2009. november 14., szombat

Néhány nap összefoglalója

Úgy tűnik megint sikerült valami nyavalyát összeszedni a kórházban. Mint mindig, ha oda kell mennünk. :( Na jó, egyelőre nem vészes, meg még nem betegek, csak nagyon sokat tüsszögnek és jóval nyűgösebbek mint a szokásos esetekben.
Orrszívás ma volt már kétszer, ha nem is sok, de volt benne. (ezt csak azért írtam le, mert mostanában volt olyan 1-2 nap, hogy egyáltalán nem kellett orrot szívatni.

Szerdán egész nap esett az eső, sőt már kedd estétől folyamatosan. Gondolom ez kb. így volt országos szinten, nem mondtam vele semmi újat. :)
Meg is volt a levegőhiány eredménye, nyűglődtek egész nap... :( De legalább éjjel azért volt alvás, ha jól emlékszem egyszer kellett felkelni Levihez.

Csütörtökön Livike volt elég nyűgös, még a levegőzés se tetszett neki, nem maradt a babakocsiban, ki lett téve a hordozóba, ott se volt jó, úgyhogy kb 3/4 óra után irány vissza a szobába. Levi aludt egy jót kint a levegőn. Estére már mind a kettő ott tartott, hogy semmi se volt jó. Éjjel ALVÁS volt, este 8-tól reggel 7-ig. Mondjuk ettek szinte egész nap. :) De azért rég volt ilyen, hogy végig aludják az éjszakát. (és ezáltal mi is:) )

Pénteken a tízórai után aludtak egy nagyot kint a jó levegőn, sőt még a főzelék után is volt egy viszonylag jó nagy alvás. Ez így nagyon jó volt, volt egy csomó időm, hú, mennyi mindent akartam én csinálni! Persze, hogy semmit se csináltam, mert egyszerűen nem volt kedvem semmihez. :( Mondjuk ebben az alvás időben megcsinálni dolgokat csak az a rossz, hogy nem tudom, hogy 10 percig vagy 2 óra hosszáig fog-e tartani az alvás, mibe tudok belefogni, amit be is tudok fejezni.
Ezen a napon a lustaság győzött, mondjuk eléggé nyűgös voltam én is, biztos a front miatt. Úgyis mindig, mindenki, mindent a frontokra fog. :)) Én egyébként nem szoktam soha ilyet tenni. :)

Szóval ez a pénteki nap abból a szempontból jó volt, hogy nyugis időszak volt nap közben. De nem úgy éjjel!
20 órakor már aludtak, de közben megették a kaját is, szóval eddig OK volt a helyzet.
23:30 körül épp lefekvéshez készülődtem, de akkor már Levi Apa mellett trónolt az ágy közepén.... Felijedt valamire és nem akart vissza aludni. Semmi se volt jó.
Magamra tettem, ahogy mostanában el szokott tudni aludni, de ez most nem jött be. Sírt, nyűglődött, fészkelődött.....
Éjfél után tisztába tettem, mert termelt egy adagot, gondoltam az volt a baj, hogy fájt a hasa, most már nyugi lesz.
1 óra előtt kicsivel megint tisztába tettem - nem tudom mitől kellett Neki ennyit...:) - csináltam egy kis kaját és letettem aludni. Elaludt, de addig azért elég lassan telt az idő, mert szinte folyamatosan sírt.. (a tisztába tevések között)
2 óra körül Livi sírására ébredtünk, de úgy sírt, hogy bármit csináltunk nem nyugodott le. Azon, hogy pelusnézés/csere, íny bekenés Dologéllel, kaja adása már túl voltunk, mégse volt jó.... Végül 3 óra előtt pár perccel mégiscsak megnyugodott, akkor már elfogadta a kaját, reggelre meg is ette. Gondolom még akkor megette, de én már azért nem keltem fel, hogy kihozzam a cumisüveget elmosni, majd reggel! Örültem, hogy végre alhatok pár órát még mielőtt reggel lenne.
Na még én csak-csak elvagyok, ha én nem pihenem ki magam nem akkora vész, nekem nem kell dolgozni menni mint Apának. És ugye nem árt ha kipihent az ember, ami ennyi alvással nem igazán kivitelezhető.
Végül reggel 7-kor keltem én, mert Livi fent volt és dumált. Nem sírt, jól elvolt. Hiába kértem, hogy aludjunk már még kicsit, nem akart. Na gondoltam akkor gyerünk, kezdődjön a nap.



A szombati nap (a mai, csak azért írtam így, hogy ha esetleg nem tudnám ma feltenni a bejegyzést akkor csak kitörlöm ezt a zárójeles részt:)) ) is hasonlóan telt mint a pénteki. Nap közben a tízórai és az ebéd között kint voltak a babakocsiban, Livi is sokat aludt most. Még ki is tudtam takarítani, most már muszáj volt, nem halogathattam tovább. Mivel össze volt csukva az ágy, gondoltam próbáljuk meg majd letenni Őket a földre... úgy is volt, a főzelék megevése után persze volt még egy alvás, az is jó nagy! Hú, mi lesz itt éjjel??! Utána ment a hancúr, forgás, kúszás. Mert Livike már szinte kúszik! Persze motivációnak neki is a TV távirányítója kell, de azért bárhova képes elmenni.. Ha előre haladni nem sikerül, akkor addig forgolódik hasra meg hanyatt, hogy előbb utóbb odaér. :)))
Levi nem volt valami aktív, pedig a kiságyában nagyon tud forogni, itt most nem nagyon csinált semmit. Livinek biztos jó volt a nagy tér... leesni legalább nem tud. :)
Csak ugye semmi levegő nem volt mert a szobaajtót be kellett csukni ahhoz, hogy ne legyen hideg... egyébként bejön nagyon az ajtó alatt a hideg levegő, a lábam mindig le akar fagyni. :( Ezért nem tartom nagyon jó ötletnek azt, hogy rendszeresen letegyük a földre Őket. Pedig muszáj lesz... nem szeretném gyógytornára hordani Őket azért mert nem tudnak megtanulni mászni meg ilyenek. :(
Majd megszokom a mindennapos porszívózást, vagy a mindennap 2-3szorost....
Nagyon álmosak voltak már 18 órakor. Nem tudom miért, mikor egész délután aludtak. :)) De csak kihúztuk 19:30-ig. 20 órakor már aludtak is.
Levi 21 óra előtt pár perccel elkezdett sírni, na mondom kezdődik az éjjeli műszak. Megkapta Livi maradékát, mert Ő szerencsére MÉG alszik, most elvan a nagyágy közepén, de ez csak idő kérdése, hogy meddig. Azért jó lenne, ha ma éjjel többet tudnánk aludni mint tegnap.

Egyébként Levi alsó ínyén már egész jól láthatóan dudorodik két fogacska... lehet, hogy azok akarnak áttörni, azért ilyen nyűgös? ha az ujjammal nyomogatom, van amikor sír tőle és elkapja a fejét - gondolom akkor fáj - van amikor meg állja és látszik, hogy jól esik a masszírozás.
Livivel ugyanez a helyzet, bár attól függetlenül, hogy Neki régebben kenegetem az ínyét mert többet szenved vele, nem lehet még annyira élesen érezni a fogakat.
Lehet, hogy a gyakoribb pelenka csere is emiatt kell? Bár én azt olvastam, hogy fogzáskor hasmenés lehet, Nekik meg egyelőre csak "rendes" van, gyakrabban.

Pelenkára visszatérve: Levi megint kapott új pelust, kb 1 hete kapott másik Pamperst, de mégis csúnya a feneke, vagyis nem is annyira a feneke, hanem a dereka meg elöl a hasa alja, meg a heréje környéke plusz a heréje is néha. Szóval nem tudom már mi okozhatja. Most kapott egy újabb Pelust, mondjuk ez meg elég idétlen, alig tudom ráadni.. más a kialakítása, mint amit megszoktunk..... Gabi púder most nem állandóan mert szárít, gyógyszertári canestenes kenőcs meg neogranormon van most terítéken... Csak jönne már rendbe. Jövő héten szerintem bőrgyógyászhoz megyünk, valahogy véget kell ennek vetni. Bár olvastam, hogy volt aki sokáig hordta a gyerekét bőrgyógyászhoz, próbálgattak mindent és csak nagy sokára lett javulás. Ezt se szeretném. Találjanak már ki végre valamit ami rövid időn belül helyre teszi szegénykémet mert biztos, hogy fáj is Neki, ezért is lehet nyűgös, nem csak a foga meg az időjárás miatt...

Na megyek mára ennyi, majd jelentkezem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)