2009. november 20., péntek

Fog? :)

Lehet, hogy pár napon belül lesz kettőjüknek már legalább egy foguk! :)
Legalábbis nagyon úgy néz ki.
Délelőtt a gyümölcsevésnél Levinél lehetett úgy látni, mintha nagyon fehérlene az ínye, meg duzzadt is. Azóta már megnéztem, szerintem azoknak a fogaknak - merthogy a FELSŐ középső kettőről van szó - még van elég idejük a kibújásig.
Nem csak azért gondolom, mert mindenhol azt írják, hogy először az alsó két középső, majd a felső négy, aztán megint két alsó fognak kell kibújni, hanem az ínye csak szimplán kemény, halványan van fehér csíkocska is, hanem mert délután Livi szájában egész mást éreztem ALUL!
És ennek már jobban vannak előzményei is. Pár napja jóval nyűgösebb, ma különösképpen az volt. Délután nem is volt hajlandó elaludni a babakocsiban, beletettem a hordozóba, ott sem aludt, nem is hintáztatta magát - na jó, az overálban lehet, hogy nem tudta - de ha én hintáztattam akkor se volt jó Neki. Végül sétálgattam vele az udvaron -kézben- egy fél órát, majd kb 10 percig eljátszogatott úgy is, ha letettem, de utána megint csak sírás, nyűglődés volt. Végül összesen kb 1 óra levegőzés után behoztam, levetkőztettem és letettem a kiságyba a kajájával. Mert kint az se kellett Neki, pedig legtöbbször el tud úgy aludni. A kiságyban kb 20 percet aludt, utána megint a sírás volt soron.
Levi kint másfél órát aludt, nem is baj, hogy most viszonylag hamar behoztam Őt is, olyan nyálkás, ködös idő volt ma hogy hajjaj.... elég volt ennyi is belőle, de a levegő az kell, mert különben attól nyűgösek, hogy nincsenek kint.

A délután hátralevő részében nem nagyon lehetett kilépnem a szobából, mert akkor sírás volt, mindkettőjük részéről. 18 óra után inkább már az álmosság lett úrrá rajtuk, de akkor már NEM SZABAD elaludni mert én járok rosszul este meg éjjel ha altatni kell, meg ha nem alszanak.

Az, hogy mindig mindent megrágnak, szinte erővel tépnek az ínyükkel nem újdonság, nyálzás is van már kb 3 hónapos koruk óta.
Korábban írtam már, hogy Livike ínyét már többször kentem Dologéllel, amikor úgy gondoltam, hogy fájhat az ínye. Most este is így tettem, és akkor éreztem ALUL középen jobb oldalon, hogy olyan kicsit éles csík van, ami a másik oldalon nincsen!
Azt nem tudtam eldönteni, hogy most akkor tényleg már áttört-e a fog, vagy majd csak fog. :)) szóval készül rá, hogy áttörjön, megnézni nem igazán engedi, nagyon piszkálni se hagyja az ujjammal, azt épp megengedte hogy bekenjem, de utána már nem tudtam csak egyszer megtapintani, nem engedte, ellökte a kezem, biztos fájt szegénykémnek. :( Belenézni meg ugye megint nem egyszerű, mivel alul a nyelve szinte mindig ott van, hiába a megnevettetés, vagy bármilyen trükk, nem látni semmit. Tapintásra hagyatkozni meg elég nehéz.. Most akkor lehet, hogy lekésem a saját gyerekem első fogának kibújását ?:))) Mármint úgy értem, hogy a pontos dátumot.. Ez fontos dolog szerintem. :)
Valahol azt olvastam, hogy az, hogy egy gyerek első (és a többi) fogának kibújása napra pontosan mikor történt csak az anyának fontos. Na de az meg én vagyok. :) Úgyhogy meg lesz örökítve. Talán holnap jobban hagyni fogja megnézni. :)
Egyébként meg a Dologél és társai gélek meg kb 5 percre zsibbasztják kicsit el az ínyt, magyarul nem sokat érnek, ezt is olvastam. Hát nem tudom, eddig bevált, lehet, hogy nem is fájt még nagyon az ínyük. Lehet, hogy az íze miatt szeretik? A Dologél legalábbis finom szerintem. Persze nem nasinak adom.... :)))

Szóval egyelőre várunk, aztán majd lesz valahogy, már nagyon időszerű lenne, hogy kibújjanak a fogacskák. Bár ahogy olvastam nem rövid folyamat, megszenved vele gyerek és szülő egyaránt.

Remélem éjjel lesz alvás, bár amennyit ma Livi evett........ se délután nem ette meg még a szokásosat, se most este... - a rossz étvágy is a fogzás egyik tünete! - úgyhogy ma másért nem, kajáért biztos fel fog ébredni éjjel.
Kb fél órája nyöszörgött, megmelegítettem a maradékát, de mire odaértem visszaaludt. Most meg már önthetem ki, mert már nem lehet tartogatni tovább.
Ha felébred kap újat. :)
De inkább aludjon szépen... Ahogy Levi is teszi este 8 óta! (Kop-kop!)
Csak így is maradjon!

Szóval ennyi lenne a mai nap eseménye, nagyjából semmi, mégis már mennyit írtam róla. :)

Viszont valamelyik nap elfelejtettem leírni egy délelőtti vicces - számunkra legalábbis - történetet:
Játszottunk bent a szobában a földön - a nagy placcon - épp kimentem valamiért a konyhába, egyszercsak bekapcsolódik a tévé. Bemegyek, hát Livike hasal, kezében a távirányító, véletlen megnyomta valamelyik gombot, majdnem mindenre bekapcsol... Épp kezdődött valami film, ment a szokásos "12 éven aluliaknak nagykorú felügyelete..." duma, erre Livike hangosabbra vette - persze szintén véletlenül - , hencsergett egyet és nagyon örült magának... :))
A Szolnok TV-re már kétszer sikerült Neki átkapcsolnia a tévét korábban, biztos azért mert a 4-es gombon van, az meg ugye a szélén van a távirányítónak. :)
Egyébként tudom, hogy nem kell odaadni ilyeneket a gyerekeknek, de pl szájukba szedni nem engedem - ha látom:)) - meg sokáig játszani sem. De pl motivációnak nagyon jó még Levinek is, hogy mozduljon már a lustaság úrfi valamerre, meg aztán szerintem így hogy megszokják, hogy ott van a távirányító is a játékok között, így hamarabb ráunnak, talán nem kell majd később harcolni, hogy jajj azt nem szabad, mert az a miénk, nem játék. Így megszokják, van hogy nem foglalkoznak vele, mint ahogy a telefonnal se mindig. Na azért azt nem adom oda, mert valmiért egyből meg akarják kóstolni. :)
A távirányítót egyébként minél jobban próbálom tisztán tartani, bár tudom ez kb lehetetlen. :)

Szóval ennyit erről, most inkább mennem kellene, ALUDNI amíg lehet. Mindig azon nyávogok hogy nem tudok aludni, erre amikor lehetne se azt csinálom!
Nna. Lecseszem én saját magam, nem kell hozzá más :))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)