2009. november 27., péntek

Ez most már mindig így lesz?

Mármint az, hogy nehezen alszanak el, éjjel felébrednek és nem akarnak vissza aludni, meg ilyesmi.
Tegnap este 23 óra után sikerült végre elaltatni Őket. Livi pl a hordozóban aludt el, máshol nem volt hajlandó, Levi meg kézben ringatva. "csekély" 3 óra altatási kísérlet után jött el a várt eredmény.
Éjszaka Levi ébredt először 3 órakor, de miután letettem a nagy ágyra 2 perc múlva aludt, úgyhogy nem kellett se kaja se semmi, tettem is vissza a helyére. Viszont Livi felébredt a sírására, így Neki kellett kaja, utána aludt. Egészen 5 óráig, amikor Livi jelentkezett elsőnek, majd Levi is, mindkettő kapott egy kevés kaját és aludtak 7-ig. Hmm.. Nem tudom miért esznek mostanában éjjel többször. Már nem csinálok eleve sokat Nekik, mert úgysem eszik meg.. vagy csak megnyugtatja Őket a cumisüveg, vagyis inkább a cumi? Mivel hagyományos cumi az nincs. Van, de nem kell Nekik. Még eleinte főleg Levi néha elfogadta, utána örültünk is, hogy nem is kérik, szerintem sokkal jobban néznek ki cumi nélkül :) Viszont lehet, hogy most egy olyan időszak van amikor mégis kell(ene) valami ami megnyugtatja az ínyüket, vagy nem tudom miért.

Feltűnő, hogy nap közben keveset alszanak. Ma pl Levi aludt kint a babakocsiban kb másfél órát, Livi csak fél órát, de Ő utána két óra múlva aludt a hordozóban másfelet. Levi utána semmit. Most viszont már alszik:) (20:10) Vajon meddig?

Livi egyébként pár napja nagyon sírós, sőt egyenesen hisztis! Ma is pl ebéd után letettem, egyből ment a sírás, verte magát a kiságyhoz, felvettem, úgy se volt jó, teljesen kihomorított, sírt, zokogott. Letettem, zokogott. Éhes nem volt mert nem kellett a tápszer se, előtte tettem tisztába, szóval nem tudom mi volt a baj. De olyan keservesen tudja csinálni, hogy sokáig nem tudom hallgatni, inkább felveszem. Az a baj, hogy ha olyanja van, akkor se hagyja abba, ha kézben van, máskor meg rögtön kacarászik. Szóval nem tudom mi ez most nála. Szerintem felfedezte amit Levi már nagyon régen, hogy előbb-utóbb fel lesz véve a hátsója ha kétségbeesetten, szívet tépően sír. Ma mikor be akartam kenni az ínyét Dologéllel nem engedte. Lökte el a kezem, ütötte, marta.... Hát azért már mi lesz itt??
Nem szokásunk sírni hagyni a gyerekeket, de Mama mondta, hogy ez most tiszta hiszti, hagyjuk, majd ha látja hogy nincs reakció akkor abbahagyja. Na kb 5 percig tudtam hagyni, utána kivettem a kiságyból, bár nem lett jobb a helyzet... Kellett egy jó negyed óra, mikor valamilyen trükkel (játékkal, csikizéssel, nem tudom már mivel) letettem a játszószőnyegre, és ott elfoglalta magát. Kemény 10 percig! :) Utána újra elkezdte, de addigra Levi is felébredt odakint és be lett hozva hogy ebédeljen, úgyhogy utána elvolt azzal, hogy nézte ahogy Levit etetem. :)
A délután folyamán már elég jól elvoltak, Levi volt már a végén fürdés előtt nyűgös, de az már az álmosság miatt lehetett.
Kíváncsi leszek a mai éjszakára, jó lenne már egyet úgy egészében végig aludni! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)