2009. november 24., kedd

Itt vagyunk, megvagyunk. :)

Szinte már nekem is furcsa, ha nem tudok minden nap írni ide. Eleinte örültem, ha havonta egyszer sikerült, hát igen, valamilyen szinten ez is egy függőség, de mint már sokszor írtam, nem szeretném ha bármiről is lemaradnánk, mármint még a lényegtelen dolgokat is meg szeretném őrizni, hisz' az emlékezet véges, az írás megmarad. Tudom, nem így van a mondás. :))

Vasárnap esténél tartottam legutóbb, folytatom az éjjellel, vagyis hajnallal. Szinte percre pontosan mint előző éjszaka/hajnalban 4 óra előtt felébredtek mind a ketten. De teljesen egyszerre, keserves sírással. Tisztába tettem Őket, meg kaját is csináltam. Livike elvolt az ágyában, de Levi megint rajtam majd később mellettem kötött ki. Reggel 7-kor tettem vissza a helyére, gondoltam alszok még egy kicsit nyugodtabban is, de akkor már nem sikerült vissza aludnom, így felkeltem.
Kb fél óra múlva a gyerekek is felébredtek, kezdődhetett a nap.

Hétfőn igazából nem történt említésre méltó dolog, A gyümölcs evés után kitettem a babakocsiba Őket, de nem sokat aludtak. Vagyis Livike nem akart aludni, Őt behoztam és próbáltam altatgatni, de igazán jött össze. :(
16 óra körül már Apa is itthon volt, így kicsit én Papával leléptem, kimentünk a MediaMarktba, mert oda kocsival jó menni, messze van. :( Ki szoktam én néha menni busszal is, de nem délután, sötétben, hanem délelőtt, ha Apa nem dolgozik és tud vigyázni a gyerekekre. Így most ketten mentünk Papával, ami fontos volt hogy vegyünk, az szörp a szódagéphez, na meg néztünk videokamerákat, mert nagyon jó lenne már egy saját. A Papáéval se az a baj, hogy nem az enyém, hanem hogy kiskazettás, és arról én nem tudom lementeni a felvételeket. Amit venni szeretnék az meg merevlemezes (vagy memóriakártyás, de azt nem ajánlják mert abba még meg kell venni külön a kártyát is és akkor jóval drágábban jön ki mint a másik) és talán arról már le tudnám menteni a felvételeket én is, és fel tudnám tenni ide is akár.. Na meg amúgy is jó lenne. :) Egyelőre nézgelődtünk, valószínű, hogy az lesz, hogy kinézünk valamit aztán neten megrendeljük valahonnan, mert úgy általában olcsóbb az ilyesmi.. csak ugye látatlanban nem mernék rendelni. Na, nem is ez a lényeg, nem is idevaló dolog volt ez, csak leírtam, mert jött. :))

Az este jól telt, bár nem sokat ettek már a gyerekek a fürdés után, gondoltam is, hogy megint ébredés lesz éjjel. De nem volt, csak Livike kelt fel 1:20-kor, kajával vissza is aludt reggel 7-ig.
Azt hittem majd megint nem lehet Őket kitenni levegőzni a ködös idő miatt, de volt egy kis időszak amikor kisütött a nap, na meg ha köd is volt, legalább nem szitált. Aludni persze egyikőjük se akart!
Így kb 1 órahossza altatási próbálkozás után behoztuk Őket és persze azóta se volt alvás. :))) Livike a hordozóban aludt egy fél órát, de Levi még semmit... Olyan nyűgös lesz ez a kicsifiú estére, hogy csak na! Ja, most jut eszembe, hogy mégis aludt, de Ő is kb fél órát, a játszószőnyegen hason. De mindketten a főzelék evés előtt aludtak, azóta nem. :)

Elvileg ma kellene Levit visszavinni a bőrgyógyász doktornőhöz, hogy ránézzen, de lehet, hogy nem lesz belőle semmi, azon múlik, hogy Papa haza ér-e legalább 18 óráig (19-ig van rendelés) mert most Apa dolgozik, nem tud itt lenni, Livivel meg ugye maradni kell valakinek. Majd elvisszük csütörtökön vagy pénteken, ha ma nem jön össze.

Egyébként Levike feneke most elég szép már, csak legbelül piros, meg van amikor a heréje. Ma megint elkezdtük a rongypelust beletenni a másikba, mert először csak keddtől szombatig tettük bele, utána már nem mert úgy gondoltam nem kell... A kenőcs meg a rázókeverék (este) persze maradt, meg a Pampers "szinte mint a pamut" vagy valami hasonló szlogenű pelusa. Egyébként tényleg nagyon puha, de azért ahogy a doktornő mondta, mégis műszálas, és a nagyon érzékeny bőrű babák nem bírják.
Az más kérdés, hogy eddig bírta? Hát ez van, inkább rongypelus az eldobhatóba csak legyen szép a feneke! :)

Na... friss infó, 17:07 van, Mama hívott, hogy készüljünk, jön haza mindjárt, és Papa meg már most ért haza, vigyáz Livikére.
Jövök később :)

Jöttem. Jóval később, de itt vagyok. 18:20-ra itthon is voltunk, minden rendben van, nem kell menni csak akkor, ha van valami gond.
Természetesen megdicsért bennünket, hogy milyen gondosak vagyunk, (akkor is volt betéve rongypelus:) ) meg szépen kezelve lett, stb.
Kérdeztem, hogy lehet-e ezt a kenőcsöt állandóan, megelőzésképpen is alkalmazni, de azt mondta, hogy nem, mert ebben van szteroid (gyulladáscsökkentő) is és azt nem lehet állandóan, de ír ki egy másikat, ami elvileg ugyanez, csak nincs benne az az anyag. Gyógyszertári kikeverésű az is. Ezt meg csak akkor kenjük ha piros, egyébként eláll a hűtőben.
Holnap kiváltom, meglátjuk milyen lesz.
Mire hazaértünk Levi elaludt, bár még két perccel azelőtt nyekergett, mert meg kellett állni egy kereszteződésnél, és hát nem mozgott alatta a kocsi :)
Azért volt már ez, mert álmos volt. Úgy bealudt, hogy simán levetkőztettem, betettem a kiságyba, észre se vette. Kb. fél órát aludt, de nem is volt baj, mert ilyenkor már nagyon nem jó ha elalszanak.... mi lesz ugye akkor este.
Az, mint most, vagyis még mindig nem alszik!
Fél óráig már altattam volna az előbb, most átvette Apa, pontosabban odafeküdt mellé a nagyágyba, jelenleg csend van, de ez nem azt jelenti, hogy már alszik is. :)

Livikéről is ejtsünk pár szót :) Nyűgöske a kicsiLány, fogacskát még mindig nem engedi megnézni, Apa szerint kint van, Mama szerint még nincs, én meg nem tudom, csak azt, hogy kb 1 mm "magas" és éles dolog van a szájában. Az akkor mi?:)

Mindketten feltűnően keveset alszanak az utóbbi napokban. Levi is kezdi a nyűglődést, félek, hogy Ő nehezebben fogja viselni az első fogacska közeledtét/áttörését... De majd megtudjuk, ha eljön az ideje.

Na megyek, mert csak nem akar elaludni, megint én leszek a "kispárna"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)