2013. január 26., szombat

Jelentés - jobb éjszaka, eddig elég jó nap..

A délután is eltelt, Mama itt volt, a gyerekek mesét néztek, labdáztak, ettek-ittak, elvoltak.
Fültörlés többször, fájdalom nem igazán volt. Livike kapott gyógyszert még 14:40-kor, mert akkor fájlalta a fülét, utána nem is adtam csak éjjel 3:30-kor, akkor szintén fájlalta, meg talán volt egy kis láza is, de nem mértem meg, nem éreztem vészesnek, a gyógyszer úgyis leviszi, ha van. Persze ha forró lett volna, akkor megmérem...

Az esti fürdetés rendhagyóan zajlott, ugyanis elromlott a kazán, nem jött a melegvíz. Nagy szerencse, hogy Papa szakmabeli, különben simán itt maradtunk volna a hétvégére meleg víz nélkül, no meg ahogy ilyenkor be szokott táblázva lenni a szervizek ideje, lehet, hogy csak majd a jövő hét vége felé tudott volna valaki jönni, ha úgy kell kihívni, mint általában másoknak. A lényeg, hogy Papa megcsinálta a kazánt, panelt kellett cserélni... (ez a lelke az egész készüléknek). Viszont a fürdést már el kellett kezdeni, így hoztam át egy nagy vödör vizet Mamáéktól és úgy lettek lefürdetve a gyerekek. Persze a kádban, csak kis vízben. :)

Mama altatta a gyerekeket, közben a Voice-ot nézték...
Szerencsére nem volt éjjel semmi baj, egyszer kellett felkelnem vattát cserélni és fület törölgetni, ekkor letudtam mindkettőjükét. Magam miatt keltem még egyszer, de az más kérdés. :)
Már pár napja érzem, hogy ki akar jönni rajtam a nátha, de tegnap délutánra elég ramaty állapotok uralkodtak felettem... Fájt mindenem, de főleg a torkom, ami mintha a fülem felé is kisugárzott volna, de szerintem csak a torkom volt, nyelni alig tudtam. Ilyenkor derül ki, hogy a máskor automatikus dolgok, mint pl a nyelés mennyire nehéz is tud lenni és kétszer is meg kell gondolni, mikor nyeljek. Először sós vízzel gargarizáltam és Mama hozott fújós Aloét, majd később én még fújtam a Bioparox spraxből is, amitől hajnalra elég jól tudtam nyelni. Most már megint nem olyan jó, amúgy örültem, hogy a tegnap éjjel elég nyugis volt, mert ha akkor van az előző, akkor nem tudom hogy bírtam volna! Mindegy, majd csak kilábalok én is, Apa még nincs benne, félek, hogy mire a gyerekek és én is kifelé megyünk a kórságból, addigra megy majd bele Ő és kezdődik elölről az egész... :(
Na megyek, mert attól, hogy nem nagyon bírok semmit, mégis csinálni kell... Jövök ahogy tudok.

Ja, Levikéről nem is írtam, de igazából nincs mit, nem fájlalja a fülét, törlöm a váladékot és ennyi... remélem nem lesz rosszabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)