2012. június 8., péntek

Szemészet - 1 évre letudva, valamint a szokásos összefoglaló :)

Szerdán Levikével minden rendben volt a bölcsiben és itthon is, bár szokás szerint hozták a formájukat Livikével együtt rosszalkodás és értetlenkedés terén. Az orrátmosatást viszont egyre jobban tűrik, majdcsak sikerül beépíteni a mindennapok részébe minimum napi kétszer (reggel és este), ha itthon vannak akkor háromszor (délutáni alvás előtt is), szükség esetén pedig többször is, plusz ha nem fecskendős mosás, akkor sima sóoldatos orrspray is megy időnként. Nem szabad elhanyagolni, még ha úgy kényelmesebb is lenne mindenkinek! :)

Csütörtökön mindketten mentek bölcsibe, majd Apával takarítottunk egyet.. Ő pucolta az ablakok nagy részét, én csak a szobaiak belső részét, a többit Ő. :) Porszívóztam, felmostam, pakolásztam... majd örültem, hogy jajjdeszép most, de meddig? Amíg haza nem jönnek a gyerekek... :)))
Délután Papával hoztuk el a gyerekeket a bölcsiből, rendben volt minden... a hazafelé vezető rövid út - gyakorlatilag egy utca - mindig kihívásokkal teli, mert ugye cseresznyefák, ami még mindig meggy..!, virágok, kutyák, cicák, amiket mind meg kell nézni, megállni vagy visszafordulni miattuk, stb.. Az egyik háznál épp kint volt a néni, erre a gyerekek elkezdték mondani, hogy milyen szép rózsái vannak, mire a néni vágott is Nekik pár szál rózsát, ha már ennyire tetszett.. :)))
Délután kint voltak a gyerekek az udvaron, fürdésnél és az altatásnál Mama segített.
Éjfél körül Levikével ketten aludtunk a Livi ágyában, ugyanis a kisasszony megint kitúrt a helyemről, Levike pedig ha észreveszi, hogy ott vagyok azonnal odavackol mellém. :)

Ma -péntek - reggel időben keltünk, reggeli, öltözés és irány a 8:30-as busz, amivel bementünk a központba, az SZTK ugyanis ott van. Gondoltam is, hogy nehogy megszokásból kimenjünk a kórházig... :))
9-re volt időpontunk a szemészetre. 8:45-re már ott voltunk, 9:30-kor hívtak be. Addig ment a randalírozás, viháncolás.. egyáltalán nem orvosi vizsgálatra várakozáshoz illően viselkedtek, számomra égő volt, hogy nem maradnak nyugton és ketten sem bírjuk a két gyerkőcöt nyugton tartani. :( Szerencsére nem voltak túl sokan, hasonló korúak se nagyon voltak, vagy kisebbek, akikkel ugye még könnyebb, vagy nagyobbak, akikkel pedig már könnyebb... :)
Livikét vizsgálták először, Apa ment be Vele. Mindent ügyesen végig csinált amit kértek, nem volt semmi gond. Levikével én mentem, Ő is megcsinálta, bár kicsit nyögvenyelősebben, mint Livike. A messziről mutogatott kis képeket elmondta, hogy mit ábrázolnak, bár volt amit nem tudott, mondta is a doktornő, hogy mutasson másikat az asszisztens, ami könnyebb.. Én ugye nem tudom mi volt rajta, jó, ha azt láttam, hogy van a kezében valami...
Ezután jött az a hologramos vagy milyen tábla, amin van holdacska, csillag és autó, meg még valami, amit megint nem tudtam meg mi is, mert Levike csak megmutatta a negyedik ábrát, de nem tudta megmondani mi is az, a doktornő pedig most sem mondta el, mint legutóbb sem.. :) (most nem is kérdeztem... de kettőt mutat, kettőt megnevez van a papírján írva, Livikénél mindet megnevez van, de Apa nem emlékezett a negyedik figura nevére.. :)
Ezután jött a "mozizós szemüveg" (piros-kék) és a négy ponton világító lámpa, amit meg kellett mutatni, hogy hol világítanak.. Levike kicsit beégetett a színek összekeverésével, mert a pirosra mondta, hogy zöld, a sárgára meg hogy piros, de amúgy nem is ez volt a feladat, nem mondani kellett a színeket, hanem megmutatni, hogy hol látja.. Kettőt kapásból mutatott, a másik kettőt meg csak többszöri kérdésre, meg úgy, hogy a doktornő letakarta a másik két fényt és csak az a kettő látszott, amit még nem mutatott. Ja, most jut eszembe, azon a szemüvegen keresztül lehet, hogy teljesen más színűek a fények, azért mondott mást Levike? Nem tudom. :)) Azt hiszem több feladat nem volt. A doktornőnek elvittem végre a saját szemészeti leletemet, amit még terhesség alatt csináltak, - az a legfrissebb... - hogy képben legyen már az én betegségemmel, mert nem tudja mi és én sem tudtam soha elmondani orvosi nyelven. Mindig attól tart, hogy örökölhetik a gyerekek, ami szerintem képtelenség, mert nem azért látok gyengén, hogy én is örököltem volna vagy genetika, hanem mert koraszülött voltam és ebből adódtak a gondok.... Na mindegy.
Amikor kérdeztem, hogy rendben vannak-e a gyerekek, mondta hogy igen, jó a szemük, nincsen gond, de ne is legyen. 1 év múlva kell megint jönni, panasz esetén persze előbb is akár.  (Szerintem még mindig miattam kell menni, bár nem tudom normális esetben hány éves korig "kötelező" a szemészeti szűrés. Na nem baj, inkább nézzék meg többször, mint hogy ne vegyük észre, ha valami baj lenne!)
10 órakor már kész is voltunk, jöttünk haza. Igaz, ez közel egy órába telt, de azért jöttünk! :) (durván 20 perc az én tempómban egyedül, gyalog..) Nagyon meleg volt, jó, hogy lengén voltak öltöztetve a gyerekek. :)

Miután haza értünk ebédeltek majd orrmosás, orrszívás, tej, alvás... :)
Sajnos kb másfél óra múlva már fel is ébredtek mindketten és nem volt maradásuk, ki akartak menni. Nagyon meleg volt még mindig! Játszottak, elvoltak...
Papa sütött bográcsban csirkecombokat és krumplit is, azt ettünk, majd volt egy kis rögtönzött pancsolás is, ami úgy nézett ki, hogy Apa öntötte a vizet szűrős locsolóból, a gyerekek pedig "tusoltak" alatta. :))
Törölközés és szárítkozás után még mezítlábaztak is egy sort, amit én nem igazán szeretek, nehogy felfázzanak, vagy megszúrja valami a talpukat, stb...
19 órakor jöttünk be, persze már zokniban és szandálban voltak jóideje.. :)
Még idebent is rohangáltak, egymást gyepálták, szóval nem fáradtak ki, pedig azt hittem már nem bírnak menni sem azután, hogy szinte egész nap kint voltak. :)
19:30-kor fürdés, kb egy óra alatt el is aludtak.. .Livike hamarabb, Levike később.
21:30 körül Apa kiment horgászni, elvileg reggelre jön, mire kelnek a gyerekek, aztán majd meglátjuk, múltkor is azt mondta, mégis 11-re jött...

Ennyi lenne hirtelen, jövök amikor tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)