2012. június 6., szerda

Livikével fülészeti ellenőrzés

Írhatnám a tegnapot is, de nem volt semmi különös, itthon volt mindkét gyerkőc, Apa délre ment dolgozni, a gyerekek szokás szerint mindenben ellenkeztek, de azért ebédeltek, aludtak is valamennyit, délután már jött Mama és később Papa is segíteni. A fürdésnél Papa segített, na meg az altatásnál is, mert Livike a fejébe vette, hogy bogár van az ágyában/ágya fölött/mindegy hogy hol és fél tőle, csak hogy a nagy ágyon alhasson, de azt ugye nem akartuk... :)) Van Neki (is) szép saját ágya, abban kell aludni.
Azért az jó volt egynek, amikor mondta Papa, hogy kint megfogdos mindent Livike: békát, pókot, gilisztát, csigát, azoktól nem fél? A nem létező kisbogártól meg igen?:D
Végül csak elaludt, majd Levikét még altattam kicsit, (feküdtem mellette) és úgy tudtam kijönni 22 óra körül.

Éjjel minden rendben volt, persze hajnalban már mindkét gyerkőc közöttünk/ágy végében volt, de ezt már megszoktam.. :))
Reggel orrmosatás, szívás, orrspray trió, ezt sajnos nem hagyhatjuk el, mint kiderül, ahhoz, hogy szinten tudjuk tartani a gyerekek fülét... de inkább ez, mint felszúrni és folyton itthon lenni betegség miatt. Mondjuk majd kiderül, mennyire lesz tartós a dolog és hogy válik be.
Levikét elvittem bölcsibe, majd hoztam reggelit, Livike evett, készültünk és indultunk a kórházba busszal. (Apa ma szabadnapos)

Egyből lent az alagsorban, a hallásvizsgálaton kezdtünk, hiszen hétfőn már megkaptuk rá a papírt...
Egy órát vártunk... Nem volt gond, Livike biztosította az ingyen cirkuszt és szórakozást a várakozó betegeknek.. :D Nem volt semmi baj, csak jött-ment, sétálgatott, nézelődött, kommentálta, hogy épp ki jön a folyosón, stb.. :)
Bementünk, először csináltak egy műszeres vizsgálatot, az semmi, csak bedugott valamit a nő fülébe, a gép pedig nyomtatta a görbét meg a számokat...
Utána bementünk egy fülkébe, ahol fülhallgatót kapott a Lány, és elvileg jelezni kellett volna, hogy melyik fülében hallja a hangot. Ezt persze nem tudta megcsinálni, mondta is a nő, hogy szerinte kivitelezhetetlen még ilyen korban, kicsi hozzá, 5 éves kor előtt nem szokták kérni, de ha a Főorvos Úr kérte, akkor megpróbáljuk. :) A papírra ráírta, hogy nem lehetett megcsinálni a vizsgálatot, de a másiknak meg volt az eredménye, úgyis az volt a lényeg,
Felmentünk az osztályra, már 10:30 volt...
Kezdtem - folytattam - a parázást, hogy jajj most milesz, ott a doktornő is meg a főorvos is, mit fog szólni a doktornő és stb.... Persze nem kellett volna már egy hete ezen izgulnom, nem volt semmi baj, nem szidott le a doktornő sem, hogy miért mentünk a másik orvoshoz, bár a főnöke, nem hiszem hogy szólhatott volna. :))
A lényeg, hogy a Főorvos hívott be, hogy a Doktornő is mindjárt végez a másik beteg papírjaival, megnézi Livikét és elmondja mi a helyzet, közben Levikéről érdeklődött, meg hallottam mikor mondta az asszisztensnek, hogy csak azért került most Livike hozzá, mert az ikertesót vizsgálta hétfőn és megnézettük egyúttal.. a doktornő pedig hallotta, mikor mondtam, hogy Livikének is csináljuk az orrmosást mióta Levikének mondta és rájött, hogy jót csináltunk így is, hogy nem hozzá mentünk egyből. Végülis több szem, többet lát!
A doktornő megnézte Livike füleit, torkát, rendben van, nem csillogó-villogó a dobhártya egyik fülben sem, de ezt ne is várjuk még, javult, a fülkürthurut visszahúzódott, de rá kell írni a papírra továbbra is, viszont rendben van, ezzel a szinttel el lehet lenni, csak rosszabb ne legyen! A hallásvizsgálat eredménye jó, nincs a hallásával semmi baj, amit tudunk is, mert mindent meghall - kivéve ami Neki szól és meg kellene csinálnia:D - szóval műszeresen sincs baj.
Ellenőrzésre panasz esetén kell menni, továbbra is mosassuk az orrát, ha kicsit is náthás akkor menjen a Nasivin is, amúgy sóoldatos spray és/vagy átmosás, orrszívás... ennyi. :)

Miután végeztünk megint kifogtuk a buszt hazafelé, de leszálltunk a központban, hogy Livikének cipőt vegyünk, ami van már rémes...
Lett is, bár amikor megkérdeztem, hogy a két felpróbált közül melyik tetszik jobban és közölte, hogy Neki inkább egy narancssárga kell, akkor rájöttem, hogy jobb, ha nem kérdezgetem, hanem fogom az egyiket, amit jobbnak találtam és jövünk... :))) Egyébként ciklámenes-rózsaszínes, a kedvenc színek... :D 2300 Ft, na persze kínai, de nem érdekel... a nem kínait is szétmotorozta pár hét alatt... :( Annyit ez is kibír.
Amíg sorban álltam a pénztárnál, Livike Apával kiment.. viszont a kirakatban meglátta a napszemüvegeket, örök hiszti lett volna, ha nem megyünk vissza és nem veszünk egyet... Egyet? Akkor már Levikének is kell, mert ha meglátta volna, hogy Livikének van Neki meg nincs, hát biztos összedől egyből a világ! :D 320 Ft darabjáért nem a világ vége, mondjuk azért remélem nem sokat fogják hordani, mert ennyi pénzért biztos nem UV szűrős - bár a jelzés rajta volt! - és nehogy többet ártson, mint használjon! A gyerekeket ismerve nem lesznek a szemüvegek hosszú életűek, "híres" szemüveg-szár törő mindkettő sajnos, Papa és Mama szemüvegei szenvedték már meg párszor az apró kezek munkáinak eredményét. Na, ezt a mondatot jól kitekertem, de már nincs kedvem újra fogalmazni, hogy lehetne jobb, a lényeg benne van.... :)))

A vásárlás után gyalog jöttünk hazafelé, útba esett a piac, ahova bementünk, vettünk hurkát-kolbászt, krumplit, sokat nem időztünk, mert már dél volt, Livike kezdett már álmos lenni, meg nem is pisilt mióta elmentünk, pelus pedig nem volt rajta.. inni pedig ivott, de nem kellett pisilnie. (egyébként keresni is kellett volna a WC-t, mert nem tudom hol van a kórházban...)
Itthon nagy könyörgésre megértette, hogy nem lehet kimenni, ebédelni kell és aludni, majd utána mehet az udvarra. Persze a napszemüveget akarta mindenáron feltenni, amíg jöttünk is rajta volt, de a nap nem sütött.. :)) Még az ágyába is magával vitte, 13 órakor aludt el.. Előtte evett pörköltet tésztával, már be van készítve a szamóca is, várom, hogy jelentkezzen és egye.. :)) (megmostam, feldaraboltam, becukroztam kissé és úgy várja, hogy megegye a Kisasszony...:)  )
14:30-kor már egyszer kijött, nem tudom visszaaludt-e vagy csak tévézik.. majd mindjárt megnézem. :)
Szűk egy óra múlva mehetek Levikéért is a bölcsibe. Remélem minden rendben volt!
Holnap már Livike is mehet. Pénteken szemészet, úgyhogy ennyi is lesz a hétre.

Nagyjából összeszedtem amit tudtam, jövök amikor sikerül. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)