2012. március 19., hétfő

Március 15.; szombati látogatások Andiéknál és a két Dédi Mamánál; ma pedig újra bölcsi! :)

Röviden ennyi lenne az elmúlt pár nap tömörebb összefoglalója, persze azért írom kicsit bővebben is, ha még lesz időm befejezni mielőtt menni kell a gyerekekért.

Csütörtökön volt az ünnep, sok érdekes program nem volt a városban, csak a szokásos megemlékezések, a Kossuth téren is többek között, ott lovasbemutató is volt, lényegében amiatt mentünk ki, hogy a gyerekek is lássanak lovakat, lovasokat, emberforgatagot. (utóbbit már láttak, lovat is, de ez mégis más. Tavaly egyébként szintén kimentünk, de akkor már vége volt a lovas felvonulásnak, csak a "termések" maradtak a Kossuth tér kövezetén.)
10 óra sem volt még, amikor odaértünk. A gyerekek kocsival mentek Mamáékkal, Apa és én gyalog, azon prózai okból, hogy hatan valahogy nem férünk be az ötszemélyes autóba, amiben hátul két gyerekülés is be van szerelve.. :D Egyébként nincs messze, 10 perc gyaloglás az egész.
Megnéztük a lovasokat, Livikét érdekelte jobban, majd miután az egyik ló jól látható helyre végezte el a dolgát, Livikét már csak az érdekelte..., hogy odakakilt a paci, meg stb.. ::)))) Volt még utána fúvószenekari bemutató is, vagyis jobban csak elvonultak a téren, de több társaság is, azt is ügyesen végig nézték. :))
11 óra körül indultunk haza, de közben betértünk egy menüre a Halász csárdába is, én tartottam a dologtól, hogy majd hogy tűrik a gyerekek az éttermi fegyelmet, de nem volt semmi baj. :) Livike ügyesen szólt, hogy neki kakilnia kell, Mama kivitte a WC-re, ahol ügyesen meg is történt az akció. :) Livikének szerintem nem sok híja már a szobatisztaságnak, néha már pisi előtt is szól... kakinál mindig, csak néha mégis becsúszik a pelusba, mire levetkőztetem, mert vagy már annyira későn szól, hogy nem bírja tartani, vagy én nem vagyok elég gyors.. néha a mostanában szokásos többszöri vak riasztásának köszönhetően nem ugrok azonnal, szerintem ezért is van az, hogy így járunk párszor...
Nade térjünk vissza az étteremhez. Csak egy kis sült krumplit ettek, adtunk volna pedig húst is, de csak Levike evett pár falatkát, Livike semmit...
Nagyon álmos volt már Levike, úgyhogy ahogy megettük az ebédünket jöttünk is gyorsan haza, hadd aludjanak minél hamarabb el. Úgy is volt. :))
A nap további részét már nem tudom, gondolom a szokásos módon telt...
A péntekről hasonlóképpen tudok csak nyilatkozni, vagyis nem tudom már mi volt, hogy volt.. :)

Szombaton 10 óra körül indultunk útnak. Először Öcsödre, Andiékhoz mentünk, a gyerekek álmosak voltak, de hiába mondtuk, hogy aludjanak, nem tették.... Nem maradtunk túl sokáig, kb egy órát, szokás szerint szétpakolták a szobát, játszottak, jók voltak. :)
Visszafelé előbb Cibakra mentünk a Dédi Mamához, a gyerekek előtte aludtak el kb 10 perccel, hogy megérkeztünk, úgyhogy előbb Mama ment be kicsit, majd kijött a Dédi Mama és Zoli is, utána mi mentünk be, Mama maradt... Livike előbb ébredt, szépen elvolt, evett fánkot, majd mikor Levike is felébredt 14 óra után, Ők is bejöttek Mamával. Addigra Livike is felélénkült, ebédeltünk zöldbablevest és pörköltet tésztával, ebből persze a gyerekek is és én is csak a tésztát ettük szafttal.. :)))
15 óra körül indultunk tovább, Földváron bementünk a másik Dédi Mamához is, ott kevesebb időt töltöttünk, ettek "szalagárét", amit a Dédi Mama sütött, hoztunk is belőle.. (nem tudom máshol is nevezik-e így ezt a sütit, mert valójában szalalkáli az adalékanyag neve, amiből készül, csak errefelé így nevezik..:D Kemény, de ugyanakkor omlós tészta, különböző formákba szaggatva, kristálycukorral a tetején... )
Hazafelé már nem aludtak, de nem is vártuk el.. :)
Összességében jól telt a nap eddigi része, jók voltak, itthon viszont pár perc alatt hozták a formájukat, legalábbis amit velem szoktak művelni.. :( (nem fogadnak szót, nem hallgatnak rám, dobálóznak, stb.. főleg Levike. )

Vasárnap nem volt semmi extra, itthon voltunk. Készítettük a gyerekeket a mai bölcsire, csak sok volt ez a közel 6 hét kihagyás.
Ma reggel már 5:45-kor fent voltak, nem aludtak vissza a tejjel, pedig még egy órát alhattunk volna.
Livikét elég jól rá tudtam beszélni, hogy menni kell, majd mennek az udvarra, van sok motor, játék, stb... Levike nem igazán akarózott menni....
Gyalog mentünk, Apa ma szabadnapos, elsétáltunk.. Mi sétáltunk Levikével félútig, majd felkéredzkedett, hogy elfáradt.. :) Most ennyitől elfáradt, tegnap pedig kb egész nap kint voltak az udvaron, csak amikor aludtak ebéd után akkor voltak bent, mégsem fáradtak el még este 8-kor is a szobában rohangáltak...
Livike végig Apa nyakában utazott... nem szeretem, ha ott viszi, mert magasan van, jobban éri a szél, meg ugye úgy gyorsabban is haladnak, mint a saját lábán...

Levike már akkor kezdte a nyávogást, amikor beléptünk az ajtón, de nem volt vészes. Átöltöztünk, kézmosás, stb.. Livike egyből szaladt is be Teca nénihez, ölelés, puszi, stb. :) Levike nem akart.. csak állt a pelenkázók előtt és ott toporgott, majd kijött a gondozónő és bevitte.. Levike sírt, kapaszkodott belém, hogy nem akar menni, de egy perc nem telt bele, már nem hallottam a hangját, szerencsére hamar megvigasztalódott...

Hazajöttünk, rendet tettem nagyjából, majd kitakarítottam, amivel kb el is ment a fél nap, mert port is töröltem, pakoltam a polcokon, azzal ment el sok idő. Mama szerint kb három napra számítsak, és úgyis megint betegek lesznek, addig végezzek el mindent, amit akarok, mert utána úgysem tudom. Hát, nagyon remélem, hogy nem így lesz.... mármint az, hogy betegek lesznek.
Holnap a ruhákat kellene kiselejtezni, mert nem férnek már a szekrénybe... meg ugye akkor jobban átlátnám, hogy mi az ami még jó Rájuk, mit kell venni... sokat nőttek, de legalábbis ahhoz sokat, hogy a nadrágok nagy része bokavillogtató lett. :((

Délutánra azt terveztük, hogy bemegyünk a buszpályára a Deichmannba cipőt nézni a gyerekeknek, mert most a két véglet van lábbeli téren: bundacsizma és szandál. Ma a szandálban engedtem el Őket, harisnyára még egy zoknival, nagyon remélem, hogy nem fáztak meg, nem lett vizes az udvaron, stb...
Jó idő van, de akkor is... veszélyes ez még így.

Be is fejezem, megyünk lassan értük...
Jövök, ahogy tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)