2012. augusztus 11., szombat

Életjel

Megint szombat van, pont egy hete írtam utoljára. :( Ha minden nap sikerülne ideülni és írni, mint régen, akkor biztos lenne mit, de így már nem nagyon tudom mi is volt a héten...
Végig jártak bölcsibe, de már szerdán aggódtam, hogy nehogy telefonáljanak, hogy valami van, mert már akkor kissé náthásak voltak a gyerekek, de szerencsére enyhe a dolog, inkább éjjel a rosszabb, két éjjel Livikének dugult és fájt az orra, most tegnap pedig Levike aludt nagyon rosszul - és így én is - , folyton bedugult az orra, nem kapott levegőt, kérte, hogy mossuk ki, szívattuk is, de az antibiotikumos orrspray-vel nem nagyon vannak kibékülve. :( Pedig az helyre hozná Őket hamar.. persze fújjuk, csak nem lehet annyiszor, mint amennyiszer szükséges lenne. Na meg el is hiszem, hogy fáj, mert ahogy Livike néha marja az orrát az ujjával, biztos kisebesített már, akkor meg ugye csíp az orrspray.. :( Váladék jön bőven mindkettőjüknek, egyéb tünet nincs, ha csak az nem, hogy fokozottan nyávogósak, ezt ennek tudjuk most be, hogy "betegek". Namost.. miért is lehet ez, amikor a bölcsiben alig vannak zárt helyen, sokat vannak az udvaron, elvileg kicsi az esélye, hogy egymástól kapják el, nem is nagyon láttam taknyos gyereket... Van egy tippünk, mégpedig az, hogy megfáztak pancsolásnál, mert hétfőn - azt hiszem - fürödtek a bölcsiben, és biztos, hogy nem törlik meg Őket rendesen és azonnal, könnyű megfázni. :( A kedvenc gondozónő most már két hete nincs, beteg, remélem hétfőn már lesz.. a többieket nem nagyon szeretik a gyerekek én úgy vettem észre. Azért írtam, hogy többiek, mert most, hogy kevesebben járnak, délután - és néha már délelőtt is - a másik csoport két gondozónője is szokott rájuk vigyázni, sőt, szerintem mindenki ismer már ott mindenkit, mert valamelyik nap is az első csoport gondozónője, akikhez amúgy nem sok közünk van, nevén szólította Livikét... :)))
Egyébként rendben van minden a bölcsiben, enni szerintem nem igazán esznek, bár mindig azt mondják, hogy jól esznek.. de a gyerekek meg mást mondanak, a kiírás alapján pedig én is úgy gondolom, hogy nem esznek sokat.. főzelék főzelék hátán van, amit nem nagyon szeretnek. :(
Pénteken nem nagyon akart egyikőjük sem bemenni, Livike sírt, de szerintem Teca nénit várta már és rosszul esett, hogy még mindig nem Őt látja.... utána elvileg rendben voltak, legalábbis délután nem mondták, hogy gond lett volna. Sokat nem szoktunk megtudni, mert aki délután van Velük, az nincs ott ebédnél sem - másik csoport gondozónője van már 15 óra után - és így nem nagyon tudunk konkrét infókat, reggel meg vagy eszemben van megkérdezni, vagy nem. Általában elfelejtem.. :)
A héten többször hoztam el Őket egyedül, szépen jönnek már, de azért örülnek, ha jön még valaki rajtam kívül, Mama, vagy Apa, néha Papa... :) Mikor ki ér rá, de most már ha nem ér rá senki sem aggódom, el tudom Őket hozni.. Vinni még nem merem.. :)))

Hívtam a héten az óvodát is a nyílt nappal kapcsolatban. Augusztus 29-én 16 órára jönnek elvileg.
Megkérdeztem az ágynemű méretet is, azt mondta az óvónő, hogy elvileg a boltban kapható gyermek ágynemű huzat méret jó a plédekre, de nem tudja megmondani, mekkora is konkrétan.. :) Namost én láttam 90x140-es és 100x140-es paplanméreteket, hogy milyen árban, azt hagyjuk.. :( Kispárnával vannak, az addig jó, de hogy 5000 Ft. legyen egy garnitúra, az már túlzás szerintem. :( Mégis varratni kellene szerintem.... Gondolom kapásból kell majd négy, hogy legyen váltás is....

Még mindig dilemmában vagyok, hogy meddig is járjanak bölcsibe. Persze, ha egyáltalán mennek még, de remélem, hogy legalább a jövő hetet még végig tudják járni, meg még a huszadikai hetet is jó lenne, utolsó héten meg nem bánom, ha maradnak... szólok is majd hétfőn, hogy elvileg akkor 24-e legyen az utolsó napjuk, úgy csinálják meg az elszámolást, mert ugyebár most nem lesz következő hónap, hogy majd a plusz fizetést levonják...
A jövő héten Mamáék mennek Bajára, mert bowling versenyek és egyéb sport események lesznek, azért is lenne jó, ha a gyerekek bölcsiben lennének, mert lesz három húzós nap, amikor Apa dolgozik, nem lenne jó egész nap egyedül lenni Velük itthon. Így is necces lesz a három délután és este egyedül. Vagy csak kettő, mert Mamáék ahogy most áll a dolog csak kedden mennek, és az egyik nap a hétfő, a másik kettő viszont a csütörtök és a péntek... kedden és szerdán Apa szabad, vagy délelőttös az egyik nap, még nem tudni, hétvégén pedig megint szabad lesz, mint ahogy most is. Ez a két nap mondjuk felesleges, csak ugye úgy volt, hogy Mamáék mennek már ma, így Apa kérte a hétvégét szabadnak... na nem baj. Ez egyébként is a "hülye" műszak, a 17-23 óráig tartó.. Persze fürdés, altatás beleesne... :))

Hétfőn kérek időpontot Levikének a szemészetre. Remélem adnak a hétre, és remélem keddre vagy szerdára.. Azt mondta a doktornő amikor ellenőrzésen voltunk, hogy bármi van hívjuk és akkor sürgősséggel adnak időpontot. Na igen, csak épp nyár van, szabadságolások vannak. Meglátjuk. Hogy miért is kell? Levikének egy ideje gyakran, szinte folyamatosan véres a szeme, nem csak este, vagy ha mesét/monitort néz... már reggel is. Fájlalja is, meg hogy "húzza" a szemét valami...Mamáék megnézték, valami hártya szerű dolgot látnak a szemén, amit nem tudni mi, bár mindig belenyúl koszos kézzel is, vagy allergiás lenne, vagy ki tudja. mindenesetre jobb, ha megnézik. Én nem látok rajta semmit, csak ha véres, azt...

Ma 14 óra körül aludtak el, Mama altatta el Őket, előtte ettünk, borsólevest csináltam, Apa pedig palacsintát sütött hozzá, jó el is ment a délelőtt a főzőcskével... Még alszanak, de szerintem nem sokáig, úgyhogy be is fejezem az írást, mielőtt még felkelne valamelyikőjük. :)
Jövök amikor tudok, remélem nem egy hét múlva.
(hanem kettő:D) Na jó.. szóval pár napon belül igyekszem írni, legalább keveset.. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)