2013. július 19., péntek

2013.07.18. Csütörtök

Reggel én nagyon korán indultam Budapestre, így Papára maradtak a gyerekek. 
Ő rakta őket rendbe, vagyis, saját maguk és egymásnak segítve.Szívatták saját maguk orrát, segítettek egymásnak levetni a pólót, ami alvós, mert azt nehezen tudják és beágyaztak...és mindent elvégeztek maguk körül.
Levi ugyan nem húzott zoknit, mert azt mondta, hogy nem szoktunk....ami persze nem igaz, mert reggel mindig húzunk, az, hogy később az Oviban már levetik, az egy másik dolog... :)
Papát be lehetett csapni, mert Ő eddig csak vitte őket, és nem figyelte, hogy melyiken mi van.
Az Oviban minden rendben volt. Bár Lívia nem uzsonnázott, elvileg fájt a hasa.
Itthon bepótolta, tele ette magát...uzsonna és vacsora is volt.
Volt egy kis hancúrozás még, és lassan lehetett is fürdeni.
Fürdésnél is hagytam őket, hogy alaposan megmossák magukat,körmüket kisikálják, és még kicsit játszanak a vízben.Úgy is utolsó este fürödtek nálunk, pénteken este már otthon alszanak.
Levente ugyan erről hallani sem akar, de majd csak elfogadja valahogy.
 
Csütörtök éjszaka és Péntek....

Éjjel Levivel aludtam, kicsit többet, mint a Líviával előtte éjjel, de Ő is sokat nyűglődött most.
Reggel nagyon korán ébredt, még alig múlt 05.00-óra és kelni akart.
Mondtam, hogy még nagyon korán van, aludjunk még egy kicsit, mert este már nem velem alszik....és így még fordult egyet és 06.50-kor költöttem fel, nagyon nehezen, nem akart már menni Oviba. :) Elfáradt már azt mondta...és aludni szeretne egész nap.. :)
Persze...addig tartott volna...de hamar el is felejtette ezt a kijelentését és bementünk a fürdőszobába, pisilt és egy füst alatt rendbe is tette magát...kicsi segítséggel.
Lívia már mesét nézett amikor mi felébredtünk Levivel....és Ő sem akart menni, és készülődni...de előbb, utóbb csak rászánta magát.
Mondtam, hogy mire hazajönnek az Oviból, addigra már Anyáék is itthon lesznek...és így jobban kezdett öltözködni. Lívia már nagyon várja Anyáékat, de Levi sajnos továbbra sem. :(
Ő itt akar nálunk lakni, és Ő mindig itt akar velem aludni...mert Ő csak velem tud... :) Mondja Ő!
Remélem, hogy ezt hamarosan elfelejti, mert alig 1 hét múlva és elrepülök nagyon messzire és 12 napig nem leszek. Még csak az sem lesz, ami edzőtábor alatt, hogy telefonon beszéltünk.
Biztosan tudják már, de én Transzplantált vagyok és egy Sport Egyesületen belül sportolok, rehabilitációs szinten, hogy minél fittebb maradjak és a vese is hosszabb életű legyen. Így válogatott kerettagként kijutottam a XIX-ik Világjátékra Dél-Afrikába, Durbanba. :)
Nagyon hosszú út előtt állok, és sajnos lett közben egy porckorong sérvem is, amivel nagyon kínlódok.
Életemben nem repültem még, és most így elsőre 3x -i átszállásos 23 .00-órás útnak vágunk neki Magyarországról 50 sportoló. Persze nem mindenki Bowlingos, mint én is, hanem különböző sport ágakban vannak. Úszás, Tenisz, Asztali tenisz, Röplabda, Atlétika, Tollas és még nem tudom... :)

No, visszatérve a gyerekre...voltak jobb napok is és voltak kicsit erősebbek is. 
Ha nekem is volt türelmem akkor nem volt semmi baj. ha kicsit ingerültebb voltam, mert fájtam, amiről Ők nem tehettek, de akkor bizony nekem is volt már most így az utolsó napokban, hogy néha kicsit erőteljesebben kellett rájuk szólni. 
Megérzik nagyon ha az embernek rossz a kedve és akkor Ők is úgy állnak a dolgokhoz. Magyarul....nem olyan szót fogadók.
Amúgy összességében továbbra is azt tudom mondani, hogy nem volt velük olyan nagyon sok baj, ami volt az meg kellett is. Értelmesek, ügyesek, ha kérünk tőlük segítséget azt imádják, hasznosnak érzik magukat és lekötik addig is magukat.

Az én irományom ezzel befejeződött, már majd a lányom folytatja amikor gép közelébe kerül. :)
Mindenkinek további szép nyarat és nagyon jó egészséget kívánok! :)

Üdvözlettel: Edit Mama

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)