2013. március 26., kedd

Mindenféléről...

Nézzük, mi is történt mióta utoljára írtam. Gép közelben persze nem voltam, vagyis úgy nem, hogy ide is ülhessek, mert a gyerekek folyton lefoglalják, este meg már vagy nem jövök, vagy ha mégis akkor nem írok. :( Nos.. volt ugye a múlt hét, végig jártak a gyerekek oviba, alap náthával ami egyre jobban erősödött, pénteken már Levike nem is aludt az oviban, mert bedugult az orra. Szerencsére a fülükre nem ment rá, de a hétvégén mindketten eléggé betaknyosodtak, köhögtek is, Livikénél megint majdnem baj lett azzal az állandó jellegű eröltetett köhögésével, mégis megúsztuk szerencsére. Főztem égetett cukor-hagyma teát, estére Claritine szirupot kapott vasárnap már, attól jól aludt éjjel, nem kellett köhögnie.
Hétfőn mégis úgy döntöttünk sok hezitálás után, hogy ovi helyett inkább meglátogatjuk a gyerekorvost, hogy adjon a köhögésre valamit, Livikénél száraz, Levikénél felszakadó volt, meg ugye jó, ha meghallgatja a tüdejüket is, nagyén rég náthásak már gyógyszeres kezelés nélkül, jobb, ha látja orvos Őket.
El is mentünk, nincs baj, tüdejük tiszta, Levikének adjak reggel Sinupret cseppet és háromszor 1 kávéskanál Rhinathiol szirupot. Livikének csak a Sinecod szirupot, az száraz köhögésre való. Kizárólag arra, ha hurutossá válik akkor abba kell hagyni és akkor kapja azt, amit Levike. Namost.. egyelőre ott tartunk, hogy már nem is köhög Livike, így tegnap és ma kapott, Levike pedig csak napi egyszer kapja a Rhinathiolt, mert amúgy tuti meghányatná, felszakad Neki anélkül is, de már nem jellemző a köhögés egyáltalán.
Szóval jól vannak, ahhoz túlságosan jól is, hogy itthon legyenek, de most már mindegy, a héten maradnak.
Az oviban is alig van gyerek, mindenki beteg, ráadásul a két konvektorból is rossz az egyik, ki tudja mikorra javíttatják meg, nem úgy van, hogy bárki szerelő odamehet, csak az, aki szerződésben áll az igazgatósággal.
Csütörtöktől amúgy is csoportösszevonást terveznek, mivel iskola szünet is lesz, de szerintem már előbb megcsinálják, ha ilyen ütemben jelentik be, hogy nem megy x meg y gyerek, mint ahogy akkor tették, amikor hétfőn reggel bementem szólni.

Még két nap sem telt el a hétből, de már nagyon elég volt, annyira elevenek, rosszak, nem fogadnak szót, ráadsul jön ugye a Húsvét, amire azért kellene készülni, még ha nem jön senki, akkor is. Nagytakarítás pl tuti nem lesz, még kicsi sem biztos, hogy csináljam meg a gyerekektől? Ablakot pucolni mondjuk teljesen felesleges, mert a hó után az esőt mondja, az meg tuti összekeni.
Tegnap nagyon sok hó esett, hát milyen időjárás már ez így március végén? Nagyobb a hó, mint március 15-én ami volt. :((
Ma voltunik kint egy fél órát, persze nem akartak bejönni a gyerekek, hiába voltak már szétfagyva. :((
Most aludniuk kellene, de Mamáék nincsenek itthon, nekünk meg a világ könyörgésére vagy bármire sem fognak elaludni. :(((
Nagy nehezen kiharcoltam a SAJÁT gépemet, hogy írhassak ide pár sort... Amikor már megunom eleve azt, hogy valamelyikőjük állandóan itt ül, elveszem az egeret aztán mehet a hiszti, nem érdekel.. megérthetik, hogy nem való annyit gépezni még Nekik.. A felnőtteknek sem jó, nem hogy az ilyen kicsi gyerekeknek. :(
Szerencsére már nem csak a Mentő botok mennek állandó jelleggel, hanem van sok, direkt kicsiknek való játék a neten, Livike nagyon szeret játszani.. baba öltöztetős, főzős, golyólövöldözős játékok ezek. :))
Ideig-óráig elvannak azzal, hogy építünk, kirakózunk, labdázunk, szóval valami mást csinálunk a másik szobában, de általában mégis az a vége, hogy ide jönnek, sokáig nem bírom a folyamatos kántálást, meg könyörgést, meg nyekergést. :(((
Ha nem egyeznek, hogy ki üljön a géphez, akkor elmegy mind a kettő és kész. :)) Néha muszáj bekeményíteni, csak annak általában sírás a vége. Mindenki részéről. A gyerekek a hisztitől, én a dühtől meg a tehetetlenségtől. Amikor egy egyszerű orrszívásért fél órát könyörgök és a végén a képembe röhög, akkor az már több, mint sok, és ezt napjában sokszor megcsinálják. De legyen ez egy evés utáni kézmosás kérése, a reakció ugyanaz. :(( Miért nem JÓÓÓÓ gyerekek? :(( Miért nincs még mindig több türelmem? Már lassan feladom, hogy valaha is lesz... :( De akkor ez így nagyon nehéz SOK év lesz még előttem. :( Nahh.. nem nyavalygok, hosszú oldalakat tudnék azzal kitölteni. :((
Most is mit csináljak? Kergetik egymást.. rosszalkodnak alvás helyett. Apa bent van, de minek? Nem hallgatnak Rá sem. Csak Mamára.. mármint bepróbálkoznak persze Nála is, de azért még az Ő szava használ... senki másé. :((
Be is fejezem ezt most itt, valahogy le kell csendesíteni a társaságot, bár aludni már lassan felesleges lesz, legalább este előbb elalszanank. Vagy nem. Nem törvényszerű, hogy ha kimarad a délutáni alvás akkor este korábban alszanak, de azért esélyes. Az is, hogy 17 óra körül már az elviselhetetlenségig fajul a nyekergés, a semmise jó és a hiszti faktor az álmosságtól. Na majd meglátjuk hogy lesz.
Most, hogy mégis kinyavalyogtam magam, megyek is és következőleg remélem már vidámabb témával tudok jönni... bár hosszú lesz a hét, az biztos. :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)