Pedig most nem feküdtem le olyan korán. Már kezdtem azt hinni, hogy azért kelnek fel késő éjjel, mert tudják, hogy már aludnék. :)) Na persze nem, de eddig mindig akkor volt ébredés, ha én a szokásoshoz képest korábban szerettem volna aludni.
Most 23 óra körül kerültem ágyba. Tévét néztünk, és már épp behelyezkedtem, amikor: éktelen sikítás és visítás hangzott fel Livike irányából. Hát mondom ez nem igaz, ez már a harmadik este, hogy így ébred. Pedig tegnap volt széklete is, mégis ugyanúgy sírt... Így marad a következő általános "bajforrás" a fog. Persze attól nincs kizárva, hogy a hasa nem fájt. Ja és még egy, ami szerintem tegnap szóba jöhetett, az, hogy kicsit hideg volt. Pedig ment a fűtés, csak fürdés után lejjebb vettem és utána úgy maradt. Magyarul éjfélre kihűlt a szoba, amit én is éreztem, amikor kibújtam a paplan alól. :( Livike arca is csupa hideg volt, gyorsan betettem magam mellé a meleg ágyba a paplan alá, ahol elég jól megnyugodott, de folyton fészkelődött, nem találta a helyét... Kicsit átmelegedett, közben csináltam Neki 90 ml kaját, azt is jó melegre és azzal letettem a helyére, ahol el is aludt. Ez már majdnem 1 órakor volt.
Ezután már aludtak reggel 7:35-ig. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)
Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)