Livike a nagyobb hatás elérése érdekében még úgy is szokott sírni, hogy hasra veti magát, arcát a kezébe temeti és úgy zokog.... Annyira rossz ezt hallgatni, de hiába veszem fel, egy ideig nem hagyja abba, és valami szörnyű ez az egész. :(
Délután gondoltam bekenem már az ínyét Dologéllel, na ahhoz is közelharcot kellett vívnunk Livikével... Valahogy be tudtam nyúlni a szájába, arra a helyre tettem az ujjam, ahol a múltkor is éreztem azt a bizonyos fogat vagy valamit, és igen, határozottan nagyobb! Növekszik, de hogy miért pont az, miért pont ott? Előbb még minimum másik négynek ki kellene jönnie elöl....
Ebédig eljátszogattunk, még egy kis vidámság is volt a végére, meg folyamatosan habtapi evés és társai. Nem eszik meg, csak totál szétrágják az egészet már lassan.
Apró - és néha nagyobb - darabkákat harapnak le, úgyhogy "szépen" néz már ki a négy csomag habtapi. Szerintem annyi elem nem ép már benne, amiből egy csomag kijönne. :)
13:30-kor kezdtünk ebédeltetni Apával. Livikével kezdte, én még Levit tettem tisztába, de nagyon nem akarta enni a Leányzó a főztömet. :( Kezdtem elkeseredni, amikor Apa gondolt egyet, és a mindenféle, épp kezünk ügyében lévő tárgyak helyett egy kiflicsücsköt adott Livi kezébe. Nézegette, hogy most akkor hogy van ez, hogy kanalas kaja is meg kézzel ehető is?:) Így szépen megette az adagját. Na, azért a végére kellett a kulcscsomóm is segítségnek, akkor a kiflit már eldobálta, megunta. :) De evett is belőle. :) Levikét én etettem, kb egynegyede volt még meg a kajának, azt már Apa adta oda.. én pedig Livikének adtam a túrórudit addig.
Összességében kb 3 kiskanálnyi maradt meg a két teli tál főzelékből, ez nem is rossz eredmény! :)
Teával tettem le Őket aludni 14:30 körül. Persze nem aludtak el. Pedig álmosak voltak... Na hát akkor mégis csináltam tápszert, hogy majd azzal alszanak.... Apa közben kint sütött lángost, és amíg a tápszert csináltam, addig megkóstoltatta a gyerekekkel a lángost. És ízlett Nekik! :) Egy falat nem volt elég, lázadás volt amikor nem kaptak többet. :) Így irány vissza az etetőszékekbe, mindketten megkapták egy fél lángos szélét, ahol vastag és nem olajos, és ügyesen megeszegették. Na persze volt mindenhol tészta, főleg Levikénél. :)
Kb egy órát elvoltak így, mert 15:30 volt, amikor végre letettem Őket a tápszerrel aludni. Jó, hogy nem volt előre megcsinálva, akkor kavartam gyorsan össze, amikor már láttam, hogy megunták a lángosozást, a pót ebédet/elő uzsonnát. :)
Aludtak is, 17 óra körül ébredtek, Livike kezdte és Levike már csak arra ébredt, hogy Livikét nem tudtam sehogysem lenyugtatni, már megint.
Uzsonnára joghurtot kaptak kiflivel, majd játék következett fürdésig. Volt jókedv, vidámság, futkározás, de nyűglődés is és ami még szokott.
A videókon persze mindig a vidám pillanatok vannak megörökítve, de nem mindig van ez így.... A dalszöveg is azt mondja, hogy: csak a szépre emlékezem... :)
19:40-kor fürdettünk, kicsit nehezen kezdtek el enni, de azóta nyugi van, remélem alvás lesz reggelig. :)
A következő bekezdést akár el se kell olvasni, nem kapcsolódik közvetlen a mai naphoz, csak kicsit kiírtam magamból az érzéseket, gondolatokat, jól össze-vissza, talán kicsit terápiás céllal is, hátha jobb lesz ezután. Igaz, ahhoz elég lett volna csak úgy leírni, és nem kiposztolni, de hát legyen. Ez vagyok én jelenleg...
Mivel saját, magamról szóló "én blogom" nincs, így elnézést kérek mindenkitől, hogy a gyerekekét nyavalygom tele, de úgy érzem néha muszáj....
Remélem minél előbb túl leszünk ezen, mert lassan már tényleg semmit nem fogok tudni Livikével megcsinálni. Mármint... nálam nem eszik, nem nagyon jön ide hozzám, nem szeret fürdeni, most már a pelenkázást sem akarja hagyni... Miért?:(
Pedig Rá nem is nagyon szoktam kiabálni, általában Levi csinálja a rosszaságait, bár néha persze Livi is beszáll... :)Mégis, lehet, hogy fél tőlem, vagy utál, vagy mittudomén.... Mindenesetre úgy érzem, hogy én itt teljesen fölösleges vagyok. Nagyon jól meglennének Mamával, Papával, na és Apával... Velük minden jó. Csak velem nem. :( Nem tudom, hogy kellene több türelemmel lennem.... hogy ne kiabáljak rájuk annyit, hogy ne idegesítsenek fel azzal, ha nem akarnak enni, ha szétszedik a szobát, ha nem alszanak amikor ott lenne az ideje... Nem tudom. De ez így nagyon nem jó, azt tudom. Félek, hogy teljesen magam ellen irányítom Őket, akaratom ellenére. Pedig én szeretem Őket.... még ha ez nem is látszik mindig.... Pár óra után ha távol vagyok, már hiányoznak, itthon pedig sokszor azt kívánom, hogy de jó lenne egy kis nyugalom, csak úgy, mint régen, mikor még nem voltak.
Magam sem tudom mi volna a jó.... ha csak úgy kívánságra semmivé lehetne válni, akkor én most azt szeretném. Eltűnni, nem gondolni semmire, nem lenni... :(
Nem lennék senki nyakán teher, mert tudom, engem ilyenkor még nehezebb elviselni, mint a két gyereket együtt... :(
Nade... muszáj csinálni, valahogy túlélni ezt az első pár évet, utána pedig a többit. Mert tudom, hiába várom, hogy egyszer majd jobb lesz, nem lesz. Nehézségek mindig lesznek. Problémák is, egyre több. Nem igazán érzem magam képesnek arra, hogy én legyek a "példa" akire felnézhetnek, akitől tanácsot kérjenek, aki döntsön dolgokban, irányítson ha kell... Mikor a saját dolgaimban sem tudok, vagy csak nagyon nehezen tudok dönteni. Nem érzem magam felnőttnek a feladathoz. Mindig csodáltam azokat a szülőket, akik egy hatalmas csodaként élik meg az anyaságot, a családot, a (két) gyereket, a mindennapi feladatokat.... Persze, én is elbőgöm magam, ha "csinálnak" valamit, vagy akár csak kapok egy hatalmas mosolyt... ezekért a pillanatokért érdemes élni, Amikor bújnak, szeretnek, kicsit érezhetem, hogy talán mégis "kellek" én is. De amikor nem ilyenek, akkor....... Na befejeztem. Tudom, pesszimistán nézem a jövőt, de sajnos én ilyen vagyok. Mindig is ilyen voltam. Így legalább csak jó érhet, a rosszra felkészülök. Tudom, ezt a túl kell élni ezt az időszakot kicsit erős volt, és nem is mindig érzem én ennyire így, csak most biztos megtalált valami mélypont... :( Na... egyre értelmetlenebbül írok, már ki se tudom magam igazán fejezni, inkább abbahagyom, értelme úgy sincs.
Gondolkodom rajta, hogy kitörlöm ezt az egészet, mert végülis ez az én egyéni hülyeségem és nyavalygásom, de csak azért hagyom meg, hogy tudjam, ilyen is volt. Majd, ha már minden szép lesz és jó itt belül (is), akkor emlékezzek erre is. Azt hiszem egy ilyen posztot már írtam valamikor. Félek, hogy nem is ez az utolsó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)
Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)