Azt már írtam, hogy délelőtt is kint voltak a gyerekek, a tízórait is ott fogyasztották. Az ebédet idebent, de 15:40-től 18 óráig megintcsak kint tartózkodtak. :)
Apa 15:30-kor ért haza, épp készülődtem, hogy megyek a boltba, hisz' van váltás:), amikor mindketten felébredtek... Először Livike, gyorsan kitettem a hintába, hogy Levit ne ébressze fel, de mégis felébredt Ő is, így követte húgát a teraszra. :)
Igyekeztem a Spart gyorsan megjárni, utána még a kisboltba is el kellett szaladnom kenyérért meg sonkáért, hogy legyen uzsonna a gyerekeknek. Na meg nekünk is valami kaja. :)
17:20-kor kezdtük az uzsonnát, sonka, sajt, kenyér darabkák, a végén egy joghurt is járt ma is. Livikének nem nagyon jött be ez a csirkemell sonka, inkább a sajtot meg a kenyeret ette jóízűen. :) Levike ette a sonkát is, nagyon sokat megevett, bár Ő ebédre a főzelékből kevesebbet evett. Ami ma nagy szám volt, az az, hogy ebéd után - amikor írtam utoljára - el tudtak aludni tápszer nélkül. Ugyanis hűlt a víz, mert előtte forraltam, és mire jó lett volna, és meg tudtam volna csinálni a tápszert, elaludtak. :) A tea mondjuk náluk volt, de nem sokat ittak belőle.
Majdnem 18 óráig jól eleszegettek, bár Livike a végén már módszeresen, egyenként dobálta le a földre a sonka darabkákat, aminek Berci nagyon örült, mert persze azonnal meg is ette mindet! :)
18 óra után már idebent voltunk, azt hiszem mára eléggé kilevegőzték magukat! :)
Játszottunk, jó kedvük volt, Livike is elég jól volt ma, csak néha hisztizett kicsit, de ennyi belefér...
Papa ma épp a Tescoban járt, ha már ott volt szétnézett és talált akciósan pelenkát, ami mondjuk most nem is annyira lényeg, csak elég bosszantó, hogy ha nem járja be az ember az ilyen üzleteket ahol mondjuk fellelhető az éppen szükséges pelus, akkor nem tudja meg, hogy hol a legolcsóbb. Ha mindent végigjár, akkor meg ugyanott van, mert ugye benzin, idő, stb. Mindenesetre ennek az 5-ös pelusnak annyi féle változata létezik, hogy csak na! Aloés, éjszakai, sima, 44, 52, 56, 62 és 68 db-os kiszerelésben is láttam már. Eddig háromféle volt nekünk belőle, méretre ugyanakkora, szerintem nedvszívóképességre sincs különbség az éjszakainak jelzett és a sima között, mégis annyira különböző árakon mozog, hogy követni sem lehet. Ezt most sikerült jól kifogni. :)
A másik dolog amit még ma sikerült újítani Papa által, az a gyerekek fürdőkádja. Írtam már, hogy ami nekünk eddig volt az szép és jó, csak az a baj vele, hogy a közepe táján van egy "dudor" olyan kényelmi dolog lenne, hogy meg tudjon ülni benne a baba. Na igen. Csak épp feküdni nem tud benne. A mostani kád hosszabb is és sima az alja, bár szélességét tekintve valamivel keskenyebb az előzőnél, de ez egyelőre nem gond, hisz' nem dagi gyerekek, elférnek simán. :)
Kíváncsian vártam a kád sikerét az esti fürdetésnél. Nem sokkal "idő előtt" bejött Mama is kicsit játszani, és mivel Livike balhézni készült amikor ki akart osonni hogy majd Apával kezdjük a fürdetést, jobb híján bent maradt és félúton átvette a Lányt, mert nekem ebben a kádban sem akar hanyatt feküdni. :( Hajat mosni még csak-csak tudok Neki ülve is, de feneket? Na a lényeg, hogy tetszett Livikének, mert látszott, hogy észrevette az újdonságot, de a fekvés az még mindig nem a kedvence. Amíg Mama Livikét öltöztette én Levit fürdettem, Ő is észrevette a különbséget, bár eddig se volt probléma a "dudor", de gondolom csak kényelmesebb most már Neki is. :) Szinte egyszerre lettünk kész, mert én a habtapira terítettem le a törölközőt Levikének, ami csak abból a szempontból nem jó ötlet, hogy folyton elmászott a Legény... Pár másodperc alatt az ajtóban láttam a kis csupaszkámat amint a porszívó zsinórját próbálja megszerezni. :)) Azért csak rákerült a pelus is és az alvós ruha is, mehettek mindketten az ágyikóba a kajájukkal.
Jelenleg alszanak. Remélem reggelig! :)
(tudom, unalmas már, hogy mindig ezt írom a végén, de ha egyszer ezt szeretném...:) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)
Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)