2014. július 9., szerda
Helyzetjelentés: ovi szünet, fülészeti ellenőrzés szuper eredménnyel!:) meg még ami eszembe jut...
Az oviból volt még két hét kb a szünetig, összevont csoportokkal ment a dolog, ahogy közeledett az idő és főleg amikor már vége lett az iskolának is, egyre kevesebben jártak, unták is már a gyerekek, hogy egyre több kis barát maradt otthon.
Június 21-én szombaton volt Papa névnapja, ekkor tartottuk Levike névnapját is. Én úgy gondolom, hogy a 28-i Levente, Irén az igazi és nem a 18-i Arnold, Levente névnap. Lényegében mindegy, mindkettőt fő névnapként említik, nagy korában majd eldönti melyiken ünnepel, mi maradunk a 28-ban, vagyis általában az előre hozott Papa névnappal egybekötött időpontban, ami általában 21-e és 28-a közé szokott esni. :)
Mivel Mamáék épp egy három napos szervizes eseményen voltak, így vasárnap délután ahogy haza értek ettük meg a kis ünnepi ebédünket, ami amúgy semmiben nem különbözött egy sima ebédnél, csak kineveztük.. :) Főleg este... :D Ja, és nem is 21-e volt ekkor, hanem 22. Nem baj. :)
Ezzel el is kezdődött a négy hetes ovi szünet, felénél (meg egy kicsit már több) tartunk. Hol könnyebb, hol nehezebb. Nagyrészt, ha Mama itthon van akkor Levike át szokott menni, ha nem is egész napra, de elég sokat, így már Livikével könnyebb nekem. Ma pl fordítva volt egy ideig, hogy ne legyen az, hogy mindig csak a Levi van odaát. Persze van, hogy mindketten átmennek, attól függ, hogy alakul és hogy bírok Velük. Vagy Ők egymással, mert valami mindig van, amin össze lehet veszniük, nyávogni, vernyogni, nem egyezni. Mikor milyenük van. Ha a gép elé ülhetnek, nincs is gond, persze mindketten másik elé.... amúgy veszekszenek azon is.. :D Azon vagyunk, hogy ne sokáig nézzék a monitort, inkább kint legyenek a levegőn, de amikor ilyen idő van, mint ma meg tegnap is, inkább jobb, ha csak este felé mennek ki, amikor már nincs az az őrült forróság. Ma sem volt ettől függetlenül sok gépezés, inkább zenét hallgattak rajta. :)
Június 26-án voltunk fülészeti ellenőrzésen. Közel egy éve voltunk utoljára, nem is gondoltam, hogy ki fogjuk bírni eddig a főorvos úr nélkül.. :D Szerintem a csontkovács kezelései segítettek, hogy ne gyulladjon be a fülük... ott sem voltunk november óta, azt hiszem lassan ideje meglátogatni, megelőzésre is jó! :)
A fülészetre ráparáztam természetesen, nem is én lennék, ha nem így lett volna. Attól féltem, hogy mi van, ha azt mondja, hogy ki kell venni a csövet, műtét, stb, mert magától nem fog kijönni. Vagy hogy kicsit náthás és emiatt majd nem lesz jó a hallásvizsgálat és akkor a másik fülébe is csövet akar majd tenni, mint már egy éve is emlegette. Erre mit hallunk? NINCS CSŐ a fülében! Magától kiesett! :))) A dobhártyája szépen összeforrt, a hallása szinte tökéletes, kicsit van csak eltolódva a hallásgörbe, de az majd javul idővel, azt mondta az orvos. Lent a hallásvizsgálaton az asszisztens, aki végezte a vizsgálatot, azt mondta, hogy Levike felnőtteket lepipál, olyan ügyesen jelzett végig, hibátlanul a süketszobában, ahol egyedül volt bent, önként. :) Eddig mindig beültem vele én is, de most nem kérte. A műszeres vizsgálatnál is ügyes volt. :)
Kérdeztem az orvost, hogy akkor most már mehet vízbe is? Azt mondta igen, bár a papíron rajta maradt a füldugó használata javasolt rész, hogy véletlen, vagy direkt, ki tudja.. Én mondjuk azon a véleményen vagyok, hogy továbbra is vigyázni kell, hajmosásnál igenis dugjuk be a fülét és továbbra se menjen víz alá, szóval ha nem is annyira szigorúan, de vigyázzunk. Eddig is azért úszhatta meg a gyulladást, mert vigyáztunk.
A kórházból hazafelé kettesben buszoztunk, nem volt vészes, pedig én még mindig tartok egyedül közlekedni a gyerekekkel, még akkor is, ha csak az egyikőjük jön. (odafelé Papa vitt kocsival, majdnem végig ott is volt, de utána mennie kellett dolgozni.)
Közben eltelt 2 nap, hétfőn kezdtem írni ezt a bejegyzést, most szerda van. Remélem most be is tudom fejezni, ha nem, akkor majd megint folytatom. :)
Ott tartottam, hogy nekem még mindig nem egyszerű a gyerekekkel közlekedni. Úgy sem, ha Apa és én megyünk Velük, akkor sem hallgatnak ránk, pl. amikor cipőt mentünk venni, nagyon nehéz volt, hogy mindketten elszaladgáltak az üzletben, nem fogadtak szót, stb. Mamáékkal nincs gond, bár ha én is ott vagyok, akkor már rosszabbak. Nem értem miért... :(
Valamelyik nap Mama elvitte Levikét a piacra magával, hogy ne háborúzzanak már a Livivel folyton.. Erre persze a Lány totál besértődött, így muszáj volt elvinnem magammal a kisboltba, hogy megnyugodjon. Biciklivel akart menni, nem ám gyalog! :) Nem irigylem, úgy hajtja a kis biciklijét és mégis alig halad, én a sajátommal mentem utána, de olyan lassan, amilyen tempóval már elég nehéz menni, ha értitek mire gondolok... A boltban nagyjából betartotta amit megbeszéltünk, hogy azon felül amiért mentünk egy valamit választhat, bár azért nem bármit, gumicukrot pl nem... lett helyette Danette puding, Levikének is kellett, nehogy baj legyen, bár Livikének kivételesen nem jutott eszébe, de a Papa igen, aki itthon szerelte a Fordot épp, hogy hozzunk Neki is valamit... :) Olyan örömmel adta át a - segítségemmel - kiválasztott csokit..! :) (mégse olyat vegyünk már, amit nem is szeret a Papa... :) )
Mivel Mamáéknak elég sűrű a nyár, nehezen találtunk egy hetet, amikor el tudunk menni Apával ketten a szokásos nyári pihenésünkre. Most nem a Tisza partra a kietlenbe, bár kétségkívül költséghatékonyabb megoldás, mint bármi más, de a mostani időjárási viszonyok miatt nem mertem volna bevállalni a vadkempinget. Ez csak az egyik ok. A fő az, hogy sajnos épp abban az egy hétben lesz meg a menzeszem is, sajnos más időszak nem jöhet számításba, ez a szabad és kész. Fürdeni így nem tudok sajnos. mármint a pancsolós fürdésre gondoltam... na meg ugye csak fontosabb ilyenkor a higiénia, nem fürödhetek a Tisza vizében csak úgy..... A harmadik ok, hogy a sátrat meg kellett volna csináltatni, vagy másikat venni, mert tavaly amikor itt az udvaron fel volt állítva, hogy rendesen kiszáradjon, kitörölgettem, stb.. a gyerekek játszottak benne, felcsimpaszkodtak a tartórúdra, ami persze a sokadik próbálkozást már nem bírta... eltört az egyik rúd és kiszúrta a sátor anyagát is. :( Szóval nem lesz egyszerű... A szállás árából mondjuk vehettünk volna egy szuper sátrat is, de ugye akkor még mindig ott a higiénia kérdése.... Így jártunk, nagyon nem hiányzott most a plusz kiadás még.. kuporgatás, mindent félretevés, bár jóideje ez megy sajnos egyéb okok miatt is, csak a fizetnivalók jönnek, legtöbbről nem nagyon tehetünk... (párom régi házának költségei, bár senki nem lakik benne, azért fizessen ki hét évnyi kommunális adót!, másfél éve nem használt bankkártyájának havi díjaiból felszaporodott tartozás, mert miért szólna a bank akkor, amikor még nem kell sokat fizetni? :(, a legnagyobb érvágás, ami nem biztos, hogy lesz, de jobb felkészülni: két évig nem fizették utána az eü.hozzájárulást, mert úgy volt bejelentve, azt meg nem mondták, hogy maga után kellene fizetni... szóval amikor jóhiszeműen el akarta kezdeni fizetni magán úton, akkor közölték a Navnál, hogy visszamenőlegesen ki kell fizetni plusz késedelmi kamat. Ennek két hónapja, határozat még sehol... Létezik, hogy eltekintettek felőle? A dátumot beírták, amikortól kellett, 2012. május.... Jó lenne tudni, mert ez a bizonytalanság elég rossz, nehogy egyszer kijöjjön a többszöröse, ha eszükbe jut.. :( Szóval nem egyszerű ilyen helyzetben még nyaralásra is költeni, de próbáltuk a legolcsóbbat megtalálni.
Nagykörűben a Tisza parton van egy kis házikó, még csak képen láttuk, hétvégén tudjuk majd megnézni, akkor dől el, hogy tényleg megyünk-e. Ha igen, akkor július 17. csütörtöktől megyünk egy hétre.
Lehet, hogy az utolsó két napra a gyerekek is ott lesznek, bár én félek, de ugye Nekik is kell a szülőkkel is nyaralni, hiába vallom én azt, hogy egész évben itt vagyunk Velük.... Na majd meglátjuk. Ha ez nem jön össze, akkor helybetopi.... :(
Na majd kiderül, próbálok még írni addig, ha nem, akkor majd Mama biztos ír, vagy nem. :)
A blog legjobb bejegyzései azok, amiket Ő ír a mi nyaralásunk idején az itthoni dolgokról.. :)
Csak az éjszakák lennének jobbak! Az még mindig nem megy, hogy Mama is aludjon, annyira éberen alszik, nem úgy mint én, hogy bár felébredek én is mindenre, de addig tart.. alszom is tovább.
Reggel persze érzem egy-egy betegséges éjszaka után, hogy darabosan aludtam, de a "sima" éjjelek egész jók, most kezdenek amúgy 7 óra, fél 8-ig aludni mióta ovi szünet van, majd ha menni kell megint akkor aludnának biztos! Eddig korán keltek...
Július 21-től ovi, mi elvileg 24-ig lennénk nyaralni, úgyhogy ha ki akarnak jönni hozzánk akkor lehet, hogy még nem is kellene menniük, vagy csak hétfőn-kedden. Majd még kialakul.
Ha mi visszajöttünk Mamáék mennek Veterán túrára (nem az ittenire, az már lezajlott), majd nyaralni, ha az idő engedi, azután meg Mama megy Krakkóba, Európa Bajnokság lesz, ismét bekerült a keretbe, ahogy tavaly is a dél-Afrikai VB-n. :)
Na jól van, egyelőre ennyi. Ritkán írok, de akkor sokat. Hiába ígérem mindig meg, hogy sűrűn, kevesebbet... :) Mindenkinek nagyon kellemes nyarat kívánok még a hátralévő időszakra! :)
Jövök ahogy tudok.
2014. március 7., péntek
Szülinap, farsang, gyógyulás, Livike ujj-elvágása - helyzetjelentés
Ja igen.. merthogy Murphy törvénye működött szombaton: van ugye az a fóbiám, vagy nem tudom minek nevezzem, hogy biztos akkor éri a gyerekeket valami, amikor totál egyedül vagyok velük itthon. A szombat ilyen nap volt. Mamáék bowling versenyen voltak Pesten, Apa dolgozott én meg itt maradtam a gyerekekkel.
Mivel levegőzni azt kell, 11 óra körül felöltöztettem Őket és kiengedtem az udvarra. Persze én is kimentem, jöttem-mentem, közben pakolásztam idebent, kaját csináltam, ilyesmi. Láttam, hogy viszik a garázsból a diót, na mondom azzal jól elvannak, szokták törni máskor is kalapáccsal. (ha valaki már most tippel, téved.. nem kalapáccsal sértette meg az ujját a Lány).
Egyszercsak jön be sírva, mutatja az ujját, hogy elvágta késsel! De látom, hogy nem is gyengén! Én még nem nagyon láttam ilyen sérülést egyébként, de ömlött a vér belőle.. nagy plattyogó tócsák lettek szinte rögtön ahogy megállt az ajtóban. Azt azért láttam, hogy nem fityeg az ujja, tehát nem "levágta", de látszott, hogy elég mélyen sikerült.. Hát hogy miként is jött ez össze? Kalapácsot nem vittek ki, így lábbal törték meg dobálva, és hát ugye mindig van kés az ablakpárkányon a cipőpucoláshoz... elég magas, de felérik, ha ügyeskednek... hát ez most nagyon nem volt ügyes dolog, mert azzal akarta szétfeszíteni a diót és gondolom megszaladt........
Jópár zsebkendő elhasználása után már eljutottunk addig, hogy le tudtam venni a kabátot Livikéről, gyorsan irány a fürdőszoba, hideg víz alá tettem.. Mint kiderült, Apa legalábbis azt mondta, nem lett volna szabad olyan hideg víz alá tenni ami most jön a csapból, mert megfázik a seb... Hát én nem tudom, úgy tudtam régről, hogy elállítja a vérzést a hideg víz. Tuti valami eret talált, mert nagyon nem akart elállni. Livike egyébként ahhoz képest, hogy milyen csúnyán elvágta, jól tűrte.. sírt, de nem annyira nagyon, mint "indokolt lett volna". Tettem rá vérzéscsillapító rudat... szerintem ez kb olyan, mint amit borotválkozásnál használnak a férfiak, amikor megvágják magukat.. trisó, ha jól tudom. Szóval még valamikor vettem a gyógyszertárban, amúgy marhára csíp, én már próbáltam magamon, de nem számított, valahogy el kellett állítani a vérzést. Meglepetésemre Livike azt mondta, nem csíp, csak csikis... Szegénykémnek szerintem lefagyasztottam az ujját a hideg vízzel és nem érezte.. :/
Betadine, ragtapasz óránként cserélve, eleinte sűrűbben. Még napokig így ment a dolog, Kedd óta már nem ragasztjuk be, de Betadine még kellett. Elég lassan gyógyul, de most már határozottan össze van forrva, jóideig csúnya lesz még biztosan... teljesen talán soha nem tűnik el a helye.
Az ujja kezdettől fogva mozog, vasárnaptól veszettül viszket is, aminek örülünk, mert azt jelenti, hogy gyógyul. Édeskicsilány...
Hétfőn a farsangon részt kellett venni, ki nem hagyta volna! :) Délutánra mentünk, mert most délelőtt nem volt "szülős" farsang, délután volt büfé, zsákbamacska, sőt még belépőt is kellett fizetni.
Levike végül Pókember lett, Mamáék Pestről hoztak jelmezt az utolsó pillanatban, mert én nem kaptam sehol már itt Szolnokon, persze azért, mert későn kezdtem el keresni. :(
Livike jelmezét nem nagyon tudtuk beazonosítani, talán valami Pókhercegnő szerű lény lehetett, nem volt ráírva, az Angol turiban vettem...... nem volt Hercegnős vagy ilyesmi a méretében már új verzióban máshol sem. A lényeg az volt, hogy ruha legyen, pörgős, csillogós, Neki ennyi elég. :)
Így is mindenki csodálta, pedig szerintem volt szebb ruha is, de azért persze nagyon örültem, hogy dicsérték sorra... :) Apa is jött, bár hogy minek, azt nem tudom, végig ült az öltözőben, a tömegben egyedül voltam a gyerekekkel. (a tornaszobában volt a büfé, a zsákbamacska ezáltal mindenki.... )
17 óra körül megvolt az udvaron a télűző Kisze-báb égetés, éneklés, stb... majd mindenki ment útjára. :)
Kedden délelőtt is bevittem Livikét az oviba, mert Muzsikás Péter előadás volt, minden évben szokott lenni, nem akartam, hogy lemaradjon róla, főleg, hogy már be volt fizetve is. :)
Egyébként nincs baj Livikével egyedül, viszont amikor Levike is hazaér akkor aztán bepótolják.... :(
A héten reggelente felváltva voltak "jók". Ez azt jelenti, hogy miután felkeltek ugye általában a wc-re vezet az első út, majd egyből mosakodás, fogmosás, orrmosás, orrszívás, öltözködés... igény szerint evés, nem mindig kérnek kekszet sem...
Amikor nem jók, akkor 7:30-kor még megy a könyörgés, hogy mosakodás, öltözés, elkésünk, stb... minek akkor 6:40-kor kelni, ha még itt tartunk? :( Mert minden fontosabb, játszani, tévét nézni, hiába kapcsolom ki... ha kihúzom a konnektorból akkor meg balhé és sértődés van.
Délután megint megy a harc, hogy át kell öltözni, kezet mosni, orrot mosni, stb...
Azt hiszem már csak a szülinapi ünneplés megírása maradt ki, jobb lenne a képekkel együtt, de nem tudom mikor kerülnek hozzám a képek "eredetiben". A facebookon persze már láthatták, akik láthatják... :) Természetesen ide is fel fogom tölteni őket, ha nem is mindet, legalább néhányat.
Két nappal az igazi szülinap után, február 28-án tartottuk meg "hivatalosan" is a gyerekek 5. születésnapját. :)
Ajándékhegyek ismét... már tényleg nem lehet mit kitalálni, mert sok minden megvan már, hasznos is legyen ,ne is tegyék rögtön tönkre, stb...
Úgy volt, hogy a szülinapi tortákat idén mi fizetjük, nem Mamáék. (tavaly felesben volt) Mégis a végén úgy alakult, hogy Ők fizették, mert nem olyan lett, mint szerettük volna, bár erről nem Mama tehet, hanem aki felvette a rendelést. Ez van, amikor nem a megszokott helyen rendelünk tortát, mert kicsit olcsóbban szeretnénk megúszni, viszont még így is nagyon drága volt. :(
Mivel én úgy készültem, hogy kb még egy tizes a torta, így ajándékot csak egy-egy dolgot kaptak, a Jáva építő 1-2 részét. Jó kis játék, el lehet vele szórakozni még a felnőtteknek is. :)
Mamáéktól több ajándékot kaptak. Próbálom sorolni, a képeken majd úgyis látszik, ha valami kimaradt.
Először is mindketten kaptak ágyneműhuzatot, Livike hercegnőset, Levike Repcsiset.
Egy-egy tároló-ülőkét is kaptak, össze kell hajtogatni, és akkor egy puff szerű ülőalkalmatosság lesz, aminek a tetejét le lehet venni és pakolni lehet bele. :) Livikének Hercegnős mintájú, Levikének pedig Pókemberes volt a dobozok teteje.
Ha már tároló, akkor még kaptak 3-3 kosarat is, zöldet és lilát, olyan, mint a bevásárló kosarak. Ezt mondjuk akár én is kaphattam volna, mert arra lettek véve, hogy a szekrényükben a polcokon lévő káosz rendszerezve legye végre. :) Levike mondjuk közölte, hogy az övébe nem tehetek semmit, neki kellenek játszani. :) Livike egyet egyből felajánlott az építőkockáknak, mert nem férnek az eredeti dobozban, végül a selejtezést és rendszerezést is meg tudtam csinálni a héten, most MÉG szép rend van a szekrényben. :))
Sőt, az egyik kosár még üresen is maradt. (Meddig?:D)
Ajándékozás után evés, torta, fényképezés folyamatosan, majd megkapták tőlünk is az építőjátékokat, bőven a megszokott fürdés idő után fejezték be a játékot.. :)
Mamáéknak ezúton is köszönünk szépen MINDENT! :)
Hamarosan jövök a képekkel. (remélem... )
2014. február 27., csütörtök
Mégis orvos lett a vége - még időben!
Végülis nem baj, mert a tünetmentesség kb 11 óráig tartott, akkor kezdett megint köhögni, nem folyamatosan, csak úgy egyet-kettőt. Az orrából viszont megindult a váladék, pontosabban harcok árán meg tudtam indítani, mert akarata ellenére is bent tartottam a szívófejet és akkor jött a csomó.. Az a baj, hogy Livike nem várja ki, nem lehet neki perceken át szívatni, mint Levikének, inkább kitépi a szívót, minthogy kivárja, hogy jól kijöjjön minden. Állandóan azzal jön, hogy nem kap levegőt, pedig a másik orrlyukán kaphatna, meg a száján is, mert amíg kimondja egymás után ötször, addig levegőt is vehetne csendben. :) Szóval hisztis, elkapkodja, én nem hagyom, hadd jöjjön ki ami ki akar, nehogy a fülére menjen, mert most már csak az nem volt bajuk, amúgy minden más megvolt. :(
12:30kor elmentünk az orvoshoz, szerencsére elsők voltunk, pedig késtünk is vagy 10 percet.
Meghallgatta elöl és hátul jó alaposan, gondoltam is, hogy nem árt az óvatosság. A torkát is megnézte, nem piros, pedig az este fájlalta, de az lehetet a köhögéstől is.
A lényeg: a tüdeje nem teljesen tiszta a bal oldalon. Nem vészes, nem tüdőgyulladás, enyhe bronchitis, nem olyan mint tavaly. Azért, hogy ne legyen rosszabb írt fel Sumetrolim szirupot. Azt mondta ez egy enyhe antibiotikum, amikor rákérdeztem. A papírján nem az van, na mindegy. Szerintem annyira enyhe, hogy nem is az, csak olyan hatású. Ezen felül adjak még reggel 15 csepp Sinupretet, napi 3x1 kávéskanál (miért nem lehet megmondani, hogy hány ml?) Rhinathiolt, valamint 2x6 ml Nurofent. (ez a ha van láza ha nincs eset... ) Mondtam, hogy azt már két este amúgy is adtam.
Hétfőn délelőtt meghallgatná újra, szerdánál előbb szerinte nem mehet oviba.
Mondom akkor lemarad a farsangról is...
Erre azt mondta, hogy ha vasárnap este (meg hétfőn reggel, mondom én..) úgy látom, hogy nincs láza, jó a kedve (az folyamatosan jó:) ) akkor nyugodtan elmehet a farsangra, nem olyan betegség ez, hogy ne mehessen emberek közé, megkapja a gyógyszert és mehet, kedden pedig délután meghallgatja.
"Nem kell ágyban feküdni, nem halálos betegség ez, csak jobban oda kell figyelni, hogy ne legyen nagyobb baj." pontosan így mondta.
Remélem is, hogy nem lesz semmi baj, igazán vége lehetne már a betegségeknek, hol az egyik, hol a másik gyerkőc (meg persze egyszerre) esik bele valamibe, az orvoshoz felváltva járunk, az biztos.
Az, hogy szeptembertől február elejéig nem volt semmi gond, nem jelenti azt, hogy innentől kezdve folyamatosan betegnek kell lenniük. :(
Próbálok jönni akár rövidebb bejegyzésekkel, hogy miként alakulnak a dolgok.
2013. július 8., hétfő
Fülészeti kontroll meg még ami eszembe jut. :)
A lényeg kb annyi, hogy ma azért nincs oviban a legény, mert esedékes volt a fülészeti kontroll, amit már említettem párszor, hogy paráztam tőle, mert mi lesz ha csövezni akarja a bal fülét is, a csontkovács meg "szinte biztos" hogy meg tudja csinálni anélkül a fülét.. A legfontosabb az, hogy egyelőre nincs szó műtétről, javult a füle! Sokkal jobb lett a tymponometria is, meg az audio is. A hallásgörbe határozottan görbe most már, nem egyenes és főleg nem a nulla vonalában húzódik, hanem fentebb! Ez jó! Mitől javulhatott ennyit? Biztos nem a kb tízszeri meleg sónak köszönhető, mert a nagy meleg időkben nem tettük rá, máskor meg vagy rátettük este, vagy nem, de semmiképp nem napi ötször.... (esetleg a csontkovács egyszeri kezelése segített?:) )
Most mondhatni egyáltalán nem is náthás, (Livike sem), maradjon is így!
Ugyanis ha minden jól megy, pénteken az esedékes szemészeti kontroll után Apával el tudunk menni egy hétre sátrazni a Tisza partra, sajnos fizetős szállásra nincs keret.... szóval a gyerekeknek nem szabad betegnek lenniük, elég lesz az úgy is Mamának, hogy nem alszik éjjelente... :(((
Ők még kicsik a "kietlenbe" menni, se áram, se víz, mármint ami nem a Tisza, se hűtő, se semmi.. no meg ha ott is a gyerekekkel kell foglalkozni állandóan, akkor minek menjek el? Majd ha nagyobbak lesznek és tudunk mondjuk legalább kempinget fizetni, ahol az alapvető szükségletek adottak..
Én sem szeretem annyira a nomád életet, sőt.. de vagy ez van, vagy semmi. :(
Most ráadásul nem is megyünk messzire, csak ide fel a szabadstrand fölé, tehát még Szolnokhoz tartozik. (Vagy lehet, hogy túl van a táblán, nem tudom..mindenesetre közel van)
Visszatérve a fülészetre. Nagyon-nagyon sokan voltak, sokat vártunk, 9:15-től kb 11 óráig még az orvos se került elő, majd nagy sokára bejutottunk, majd le a hallásvizsgálatra, ott is vártunk, majd fel megint az ambulanciára.. ott is vártunk, hogy megnézze az orvos. A klíma ment ezerrel, Levikének felajánlotta egy néni, hogy üljön az Ő helyére, ahova nem csapódott úgy le a hideg, de az én hátam nagyrészt érte, bár próbáltam úgy ülni, hogy jó legyen meg inkább álltam....
Kb egy óra várakozás után már nem igazán maradt nyugton Levike, és nem vigasztalt az sem, hogy más gyerek is azt csinálta.. mármint rendetlenkedett.
A hallásvizsgálatnál a műszeres most tuti valós értéket mutatott, mert nem mozdult bele, anélkül is görbe lett a vonal.. :) A másiknál pedig ügyesen jelzett.. néha rázta a fejét, azt nem tudom mire csinálta... :)
Busszal jöttünk haza, reggel Papa vitt.
Váltócipő vadászatra már nem vállalkoztam, mert a buszon se nagyon maradt már nyugton Levike. Elfáradt... Bepogácsázott, majd bejött Mamáékhoz aludni. :)
És még alszik....!
Be tudtam fejezni az írást!
Ennyi lenne, nem tudom jövök-e még a héten, ha elmegyünk akkor majd utána írok, ha megjöttünk, nem tudom Mamának lesz-e ideje írni, majd meglátja...
:)
2013. június 20., csütörtök
Gyorsan, röviden... ovi, fülészet
Nézzük, mire emlékszem. :)
Az oviban minden rendben, kb az egész ovi, tehát a három csoport egyharmada jár már csak, most akkor mondhatnánk, hogy a mieink minek, amikor nem lenne muszáj, mert itthon tudok lenni Velük. Na igen. Csak azért szerintem sokkal jobban elvannak ott a többi gyerekkel, még így is nem győzik magukat kitombolni délután itthon, mintha egész nap velem lennének összezárva. Persze a jó idő -ez már túlságosan is jó! :) - beköszöntével szinte egész nap kint vannak az udvaron itthon is, de mégis unalmasabb ez, mint az ovi. :)
Az meg a másik, hogy az óvónőknek, dadusoknak akkor is be kell menniük, ha pl 2 gyerek van, így meg azért vannak elegen, nem a mi kettőnk miatt kell bent lenniük.
A jó idő előnye, hogy már reggel lehet rövidnadrágban menni, nem kell öltözködni, ruhákat pakolászni oda-vissza minden nap. :)
Vettünk végre szandált a gyerekeknek, eddig elvoltak a cipőben, meg amilyen esős nyarat jósoltak, nem is igazán igyekeztem szandált venni, de most már muszáj volt. Benti cipő is kellett már másik, még akkor is, ha év vége van, mert a Levié már nagyon balesetveszélyes volt, felvált az orra is meg a sarka is a mamuszának, így kapott másikat. Livike is, bár az övé még éppen bírta volna, de már kicsi volt, nyomta a lábát egy ideje. Ezek a cipők már tavaly is megvoltak, a bölcsi második felét is kiszolgálták meg most az ovit eddig. :)
Levikével voltunk a fülészeten is, mert csak meg kellett már nézetni a csövet, hogy a helyén van-e, meg hogy nem ment-e bele a múltkor a homok, mert gyanús volt...
Valami keveset törölt ki az orvos, de nem volt vészes, nem is mondott semmit a jobb fülével kapcsolatban, csak annyit, hogy a grommet a helyén, nem is készül még kifelé...
Ellenben a bal füle nagyon nem tetszik neki, behúzódó fényevesztett dobhártya, magyarul gyulladásközeli állapot, nem fáj még, de bármi lehet, meglátjuk a hallásvizsgálat után, ami amúgyis esedékes volt már.
Lementünk az alagsorba, előbb megcsinálták a tympanometriát, az a bizonyos nyomásmérés, ahol a görbe sajnos most is egyenes... majd az audio-t is, amit viszont fáziskéséssel ugyan, de mind jól jelzett Levike, hogy melyik fülében hallja a hangot.
Visszamentünk az ambulanciára, másfél órát vártunk kb az orvosra, mert közben elment műteni, majd mikor bemehettünk, akkor mondta, hogy hát a bal füle nem jó, nagyon nem jó. engem megtévesztett a görbe közepén egy nagy fel-le hullám, de az belemozdulás miatt lehetett, amúgy majdnem teljesen egyenes, magyarul nem hall rá jól teljesen, valami 22%-os a halláscsökkenés, de ezt a másik vizsgálat alapján írták le, szóval nem tudom. Egyébként hallja a suttogást is, ez a gyulladás miatt lehet szerintem, hogy ilyen görbét kaptunk... A lényeg, hogy azt mondta az orvos, hogy majd július 8-án menjünk vissza megint egy kontroll vizsgálatra, és ha akkor is ilyen lesz a görbe akkor megbeszélünk egy időpontot és a bal fülét is becsövezi! :( Pont ezt akartuk már elkerülni, azt szerettük volna, ha a másikban sem lenne, hogy mehessen pancsolni, strandolni, ne kelljen folyton dugdosni a fülét vattával, stb.. :(( Addig pedig melegítsük sóval a bal fülét, hátha helyre jön, bár akkor most már mindig kelleni fog?? Sok orrmosás, orrszívás, orrspray... Eddig azért még együttműködő volt Levike, bár nagyon nem akarom fenyegetni sem, hogy pl ha nem jön orrszívásra akkor majd megy a kórházba, mert ha tényleg menni kell, akkor meg majd nem bírunk vele. :(
Na majd meglátjuk, hogy alakul....
Azt hiszem most ennyi, majd jövök, ha eszembe jut még valami.
2013. január 31., csütörtök
Fülészeti kontroll
Amúgy elvoltak... volt séta is és nagy levegőzés is, jó idő volt de a szél az veszettül fújt még itt az udvaron is, pedig itt nem szokott annyira, mint kint.
16:30 körül indultunk a rendelésre, most Mama vitt bennünket.
Furcsamód egy ember volt csak, nem volt zsúfolásig a váró, ilyet se láttam még ott. :)
Livike került sorra elsőnek. Egyébként most sem akart menni, de Mama megígérte, hogy ha ügyesek lesznek akkor bemegyünk a buszpályára a pénzbedobós helikopterre egy körre. :)
Livike nagyon-nagyon ügyes volt! Kicsikét sírt csak, pedig most szívatták a fülét, nem törölgette az orvos, mint eddig. Javul, de nem elég gyors ütemben. Váladék még jön, de kevesebb. Továbbra is csináljuk amit eddig, csak sokkal, de sokkal többször! Nagyon rá kell húzni! Ha már kicsit is halljuk, hogy van az orrukban akkor azonnal orrmosás, szívás, nem elég szívatni, és csak néha mosatni. Sót is sokszor kell tenni, hadd olvadjon és folyjon kifelé a váladék, majdcsak elfogy.
Levike beparázott... nem akart még odaülni sem. Félt, sírt, már akkor is ellenkezett, amikor még hozzá sem nyúltak. Nehéz lehetett lefogni. :( Neki is kiszívatta az orvos a fülét. További kezelés ugyanaz, mint Livikénél, plusz megnyertünk egy ötnapos Zinnat szirup antibiotikumot is mindkettőjüknek. :( Nem elég a Bioparox ezek szerint.. Az orvos azt mondta, azért kell, mert javulnak ugyan, de nem elég jól, nagyon lassan, fel kell gyorsítani valahogy a folyamatot.
Egy hét múlva mindenképp szeretné megnézni a gyerekeket, de ha úgy alakul akkor hétfőn is. Kár, hogy kihagytam, hogy nem mondtam, hogy már nem bírjuk anyagilag, hogy heti kétszer menjünk... egyszerűen kiment a fejemből, annyira figyeltem, mit mond. :(( És még mindig nem is fordul meg a fejében, hogy a kórházba hívjon bennünket.. :(((
Nahh... nincs idő most se nyavalyogni, se másra... menni kell fürdetni, csak gyorsan le akartam ezt írni, mert utána úgysem jutok ide, altatás stb....
2013. január 29., kedd
A gyerekeknek fülészeti kontroll, nekem háziorvos - mindenki javulgat, de még nem az igazi...
A nagy parának az lett a vége, hogy egész jól sikerült a dolog, persze ellenkezett, de nem úgy, mint legutóbb, pedig akkor örömmel ment, csak a macerát nem szerette. A bal füle már javulóban, de még nyitva, a jobb még jobban nyitva, váladék még ürül, (a balból már kevesebb) Továbbra is melegítés, Bioparox, orrmosás, orrszívás, valamint adjak Sinupretet, hogy gyorsítsunk a helyzeten, mert az oldja a váladékot. (jahh... a takonykórból akkor sose mennek ki, mert az mindig termelteti a cuccot...)
Levike következett, aki nagy lelkesedéssel ment be, de a végén már nem akart beülni Papa ölébe, hogy neki ne töröljék ki a fülét. Gondoltam magamban, hogy ha csak törölni kell, akkor jók vagyunk, de ha esetleg szúrni, mert nem jól fakadt ki...? Szerencsére nem kellett szúrni. Szépen jön kifelé aminek kell. Sűrű váladék jön, ezért gyakrabban kell melegíteni a fülét, hogy ki tudjon folyni rendesen. A teendő ugyanaz, mint Livikénél.
Csütörtökön menjünk vissza. Pff... Papa erre monda, hogy lehet, hogy akkor nem tudunk jönni, egy hét múlva nem jó-e, mit változtat a dolgon? (mit, mit... hát elesik az orvos újabb 8000 Ft-tól!!! de most nem?? kitörölni itthon is ki tudjuk, na jó, nem úgy, mint Ő, és gyógyszert is fújt bele, aláírom, hogy jobb, ha megcsinálja, de könyörgöm, ezt kint a kórházban nem lehetne esetleg, hogy ne kellene minden alkalommal ennyit fizetni? És még mindig nem mondta, hogy mehetünk oda is... ez már annyira durva, a kihasználás teteje. :(( Nem néztem még vissza, hogy Livikével annakidején mennyi idő volt mire totál jó lett a füle, de mondjuk 3-4 hét... akkor az még heti kétszer 8000 Ft?? Naneeee. )
Azt mondta az orvos, hogy persze mindent lehet, de Ő nyugodtabb, ha látja, hogy alakul, de mi döntjük el. Ha nincs különösebb panasz, szépen ürül, nincs láz és ilyesmi, akkor menjünk egy hét múlva, de ha bármi van akkor csütörtökön. Nem vette a lapot még ebből sem, hogy mire célzott Papa. (vagy lehet, hogy tényleg van valami csütörtökön Papának csak én nem tudom, de szerintem nem ez volt most a szempont, hanem hogy hátha sikerül kimondatni, hogy mehetünk a kórházba is.)
A lényeg, hogy még ezek szerint vagy két hétig tuti itthon lesznek, jól lemaradnak majd az oviban, mert ugye ott is megvannak a tanulási folyamatok, a másik meg az, hogy a karácsonyi három hetes szünet is nagyon hosszú volt nekem. Na majd kibírjuk valahogy...
Délután én is voltam a háziorvosnál, mert ez már nem állapot, hogy csak akkor tudok nyelni kb másfél óráig, ha veszek be gyógyszert, meg hogy úgy voltam ahogy... A doktornő mivel régen látott, mindenről beszélt először, csak arról nem amiért mentem.. :) közben gyógyszereket írt ki a várakozóknak, a telefon folyton csörgött, szóval nem egyszerű így rendelni. Köszönhető volt ez annak, hogy első lehettem, mivel Mama odatelefonált, hogy írat gyógyszert, meg hogy én is ott lennék, így behívtak... :)) A váró tele volt, de szerencsére ennek nagy része gyógyszerre várt, úgyhogy szinte mehettek is rögtön ahogy én bemehettem... viszont az a néhány (kb 3, de nem számoltam) ember biztos szidott, aki elé "eléfurakodtam". Jó, jó... ki szeret várni, de az öldöklő tekinteteket meg a hátam mögött sugdosást sem szeretem, ha rajtam múlik kivárom a sorom... így persze jobb volt.
A lényeg, hogy konkrétan nem tudom mi bajom, mert nem mondta, de nagyon csúnya a torkom, meg az a pici mandulamaradványom ami van az is be van gyulladva, meg a nyaki nyirokcsomók is, abból sugározhat felfelé is meg mindenhova a fájdalom. Adott antibiotikumot, három szemes csak, de ettől szerintem ugyanúgy nagy adag, csak egyben, nem szétosztva, mint az ötnaposok naponta többször... (Azibiot a neve, soha nem hallottam, nade majdcsak megmaradok, bevettem az első szemet tegnap kb ilyenkor, mindjárt jön a következő.) Most legalább le tudom nyelni, mert ma még hogy lekopogjam nem fájt a torkom olyan szinten, és gyógyszer sem kellett! Este vettem be utoljára Advil Ultra fortét azóta nem kellett. Ki kell bírni, én már csak akkor veszek be fájdalom csillapítót, ha nagyon fáj valami.
Egyébként ég az egész arcom és fáj is nyomásra is kívülről, meg piros is.. meg a szemem is ödémás, pedig lefeküdtem időben, aludtam is, párszor kellett csak a gyerekekhez kelni. Nem tudom, mi okozza, majd mindjárt elolvasom a mellékhatásokat, mert csak átsuhantam rajta, hogy na, a betegtájékoztató fele kb a mellékhatásokról szól. (az antibiotikumé)
Éjjel megint Apa aludt a gyerekekkel, de ma már én fogok, ez nem állapot ami ott megy... nem ébred fel, ha valami van, nem férnek el, Levike folyton ki volt takarózva, akármikor átmentem, amúgyis ide járkáltak fültörlésre, este nem akartak aludni, de nem volt erőm átmenni altatni, mert akkor nagyon fájt mindenem már... gondoltam megoldják majd. :( Pedig mennyivel jobb itt aludni, még ha csak egyszemélyes heverő van is, de az CSAK az enyém, nem túr ki senki, nem térdel/könyököl az oldalamba senki..... Mindegy, ha már így maradok betegségileg, akkor már mehetek vissza, amikor jött ki rajtam a nátha, akkor se jöhettem át, most már ez ahhoz képest is jobb állapot.
Ma még semmi sem volt az igazi, csak a rosszaság ment, az én türelmem is kevesebb, mint bármikor máskor, csak sírnék legszívesebben egész nap, de az sem jó, mert akkor még jobban fáj az arcom...
Mikor lesz ennek már vége, mikor lesz jobb? Na majd egyszer... csak győzzem kivárni.
Most megyek, Livike már fel is kelt, nem aludt túl sokat... jövök amikor tudok.
2013. január 24., csütörtök
Helyzetjelentés és kontroll
Levike itthon van, már tegnap se ment oviba, bár nem betegebb, mint eddig. Tegnap este mondjuk megint ki lehetett tapintani a nyirokcsomóit, mint akkor, amikor a torokmandulája volt begyulladva. Este, amikor elalszik már két alkalommal is kapkodott a bal füléhez. Mama azt mondta, azért van ez, mert fáj, de annyira nem, hogy mondja is, vagyis valószínűleg annyira még nem fáj, de valami lehet, nézessük meg Őt is ma, ha megyünk Livikével ellenőrzésre. (úgy lett)
Éjjel nagyjából rendben volt minden, párszor azért keltem Livikéhez vattát cserélni, de amúgy aludtunk. Persze a "kényelem" továbbra is meg van, vagyis a nagy ágyban alszunk, ha nem kezdettől, akkor egy idő után biztos, ez azzal jár, hogy én középen vagyok, Levike folyton keresztbe fekszik, könyökét, lábát, valamijét biztos az oldalamba nyomja, vagy épp arcon csap a kezével, ahogy fordul... Kellemes.. :)) Livike mindig mondja, hogy Ő ad helyet, kihúzódik az ágy szélére, de persze mindig visszahívom, hogy nem Tőle nem férek... nehogy leessen már a végén.
Reggel 7 órakor már fent voltunk, hiába fürödtünk később, nem sok értelme volt.
Livike kapott Nurofent a fájdalomra, láza ma sem volt, kivéve 16 óra után egy 38,2, ma másodjára akkor kapott gyógyszert, akkor sem a láz miatt, hanem azért, mert nagyon fájlalta a fülét.
Nap közben szépen elvolt, Levike is, persze voltak súrlódások, de mikor nincsenek..? :)
Az evészet még mindig nem az igazi, de ma már azért többet ettek, mint az utóbbi napokban.
Mivel későn aludtak el délután, 16:35-kor keltek... a rendelés 16:30-kor kezdődött, persze nem értünk oda időben, de Papa sem tudott előbb jönni, úgyhogy nem is volt baj. Odatelefonáltam, hogy megyünk majd, számítsanak ránk, csak nem tudunk odaülni már fél ötre...
17:30 körül értünk oda a rendelésre, egyből mehettünk is be. Nem, mintha nem vártak volna még többen, de épp jött ki valaki, az asszisztens meglátott és mondta is, hogy vetkőzzünk és menjünk. :)
Először Livikét vette kezelésbe a főorvos úr... kitakarította a füleit, persze a Lánynak nem tetszett egyáltalán, nagyon friss volt még a hétfői emlék, a "kínzás", nem hitte el, hogy most nem lesz szúrás, hogy ez nem fáj, tisztítás vattával, meg a végén tett bele gyógyszeres vattát, ilyesmi.. Nagyon sok váladékot törölt ki, mondtam is, hogy itthon is sok jön, nem baj, ki kell annak jönni. Kitörölni is fontos, hogy ne marja ki a fülét a savó, mert ha hosszú távon ott van akkor az előbb utóbb fájni fog, sűrűn kell cserélni a vattát. Mondtam, hogy úgy csinálom... A fájdalom még természetes, a láz is, de egyre kevesebb lesz, ezt hétfőn is mondta.
Jövő hét hétfőn menjünk vissza megint ellenőrzésre. Oda, nem a kórházba. :( Még mindig kell a pénz..... :(
Nem tudom mivel fújta be a végén a fülét, de most hogy cserélgetem a vattát, olyan kis apró valamiket törlök ki, mintha hámlana a füle, vagy mintha só vagy porcukor lenne... :)) Valami spray-vel fújt bele és úgy tette bele a vattát... Miután hazajöttünk próbáltam a legtovább húzni a cserét, hogy hadd maradjon benne az amit az orvos beletett. Mostanra ázott át..
Levikét is megnézte, mondtam, hogy mi a helyzet, a jobb fülében van a cső, az rendben a helyén van. A bal füle viszont nem százas, melegítsük, nem kell még szúrni, de az lehet belőle, a gyulladás meg van. Még azért nem fáj, mert kezdeti stádium... Fújjuk Neki is a Bioparox spray-t az orrába, (én már tegnap is fújtam Neki...) orrmosás, szívás, fülmelegítés.. A mandulája is elég csúnya, be van gyulladva, de még az sem vészes, nem igényel gyógyszert. Őt nem kérte, hogy vigyük hétfőn, ahogy látjuk, vihetjük is, de nem muszáj.
Nem fájlalja sem a fülét, sem a torkát, csak az van, amit már írtam...
A teljes "első" vizsgálat díját azért elkérte Levikére is, plusz Livikére a kontroll díjat... tízezer volt kereken. :(
Nem értem miért nem mehetünk a kórházba... bár annakidjén a doktornő azt hiszem a harmadik alkalom után mondta, hogy mehetünk oda is, ha azt nézzük akkor most itt van még egy alkalom. (ha az októberit most nem számoljuk, márpedig az most nem ide tartozik.)
Levikével mától számítjuk a három hónapot a következő kotrollig, mert december elsején amikor voltunk, akkor mondta, hogy három hónap, de most megnézte, helyén van a tubus, így ha egyéb okok miatt nem kell menni, akkor emiatt majd csak áprilisban kell.
Papa kérdezte, hogy meddig marad benne a tubus, mert Ő nagyon azon van - és Apa is... - hogy járjanak úszni tanulni a gyerekek, de ezzel ugye nem lehet. Namost.. ezt csak úgy kivenni nem szokták, majd a szervezet kidolgozza, elmondta, hogy a dobhártya felépítése és stb, csak én nem sokat érettem belőle, mert közben Livikét pátyolgattam... Én egyébként félek az úszástól, ha nem lenne a fülében semmi, akkor is. Aki fülgyulladásra hajlamos, az ugye főként két úton szerezheti be az újabb gyulladást, az egyik az, amikor rámegy a nátha, a másik pedig az uszoda... van, aki nem bírja, ha a fülébe megy a víz, és nem csak azért, mert rossz érzés, hanem mert gyulladást okoz.
Nagyjából ennyi lenne, biztos tudnék még mit írni, de már menni kell fürdetni, Levike nem hagy békén, egyszerűen már annyira unom, hogy állandóan ki vagyok túrva a saját gépem elől, mert vagy az van, hogy délután mindkét szobában alszanak, azért nem tudok jönni, este elalszom a gyerekekkel, azért nem tudok jönni, ha fel is kelek és Apa itthon van, akkor Ő ül ide, meg délután is, ha mégsem itt alszanak a gyerekek, akkor azért nem tudok jönni.. most ideültem, hogy megírom ezt, erre folyton beszaladgál Levike, húzgálja a kislámpát, zavar, vagy épp Livike jön, hogy cseréljem a vattáját.. vagy épp még azt ki is hagytam, mert véletlenül ma nem volt, de folyton ide akarnak ülni mesét nézni, ami után a gép totál kész van, lefagy, mert annyi mindent megnyitogatnak, hogy csak az újraindítás segít, de akkor is nagyon lassú. Az internet folyton elmegy, nem is sorolom tovább, jól kipanaszkodtam magam a végére. Ez csak a gépezési lehetőségeim leamortizálása, a többit most hagyjuk. Néha úgy simán szeretnék világgá menni, fárasztó az örökös készenlét, hogy éjjel nem alhatok egyhuzamban és kényelmesen, hogy nappal mindig van valami nyűgük, a betegségek, hogy nem tudok normálisan kitakarítani, hogy nem tudom kitalálni, mi a francot kellene kaját csinálni, amit meg is ennének, stb.... na inkább befejezem, mert oldalakat tudnék írni, a vége pedig úgyis az jönne le ebből, hogy csak magamat sajnáltatom, mert ezt senki nem érzi és nem érti. :(
A fontos most az, hogy a gyerekek minél előbb meggyógyuljanak, és ezt most nem magam miatt írom, bár az tény, hogy sokkal nyugodtabbak a napok, amikor oviban vannak, de mindig van mit csinálni akkor is, csak akkor jobban utol tudom érni magam, meg nem ilyen hajtós időszak... És még ha Mamáék nem segítenének (meg Apa amikor itthon van) abba meg bele sem merek gondolni, hogy milyen lenne. Akkor aztán már panaszkodni sem lenne erőm szerintem.
Szerettem volna valami vidámat a végére, de most nem tudok......vagy mégis! Csak hogy saját magam is felvidítsam kissé és egy aranyköpés is megörökítődjön. (szép szó:D)
Van ugye az Állati küldetés című mese a Minimaxon. (kisgyerekes anyukák biztos ismerik) Ebben mindig nyomoznak valami után.. a lényeg, ami kapcsán ezt most írom: Valamelyik délután Levike átszökött Mamához. Mert olyat is tud! Simán felveszi a kapucnis felsőjét és átmegy.. volt, mikor Apa nem vette észre! Én is csak akkor, amikor már nyitotta az ajtót és mire utána mentem már bent is volt! :) Szóval Levike odaát, Livike aludt.. egy ideig nem is kereste, majd mikor eszébe jutott, akkor mindenhol megnézte, hova bújt, mert azt mondtam, hogy biztos elbújt, ha azt mondom, hogy átment, akkor Ő is menni akar és akkor már fürdés idő közelgett, nem akartam, hogy átmenjen. (meg ketten amúgyis rosszabbak odaát is, de azért Mama még jól bír Velük:) ) Szóval.. jön Livike ide a kis szobába, meglátja az ágyon Levi kis alvós kutyáját és felkiált: "jé, egy nyom!" Na mondom mi van, állati küldetésest játszol? Azt mondta, igen. :))
Nahh.. tényleg megyek, mert 21 óra lesz mire végzünk a fürdéssel, mire még elalszanak, jajj... :)
2013. január 21., hétfő
Nem úsztuk meg: kétoldali fülfelszúrás Livikének...
Szegényke egész nap azt várta, hogy mikor megyünk már, estére fájt is megint a füle. Álmos is volt, a láza is kezdett felmenni, a rendelés elvileg 18:30-kor kezdődött, mi ott is voltuk addigra, az orvos csak 19 órára jött. Négyen voltak előttünk, megint utolsónak kerültünk sorra. Nem tudom miért nem veszik előre a kisgyerekeseket.. Elsőnek egy idős nő volt, utána egy férfi, majd egy kislány, utána egy várandós nő, majd úgy mi.. ja, utánunk még volt egy férfi.
Már a belenézés, kitörlés is rosszul esett, akkor is sírdogált. Mondta a főorvos, hogy a bal oldali félig ki van fakadva, azért is jött már váladék, a másik pedig határon áll, meg kellene szúrni mindkettőt, mert ha spontán reped, az rosszabb. Ezt tudjuk. Persze, csinálja csak... Lidokaint fújt a fülébe, majd jött a szúrás és a sikítás, nem lehet egyszerű amúgy az orvosak sem, bár ketten fogták, Papa a kezét és a lábát az ölében, az asszisztes pedig a fejét tartotta, de tudjuk, hogy mennyi erő van a Lányban, ha szabadulni akar, és akkor így szúrjon hajszál pontosan! Megvolt... majd egyből a szívatás is. Ez új volt, de még Mamának is, ahogy elmondtuk, pedig látott pár fülfelszúrást már életében. Sok véres savó ürült. Ahogy sírt Livike, még több jött. Kész lett, másik oldalon ugyanez. Könyörgött a Lány, hogy engedjék el, nem akarja, stb... nyugtattuk, dicsértük.. én csendben nyeltem a könnyeim... rossz volt látni, hogy szenved, de arra kell gondolni, hogy utána jobb lesz, meg fog könnyebbülni. Nagyon sok váladék jött ki. Persze utána is fájt még, biztos fog is még.
Sűrűn kell cserélni a vattát, fájdalomra Nurofen, orrmosás, orrszívás, Bioparox spray. Mivel Levikével már ezt a részt lejátszottuk, nem kellett elmondania a menetet. Egyébként ezt csináljuk napok óta, mégsem tudtuk megelőzni a szúrást. :(
Csütörtökön menjünk vissza, nem mondta, hogy a kórházba, hanem oda a magánrendelésre. Ha előbb lenne valami, akkor mehetünk ki a kórházba, azt mondta... remélem ezután majd csak oda fog hívni, mert még az árakon is emelt, 6000 Ft. az első alkalom, 4000 Ft. a kontroll....
Remélem helyre jön és megérte a fájdalom...! :(
Levike is egyre náthásabb, Mama szerint holnap ne menjen oviba, vigyem be Hozzá, hogy Livike ne tudja, mintha oviba menne és akkor ott el lesz amíg mennék érte ebéd után... Na majd meglátjuk, hogy reggel hogy ébred. Kettejükkel Mama sem bír, mivel munkaidő van, Levike elvan a laptoppal a mesékkel... de ha ketten vannak, már rosszak.
Ennyi mára, szerintem bőven sok. :(
2012. december 1., szombat
Heti összefoglaló
Csütörtökön voltam fogadó órán. Ez kb 20 perc volt a két gyerekre. Elmondták, hogy jól beszoktak, egy ideig elvannak külön is, de előbb-utóbb mindig egymás mellett kötnek ki, legtöbbször ennek veszekedés a vége, provokálják egymást, akkor találnak valamit egymáson, ha épp nem lenne okuk piszkálódni. Ez itthon is így van.:-)
Jól esznek, de nem ülhetnek egy asztalnál. Levike gyakran ül az óvónő asztalánál.:-) okosak, ügyesek. :-) Lívike szépen énekel, Neki van a nagyobb hangja, rajzolni is jobban szeret és jobban is megy már, pl a virág és a pálcika emberke már egész jól megy. :-) Levike inkább racionális, az értelmét keresi mindennek, szerel, épít, összerak
Az öltözés is megy nekik, a mellényt kell segíteni, a többit ők veszik le és fel. Itthon persze úgy csinálnak, mint aki nem tudja. :-)
Összességében elégedettek az óvónők. Lívike hisztijeit is tudják kezelni és egyre kevesebb ilyen eset van, hogy megsértődik és duzzog, megtalálták már a "hozzá vezető utat", ahogy az óvónő fogalmazott.:-)
Ma voltunk Levikével a fülészeten ellenőrzésen.(közben gépről folytatom a telefonon megkezdett bejegyzést, ha valaki így félkészen olvassa, elnézést, de másképp nem tudtam tovább írni, csak úgy, ha kiposztoltam annyit, amennyit megírtam.. remélem lesz időm befejezni amíg alszanak...)
Szóval fülészet. A jobb oldali füle teljesen rendben, ugyebár abban van a cső. A bal oldali, amit "csak" tisztítottak, az nem százas, fényevesztett dobhártyát írt, tehát nem jött helyre teljesen, vagy már újra gyulladásnak indult, nem tudom, nem részletezte az orvos. :( Nem fájlalja egyébként Levike, úgyhogy nem tudom mi van, de Livikének is ezt látják mindig június óta, és Neki sincs gondja vele.. csak jobb lenne, ha szép, csillogó dobhártyát látnának mindkettőjüknél, akkor lennék nyugodt. :( Ez így necces, bármikor begyulladhat és megint szenvedhetünk. :(
A hallásvizsgálat eredménye sem tökéletes, kis fokú halláscsökkenés még mindig van. Ha jól láttam és a számok tényleg azt jelentik, akkor 22 és 26%-os. :(( Ezt az audio vizsgálat papírjára írták, tehát lehet, hogy amikor Levike nem jelzett, az nem azt jelentette, hogy nem hallja, hanem csak nem jelzett és az arány alapján számították ki a százalékot. A tymponometria (ez a műszeres vizsgálat) görbe még mindig nem olyan görbe, mint lennie kellene, de azért nem is olyan egyenes, mint műtét előtt. Volt audio is, amikor be kell menni a kis hangszigetelt szobába, fejhallgató, nyomkodják a hangokat és jelezni kell, hogy mikor, melyik fülében hallja. Persze úgy indultunk neki, hogy még kicsi ehhez Levike, nem sok jót remél az asszisztens, vagy nem tudom milyen minőségben vannak ott akik ezt csinálják. Volt amit ügyesen jelzett, még el is találta, hogy melyik fülében hallja, de amikor a balt kellett volna jelezni, akkor is a jobbat jelezte, mindenesetre nagyjából azért lehetett tudni, hogy hall-e hangot, mert bólintott, vagy csak a szemén látta a nő Levikének, hogy hall valamit, nem csak úgy ült ott, mint Livike tavasszal.. :)
Összességében az orvos annyit mondott, hogy 3 hónap múlva menjünk megint, akkor is megnézi és lesz újra hallásteszt is. Meglátjuk, örülnék neki, ha addig nem kellene soron kívül menni, mert az azt jelentené, hogy nem fog fájni, nem gyullad be a füle és a grommet is jól működik.
Egyébként Papával mentünk, Livike Mamával maradt itthon, Apa dolgozik...
Most alszanak, de csak azért, mert Mama elaltatta Őket.. a városban voltak, hazaszaladtak, hogy altasson, majd mentek tovább a Dédi mamákhoz, úgyhogy ha felkelnek megint egyedül leszünk, elég nehéz volt már úgy déltől kb... nem akartak szót fogadni. :( Aludni meg pláne! A lényeg, hogy 14 órakor elaludtak, lassan szerintem ébredés lesz..
Ma eddig még internet sem volt, se tévé, a UPC szórakozott biztos... most már van. :)
Azt hiszem hirtelen ennyi, mindig megfogadom, hogy ha csak keveseket is, de gyakrabban írok, jó lenne már be is tartanom.. :D Jobb lenne, leírhatnám akár az "aranyköpések"-et, mert vannak bőven, csak ugye ha rögtön nem írom le, később már nem az igazi, és el is felejtem. :(
Jövök, ahogy tudok..
2012. november 5., hétfő
Ellenőrzésen voltunk.
Reggel Lívikét elvittem óvodába, majd a 8.50-es busszal mentünk ki a kórházba. Apa is szabad ma, így jött Ő is szerencsére. :-) vittünk esernyőt is, persze a Leviét is vinni kellett.:-) sok értelme nem volt, mert épp csak szemelt az eső, utána csak rakosgatni kellett.
Nagyon sokan voltak, kb egy órát vártunk, mire lett ülőhely és a kabátot is le tudtam tenni, épp bemehettünk. :-)
Mindent rendben talált a főorvos, pár perc alatt végeztünk. December elsején kell majd megint menni, akkor csinálnak hallásvizsgálatot is.
Oviba jövő héten mehet, víz továbbra se érje a fülét. A bal fülén is még gyógyulófélben van a nyílás, a másikban ugye ott van a grommet.
11óra körül már itthon is voltunk.
Megint nem volt alvás délután.
Közben én voltam az Intersparban is, mert már nagyon kellett zsák a porszívóba, meg kicsit szét is néztem legalább. Kb egy órát voltam csak, szerencsére jött busz, nem kellett sokat várni. Ha kellett volna, akkor tuti gyaloglok inkább, minthogy várjak. :-)
Nagyjából ennyi.
Lívikét is elhoztam az oviból, rendben volt minden. Most, hogy ketten vannak, már kezdik a rosszaságot. :-)
2012. október 20., szombat
Helyzetjelentés
Nahh.. térjünk akkor át a többi dologra, mert órákig tudnék itt nyavalyogni, de mi értelme lenne, kit érdekel ez? :)
Első és legfontosabb, hogy ma van Mama születésnapja, itt is nagyon boldog szülinapot kívánunk Neki! :) A gyerekek is adtak Mamának virágot, Apa úgy hozott virágot, hogy az egy nagyobb cserepes helyett inkább hozott kettő kicsikét, hogy majd a gyerekek adják oda.. :)) Örömmel adták, Levike alig tudta kivárni, hogy odaadhassa Ő is Livike után a virágot. :)
Én most sajnos semmi értelmeset nem tudtam kitalálni, jobb híján csináltam egy kis csomagot különböző édességekből, amiket tudom, hogy szereti Mama. :) Vagyis nekem Anya..:) na meg a tortát intéztem, amiben Livike "keze" is benne van, az ötletgazda ugyanis Ő volt, hogy a torta "színű" legyen, ebből adódott, hogy ha már rózsaszín, akkor puncstorta legyen... az lett. :) Kissé édes egyszerre még egy szelet is sok volt nekem, bár előtte jól laktam a Mama által főzött húslevesből, rántott karajból és krumplipüréből. :))) Zöldségköret is volt, de azt én ha krumpli is van, akkor biztos, hogy kihagyom, amúgy szeretem azt is. :)))
Haladjunk visszafelé az időben: tegnap csak Livike volt oviban, Levikével mentünk reggel a háziorvoshoz, hogy igazolást adjon a műtéthez. Annyit mondott a doki, hogy ha lehet lázas ne legyen, meg náthásabb sem, mert azt az altatóorvos nem igazán szereti. Na igen.. fura is lesz, hogy már szerdán sem tudunk orrot mosni meg szívatni... hogy be fog szegénynek dugulni csütörtökre. :( Porszívót azért csak nem csomagolhatok a kórházi pakkba.. :D Még az orrmosást meg is tudnánk csinálni, fecskendőt meg egy kis sóoldatot tudnék eltenni, de szívatás nélkül nem sokat ér, mert nem tudja midet kifújni. :(
A lényeg, hogy meg van az igazolás, hogy műthető, altatható. A vizsgálat még annyi sem volt, mint máskor, csupán csak a torkát nézte meg és ennyi.. Próbáltam érdeklődni, hogy az orvos szerint mit fognak csinálni a plusz egy napon műtét előtt, szerinte az égvilágon semmit! Kétszer is megkérdezte, hogy biztos, hogy a torokmanduláját nem veszik-e ki, mert azokat szokták előtte befektetni. Mondtam, hogy nincs a papíron és nem is volt most róla szó, hogy azt is vennék. Akkor meg lehet, hogy a főorvos elővigyázatos, nem tudja, minden osztályon más a rend, minden orvos mást követel, másként csinálja a dolgokat. Magyarul nem lettem okosabb.
A nap további részében Levike főként Mamával volt, először elmentek játékboltokba, mert Levikére rájött egy mánia, hogy neki valami autó kell, de nem tudni milyen, és olyat kerestek. :) Nem volt, más nem kellett, csak az, amit Ő elképzelt, de nagyon elmondani sem tudta, hogy milyen. :) Valamennyire megnyugodott, hogy nincs, bár egy-két órával később már mondta, hogy most már biztos vittek a boltba olyat.. :)
Mamának 15:30-ra kellett mennie a fodrászhoz, Levike persze egyből kezdte, hogy Ő is menni akar, nem lehetett meggyőzni, pedig még mondtam is Neki, hogy majd megyünk együtt a Livikéért az oviba. Nem, Ő Mamával akart menni. Még a nadrágját is felvette egyedül, nem lehetett megtenni Vele, hogy itthon marad. :) Jól viselkedett állítólag, majd még az Intersparba is elmentek vásárolni, ott is jól elvolt, csak a végére már elfáradt. Mármint Levike. Bár gondolom Mama is.. :)
Livikével minden rendben volt, vidáman várt az oviban, előtte két nap pedig sírt... azt hittem nem akar majd egyedül menni, pedig jövő hét szerdától egy ideig úgy fog, ideje szoknia a dolgot. :)
Az mondjuk szívás kicsit, hogy a 29-ével kezdődő hetet egy az egyben megadták szabadnak az oviban, a hétfő kedd és szerda valamiért ki lett adva, a csütörtök és a péntek meg ugye ünnep... tehát azon a héten Livike is itthon lesz, pedig jobb lett volna, ha Levike "egyedül" lábadozhat itthon a műtét után, mert így folyton egymást nyúzzák, kergetik, ugrálnak, rohangálnak, ami ugye TILOS lesz vagy két hétig. :( Na majd lesz valahogy, mindig ide lyukadok ki, hogy azon agyalok, mi lesz, hogy lesz. :(
A hét elején meg már múlt hét pénteken is Levike is volt oviban, rendben volt minden velük. Előtte már írtam az SZTK-ról, nagyjából tehát ennyi is volt az elmúlt időszak, legalábbis nem jut most semmi eszembe, mert már Levike is és Livike is itt van mellettem, így nem lehet írni és gondolkodni... :)
Be is fejezem, Livike megint kiszökött, nem érti meg, hogy már nem nyár van és nem úgy megyünk ki, ahogy idebent vagyunk. :((
Jövök amikor tudok.
2012. október 11., csütörtök
Sok értelme nem volt a ma reggeli SZTK-s látogatásunknak...
Livikét reggel Apa vitte az oviba, mert épp 7 órakor közölték Vele, hogy be kell mennie megbeszélésre 8-ra, dolgozni amúgy 11-re kellett menni, úgyhogy gyors készülődés, Ők elmentek, mi is készültünk Levikével és a 8:05-ös busszal bementünk az SZTK-ba. Apa is jött nemsoká, majd együtt sétálgattunk, vettünk fornettit meg hosszú sajtos rudat is, Levike azt szépen meg is ette mind! (a rudat.., de nagy volt ám!), majd a gyaloghíd utánig kísért Apa bennünket, utána Ő ment vissza, mert még a biciklijét is bent hagyta a munkahelynél, mivel az közel van az SZTK-hoz. :) Mondhatni hazáig kisért, de az a kis út is simán ment, jött Levike szépen, itt az utcában meg már felkéredzkedett, hogy elfáradt a lába, hozzam karban. :)
Itthon kicsit még játszogatott, szépen elvolt. Livikét hiányolta, hogy mikor hozom már az oviból... :) Mondom táncsak nem hiányzik?:D Csináltam tojásos krumplit ebédre, nem sokat evett sajnos, de a Pingvin szelet azért ment... :( Ő vette ki a hűtőből, el már nem vehettem...
Mindenáron tévézni akart, sőt a Kisvakondot kellett betennem a DVD-be, azt nézte, majd 13:45 körül el is aludt rajta, ami még most is tart. (15:30)
Lassan mehetek Livikéért az oviba.
Levike laborjára visszatérve még.. hát én nem tudom mire vettek le annyi vért, de hogy alig néztek meg valamit, az is biztos. :( Sajnos nem túl fényesek az eredmények, a cukra magas, de azt betudom a 10 dkg fornettinek meg a 3 deci Cappy ice fruitnak, amit előtte bevert. :) Vérszegény is meg a süllyedés is magas, de az lehet a gyulladástól, a véralvadási érték sem jó, azt hiszem... Vércsoport viszont nincs rajta, pedig elvileg kértek azt is. Remélem nem lesz baj, ha meg mégis kell, majd megcsinálják amikor be kell menni, úgyis van egy plusz napunk még a műtétig.
Amit hiányolok, hogy egy EKG-t nem csináltak, semmit... azt is akkor fogják? Így nekiindulni egy műtétnek, hát nem tudom. Ja, meg két hetes laborral? Nem értem én ezt...
Na mindegy, majd lesz valahogy, most már azon kell lenni, hogy valahogy felerősítsük, hízlaljuk egy kicsit, mert ha még ebből a kis súlyából is fogy, akkor sose szedi magát össze. :( Na meg a másik, hogy ne legyen beteg, náthás, mert akkor ugrik az egész időpont dolog...
Be is fejezem, megyek Livikéért...
2012. október 10., szerda
Gyors jelentés, most csak a lényeg.
Telefonról vagyok, elnézést előre is az elírásokért:-)
Egyéblent viszonylag nyugiban telt az idő, egy-két naponta volt enyhe fülfájás mindkettőjüknek felváltva, de nem volt vészes. Oviba jártak rendesen. Az utóbbi két hétben Levikénél észrevehető volt, hogy nem hall rendesen. Ekkor gondoltuk, hogy az elhúzódó fülfájások lehetnek a háttérben.
Hétfőn este elmentünk a fülész főorvos magánrendelésére, nála még úgy nem voltunk, hátha másképp áll hozzánk, ha már kapott pénzt. Amikor voltunk nála a kórházban, nagyon pergős volt a dolog, bár sietett is. Mindegy, ezt meg kellett tenni, a doktornőhöz is úgy jártunk, hogy előbb magánrendelésre mentünk és úgy mondta, hogy mehetünk a kórházba is.
Lívikével nagyjából rendben van minden, de azért nem tökéletes, kp fényevesztett dobhártyát látott, de ez júniusban is így volt már. Nem igényel kezelést, de azért neki is meg kellett csinálni a dobűri nyomásmérést. (egyfajta hallásvizsgálat műszerrel).
Levikénél már más a helyzet.:( a dobhártyája is csúnyább, de szerencsére szúrni nem kellett, pedig én azt hittem minimum az lesz. Neki is elrendelte mára a nyomásvizsgálatot, egyben kilátásba helyezte (ismét) az orrmandula műtétet, az eredménytől függően. Ha műtik, akkor egyúttal megnyitják a fület is és kitisztítják, megnézik mikroszkóppal is hogy mi a helyzet. Várni nem érdemes a műtéttel, mert a hallásába kerülhet. Igaz, hogy visszanőhet az orrmandula, de az már lehet, hogy nem fog gondot okozni később.
Ma reggel elmentünk a vizsgálatra, 8:45-re kész voltunk, de az orvos csak 10:30 körül jött le az ambulanciára. Nem tudtam, hogy a gyerekeket is kell-e látnia, vagy csak a leleteket, simán hazajöhettünk volna, vissza is értem volna a papírokkal. Nehéz volt a várakozás, Levike nagyon eleven és szófogadatlan volt. Ennyire egyébként szintén úgy két hete pörög, hogy nem tud egy percig sem megmaradni a fenekén. Már arra gondoltunk, hogy ennek is köze van a fül problémájához. Nem volt ő ennyire ilyen ezelőtt. :(
A lényeg pedig az, hogy a vizsgálat is kimutatta, hogy indokolt a műtét. Időpontot is kaptunk, október 24-én kell bemenni reggel, de csak másnap műtik. Következő nap lehet hazajönni. Ez nekem fura, mert amiket olvastam, ott az volt, hogy reggel bemegy, délelőtt műtik, éjjel ott kell lenni és másnap lehet hazajönni. Részleteket nem tudok, remélem holnap az aneszteziológus majd elmondja mi hogy zajlik itt nálunk. Az SZTK-ba kell menni reggel.
Levikétől ma vettek vért is. Hát... ha vagy 8 kémcsővel nem vettek, akkor egyel sem. Sírt, de azért meg tudták csinálni. Júniusban amikor Livikének vettek az szörnyűbb volt. Én mentem be vele. Féltem, hogy nem tudom majd lefogni, de sikerült, na meg kedvesek voltak a vért vevők is:-) utána talán jobban sírt, mint közben. Nagyon fájt a karja, még most este is fáj, nem használja, fél behajlítani.:(
Az eredmény holnap lesz meg, lekérik majd az SZTK-ban.
A műtét előtti hét végén el kell majd menni a háziorvoshoz igazolásért, hogy egészséges, műthető. Remélem nem lesz épp full náthás. Most már ha így van, legyünk túl rajta minél előbb. :( félek, mint mindentől. Nekem kell majd bent lennem, nem tudom hogy bírok majd Levikevel a műtét után, amiket olvastam, szörnyű időszak lesz. Na majd meglátjuk. Mostantól megy a para rendesen:( remélem minden rendben lesz és megoldódik minden. Valamiért nem fog Levikén a kaja sem, talán a folyamatos gyulladás okozza.
Lívike holnap megy oviba, Levike csak pénteken, ha minden jól megy.
Nagyjából most ennyit tudtam írni, jövök ahogy tudok, de a fejleményekkel mindenképp.
2012. szeptember 3., hétfő
Első nap az oviban, felemás siker... valamint pár szó a múlt hétről. :)
Reggel nem kapkodtunk, elég lett volna 8 óra után beérni, később majd olyan 8:30 lesz az átlag idő, annál előbb nem érdemes menni, kaja úgy sincsen előbb. Ma már 7:45-kor elindultunk, vinni kellett mindent, ágyneműt, ruhákat, ovis zsákot, tisztasági cuccokat, szóval igyekeztünk, na meg úgyis el voltunk már készülve időben.
8:50 körül jöttem el, ettek, de Livike nem nagyon akart, hát nem hiába, nem szereti a májkrémes kenyeret.. azért egy fél szelet felét csak sikerült beletukmálnom, a zöldpaprika az bezzeg ment.. :) Levike két fél szeletet evett meg, kivéve a héját, de azt itthon sem eszi meg. :)
Nem volt gond az ott maradással, szépen eljátszottak, megbeszéltük, hogy délután megyek, elvileg egész nappal kezdtünk rögtön, csak akkor telefonálnak, ha esetleg nem aludnának el.
Ezzel ellentétben 11 órakor már hívtak, hogy Levikét megcsípte a szeme alatt egy méhecske, vagy darázs, nem volt egyértelmű, mindenki mást mondott. Eléggé bedagadt, azért is szóltak, mert nem tudták, nem allergiás-e esetleg a csípésre. Mivel én sem tudtam, mentem is érte rögtön, akkor már pityergett, az Óvónő ölében ült és teljesen el volt magával, hogy Ő menni sem tud, vigyem ölben... Na jó, vittem. Mentünk egyből az orvoshoz, mondjon rá valamit, bár Calcium Sandost terveztem adni magamtól is. Azt is kellett, meg Fenistil cseppet, meg Nurofent.. Szegény gyerek.... ennyi gyógyszer... nade az orvos szerint reggelre semmi baja nem lesz, nem allergiás, akkor nem ilyen lenne, azért csúnya, mert a méhcsípés az ilyen.. meg fáj is rendesen, azért is kellett a Nurofen. Estére viszont már nem adom csak a Fenistilt, a kettő együtt kiüti, most is tiszta kómás volt már egy óra múlva, de aludni nem akart, Mama altatta el.
Előtte ettünk zöldséglevest csigatésztával, ami tegnap volt ebédre, majd evett még pár szem nápolyit is, ha egyszer azt kívánta, hadd egye...
Még alszik, de szerintem nem sokáig. Nem baj, aludjon, gyógyuljon. :) Livike maradt az oviban, simán, nem is akart hazajönni. Mondjuk nem is akartam hazahozni, a bölcsiben is elvolt Ő Levi nélkül is. :)
Kissé más a rend, 8:30-tól egy órán át lehet tízóraizni, ami elvileg a reggeli is... folyamatosan esznek, ahogy érkeznek. 13 óra körül van alvás 15:30-ig, gondolom itt is folyamatosan kelnek... előtte ebéd, udvaron játék, majd 15:30-tól lehet menni értük.
Múlt hét szerdán voltak az óvónők családlátogatáson, ki kellett töltenem egy kérdőívet, anamnézis lapnak hívják, betegségek, szokások, ilyesmi... majdnem egy órán át írtam a két gyerkőcét.... :))) sok kérdés volt.
Levike nagyon elemében volt, mondtam is, hogy majd az oviban biztos nem ilyen lesz, a bölcsiben is Ő volt a jófiú, a kedves, aranyos, semmi gond vele típusú gyerek.. Livike meg a "rossz fiú" kategória.. :))) Itthon provokálták magukat, de nem is kicsit. :)
Csütörtök estére kész lett az egyik garnitúra ágyneműhuzat és a zsákok is, féltem, hogy túl nagyok lettek a paplanhuzatok, de ma megmértem a plédet, és csak 20 cm-rel lett hosszabb a varratott huzat, mert 90x120-as a pléd.... A másikat majd úgy varratjuk, mert egyébként is hibás az anyag, amit nem vettünk észre vásárláskor, de így ki fogja adni a huzatot.
Az öltöző "szekrény" egy kis fakk, függönnyel leválasztva, alul kis kosár a cipőknek, elég szűköske.. a két ovis zsák sem fér el egymás mellett szélességében, csak egymást fedve.. hogy fognak majd télen még odaférni az overálok, nagykabátok? :(
Sok a gyerek... húszan tuti vannak, de nem tudtam megszámolni... összetételileg is hát... az van, amire számítottam, de ne legyenek előítéleteink, azért a fele-fele arány kb megvan roma és nem roma gyerekek között. Ismerős is van kettő is, bár az egyik gyereket nem tudom ki, de oda járt Ő is a bölcsibe, a másikat tudom, Ő csoporttárs volt...
A hétvége is eltelt, jó idő volt, sokat voltunk kint, na és mikorra, ha nem vasárnapra lettek jobban náthásak. :( Pénteken még amikor írattam az igazolást az orvossal, semmi gond nem volt, a szokásos reggel-este orrszívás, orrmosás az megvolt és kb ennyi is. Tegnap meg már többször kellett fújni, szívatni az orrukat. Mára már javult a helyzet, remélem nem esnek vissza, most hogy bekerültek megint közösségbe.
Remélem Levike is helyre jön tényleg, mint ahogy az orvos meg az óvónők is mondták, és holnap mehet megint... elvileg a kedvét nem vette el az eset, ment volna vissza az orvos után is, de mondtam, hogy most nem lehet, gyógyszert kell bevenni, majd holnap reggel mehet. :)
Levike volt fodrászkodni is, azt hiszem csütörtökön.. Le kellett már vágni a haját, most megint nagyfiús lett, lassan megszokom.. :D
Még szintén csütörtök délelőtt bementünk végre a bölcsibe, hogy átadjuk az ajándék bögréket a gondozónőknek. Nagyon örültek, meghatódtak, köszönték... Ma reggel fájó szívvel néztem a bölcsit, én inkább még oda vittem volna a gyerekeket.... :( Na de majd jó lesz az ovi is, bízzunk benne! Mint minden új dolog, ez is más... egy újabb állomás.
Nagyjából ennyi, majd még írok este, hogy Livikének hogy telt a napja.
2012. június 6., szerda
Livikével fülészeti ellenőrzés
Azért az jó volt egynek, amikor mondta Papa, hogy kint megfogdos mindent Livike: békát, pókot, gilisztát, csigát, azoktól nem fél? A nem létező kisbogártól meg igen?:D
Végül csak elaludt, majd Levikét még altattam kicsit, (feküdtem mellette) és úgy tudtam kijönni 22 óra körül.
Éjjel minden rendben volt, persze hajnalban már mindkét gyerkőc közöttünk/ágy végében volt, de ezt már megszoktam.. :))
Reggel orrmosatás, szívás, orrspray trió, ezt sajnos nem hagyhatjuk el, mint kiderül, ahhoz, hogy szinten tudjuk tartani a gyerekek fülét... de inkább ez, mint felszúrni és folyton itthon lenni betegség miatt. Mondjuk majd kiderül, mennyire lesz tartós a dolog és hogy válik be.
Levikét elvittem bölcsibe, majd hoztam reggelit, Livike evett, készültünk és indultunk a kórházba busszal. (Apa ma szabadnapos)
Egyből lent az alagsorban, a hallásvizsgálaton kezdtünk, hiszen hétfőn már megkaptuk rá a papírt...
Egy órát vártunk... Nem volt gond, Livike biztosította az ingyen cirkuszt és szórakozást a várakozó betegeknek.. :D Nem volt semmi baj, csak jött-ment, sétálgatott, nézelődött, kommentálta, hogy épp ki jön a folyosón, stb.. :)
Bementünk, először csináltak egy műszeres vizsgálatot, az semmi, csak bedugott valamit a nő fülébe, a gép pedig nyomtatta a görbét meg a számokat...
Utána bementünk egy fülkébe, ahol fülhallgatót kapott a Lány, és elvileg jelezni kellett volna, hogy melyik fülében hallja a hangot. Ezt persze nem tudta megcsinálni, mondta is a nő, hogy szerinte kivitelezhetetlen még ilyen korban, kicsi hozzá, 5 éves kor előtt nem szokták kérni, de ha a Főorvos Úr kérte, akkor megpróbáljuk. :) A papírra ráírta, hogy nem lehetett megcsinálni a vizsgálatot, de a másiknak meg volt az eredménye, úgyis az volt a lényeg,
Felmentünk az osztályra, már 10:30 volt...
Kezdtem - folytattam - a parázást, hogy jajj most milesz, ott a doktornő is meg a főorvos is, mit fog szólni a doktornő és stb.... Persze nem kellett volna már egy hete ezen izgulnom, nem volt semmi baj, nem szidott le a doktornő sem, hogy miért mentünk a másik orvoshoz, bár a főnöke, nem hiszem hogy szólhatott volna. :))
A lényeg, hogy a Főorvos hívott be, hogy a Doktornő is mindjárt végez a másik beteg papírjaival, megnézi Livikét és elmondja mi a helyzet, közben Levikéről érdeklődött, meg hallottam mikor mondta az asszisztensnek, hogy csak azért került most Livike hozzá, mert az ikertesót vizsgálta hétfőn és megnézettük egyúttal.. a doktornő pedig hallotta, mikor mondtam, hogy Livikének is csináljuk az orrmosást mióta Levikének mondta és rájött, hogy jót csináltunk így is, hogy nem hozzá mentünk egyből. Végülis több szem, többet lát!
A doktornő megnézte Livike füleit, torkát, rendben van, nem csillogó-villogó a dobhártya egyik fülben sem, de ezt ne is várjuk még, javult, a fülkürthurut visszahúzódott, de rá kell írni a papírra továbbra is, viszont rendben van, ezzel a szinttel el lehet lenni, csak rosszabb ne legyen! A hallásvizsgálat eredménye jó, nincs a hallásával semmi baj, amit tudunk is, mert mindent meghall - kivéve ami Neki szól és meg kellene csinálnia:D - szóval műszeresen sincs baj.
Ellenőrzésre panasz esetén kell menni, továbbra is mosassuk az orrát, ha kicsit is náthás akkor menjen a Nasivin is, amúgy sóoldatos spray és/vagy átmosás, orrszívás... ennyi. :)
Miután végeztünk megint kifogtuk a buszt hazafelé, de leszálltunk a központban, hogy Livikének cipőt vegyünk, ami van már rémes...
Lett is, bár amikor megkérdeztem, hogy a két felpróbált közül melyik tetszik jobban és közölte, hogy Neki inkább egy narancssárga kell, akkor rájöttem, hogy jobb, ha nem kérdezgetem, hanem fogom az egyiket, amit jobbnak találtam és jövünk... :))) Egyébként ciklámenes-rózsaszínes, a kedvenc színek... :D 2300 Ft, na persze kínai, de nem érdekel... a nem kínait is szétmotorozta pár hét alatt... :( Annyit ez is kibír.
Amíg sorban álltam a pénztárnál, Livike Apával kiment.. viszont a kirakatban meglátta a napszemüvegeket, örök hiszti lett volna, ha nem megyünk vissza és nem veszünk egyet... Egyet? Akkor már Levikének is kell, mert ha meglátta volna, hogy Livikének van Neki meg nincs, hát biztos összedől egyből a világ! :D 320 Ft darabjáért nem a világ vége, mondjuk azért remélem nem sokat fogják hordani, mert ennyi pénzért biztos nem UV szűrős - bár a jelzés rajta volt! - és nehogy többet ártson, mint használjon! A gyerekeket ismerve nem lesznek a szemüvegek hosszú életűek, "híres" szemüveg-szár törő mindkettő sajnos, Papa és Mama szemüvegei szenvedték már meg párszor az apró kezek munkáinak eredményét. Na, ezt a mondatot jól kitekertem, de már nincs kedvem újra fogalmazni, hogy lehetne jobb, a lényeg benne van.... :)))
A vásárlás után gyalog jöttünk hazafelé, útba esett a piac, ahova bementünk, vettünk hurkát-kolbászt, krumplit, sokat nem időztünk, mert már dél volt, Livike kezdett már álmos lenni, meg nem is pisilt mióta elmentünk, pelus pedig nem volt rajta.. inni pedig ivott, de nem kellett pisilnie. (egyébként keresni is kellett volna a WC-t, mert nem tudom hol van a kórházban...)
Itthon nagy könyörgésre megértette, hogy nem lehet kimenni, ebédelni kell és aludni, majd utána mehet az udvarra. Persze a napszemüveget akarta mindenáron feltenni, amíg jöttünk is rajta volt, de a nap nem sütött.. :)) Még az ágyába is magával vitte, 13 órakor aludt el.. Előtte evett pörköltet tésztával, már be van készítve a szamóca is, várom, hogy jelentkezzen és egye.. :)) (megmostam, feldaraboltam, becukroztam kissé és úgy várja, hogy megegye a Kisasszony...:) )
14:30-kor már egyszer kijött, nem tudom visszaaludt-e vagy csak tévézik.. majd mindjárt megnézem. :)
Szűk egy óra múlva mehetek Levikéért is a bölcsibe. Remélem minden rendben volt!
Holnap már Livike is mehet. Pénteken szemészet, úgyhogy ennyi is lesz a hétre.
Nagyjából összeszedtem amit tudtam, jövök amikor sikerül. :)
2012. június 4., hétfő
Gyors helyzetjelentés
Most valahogy mindketten csak azért is ellenkeznek, semmit nem csinálnak meg amit kérünk, nagyon fárasztó ez így. :(
Ma voltunk a fülészeten ellenőrzésen. Azért csak volt eredménye a sóoldatos mosásoknak meg antibiotikumos spray-nek, mert az eddig "elődomborodó-erezett dobhártyák" mára már elvékonyodóvá váltak a diagnózis szerint, az orr hurutossága is csökkent. Magyarul még így is hatott, hogy nem tudtuk 15-ször csinálni és nem hanyatt fekve, talán ha sikerül, már teljesen gyógyult lenne Levike füle. Legalább nem kellett felszúrni, ezt most megúsztuk, nem is kell menni csak panasz esetén, na és az orrmandula műtét továbbra is kilátásba van helyezve, gondolom várunk még egy-két gyulladásra, azonnal nem veszik ki, ami nem is baj!
Livikével holnap kellene menni a doktornőhöz a korábban megbeszélt időpont szerint.
Viszont ma elvittük Őt is a főorvos úrhoz, nézze meg Ő is, mi a véleménye. Gyulladást nem lát, csak "fényevesztett dobhártyák" szerepel a leírásban, ami kb azt jeleni, hogy még mindig nem tökéletes, a fülkürthurut meg van továbbra is, és mivel mondtam a doktornő holnapi tervét, hogy hallásvizsgálatot akar csináltatni, ma leküldött, hogy intézzük el, de vissza már ne menjünk, mert nem lesz ott, majd jöjjünk vissza szerdán vagy csütörtökön, akkor a doktornő is és Ő is ott lesz, majd megnézik.
Namost... mivel már majdnem dél volt (11:45-kor kerültünk be, elvileg 10-re lettünk odarendelve...), már nem kínlódtunk az audiológián, ha ma úgysem nézik meg az eredményt... jöttünk inkább haza, majd lemegyünk szerdán. Hosszú volt a várakozás, nehéz volt a gyerekekkel, kint meleg volt, szerencsére éppen jött busz, mivel Apával mentünk, buszozni kellett. A gyerekek már álmosak voltak, nem bírták volna még ki a várakozást a hallásvizsgálaton.
13 óra után aludtak el, Livike már fent van, kijött, visszavittem, oda akartam feküdni mellé, de kizavart....
A bölcsit elfelejtettem megkérdezni az orvostól, hogy Levike mehet-e, de mivel azt mondta, nem kell visszamenni csak panasz esetén, úgy gondolom mehet... Az más kérdés, hogy "th tovább", tehát az orrmosatást, szívást, stb... csinálni kell ezután is, de szerintem ha reggel megcsináljuk majd délután többször és este is, akkor jók vagyunk... sokkal többször ha itthon van sem engedi... :(( A héten pénteken tuti nem mennek bölcsibe, mert akkor az SZTK-ba kell menni szemészeti kontrollra, ez a szokásos fél éves dolog, de szerdán jó lenne, ha Levike menne, ne kelljen Őt is vinni a kórházba Livikével a fülészetre...azt meg nem hiszem, hogy meg merem kockáztatni, hogy egyedül megyek ki vele busszal... bár, még minden lehetséges.
Egyelőre úgy gondolom, holnap menjen mindkét gyerkőc bölcsibe, a többi majd kiderül... csak nehogy megint ott lázasodjon be, mikor itthon azóta sem volt láza! :((
Ennyit tudtok most hirtelen írni, biztos van még más is, csak nem jut eszembe... Jövök, amikor tudok.
2012. június 1., péntek
A csütörtök és a péntek összefoglalója
Nézzük mi is volt az elmúlt két napban: Livike járt bölcsibe, hihetetlen, hogy kibírta a hetet, még ha darab volt is... sajnos már egy-két napnak is örülök, ha járnak és nem hívnak a bölcsiből, hogy épp lázas és fáj a füle vagy valami... és már nem csak Livike miatt kell ezen aggódni. :( Levike miatt mondjuk most nem kellett szerda óta, hiszen itthon volt. A lényeg, hogy Livikével minden rendben volt a bölcsiben, ügyesen evett, aludt, játszott, amit éppen kellett. :) Ma reggel is hisztizett a "cseresznye" miatt, ami még mindig meggy, csak most már másik fa, az elsőnek kiszemeltet valaki már megkopasztotta... most van a másik oldalon is, amit Livike felfedezett, apró szemű, félig érett csak.. de nem lehet tudni, hogy van-e permetezve, úgyhogy nem szedtünk belőle, akárhogy is hisztizett a kisasszony. Az első fa tuti nem volt permetes, mert egy lakatlan porta előtt áll, volt is benne kukac, amit nem is gondoltam, hiszen úgy tudtam, a meggyet nem szereti. :)
Csütörtökön 10:30 körül mentünk Levikével a fülészetre ellenőrzésre. Nem kellett sokat várni, pedig nem indult egyszerűen már az odaút sem, ugyanis még itthon lemerült Mama autójában az akksi, tölteni kellett, de szerencsére nem késtünk el. :)
Kb két perc volt az egész, amíg bent voltunk. Az orvos belekukucskált a füleibe, mondta, hogy nem lett rosszabb, mint volt, egyelőre nem kell felszúrni, továbbra is csináljuk a mosatást, orrspray-zést, orrszívást, fülmelegítést.
Hát jó... Azt mondta, nem nagyon jó, hogy nem tudjuk hanyatt fekve átmosni az orrát, de a semminél többet ér a félig oldalra tartott fejjel végzett dolog is, csak valamit engedjen.
Hétfőn menjünk újra...
A doktornővel eddig nem futottunk össze, itthon jutott eszembe, hogy 31-én tuti nincs ott, mert akkor az SZTK-ban rendel, ezt még múltkor tudtam meg, amikor Livike miatt telefonáltam. Hétfőn nem lesz, azért is hívta Livikét keddre... Még nem tudom mi lesz, hétfőn visszük-e Livikét a főorvos úrhoz vagy Ő marad a doktornőnél...
Levike egyébként jól van, nincs láza, ma különösen nehéz volt Vele, folyton könyörögni kellett Neki mindenért, de szó szerint mindenért..! :( Nem akarja az orrmosatást, pedig még jutalom Mentos is járt minden fecskendős orrmosásért, reggel mondta Papa, hogy délutánra sok cukorka legyen a kispohárban, amit adott, hogy ahányszor meg tudjuk csinálni az átmosatást, annyi szemet tegyen a pohárba Levike, és délután megszámolja, ja és egyet megehet mindig. :)) (gyümölcsös Mentos, a mentolosat nem szeretik, meg nem is nekik való még.. ) Hiába volt az ösztönzés, csak 2 szem cukorka lett délutánra a pohárban. :(
Szerintem Livike simán mosatná egész délután az orrát, csak hogy ehesse a cukrot, annyira szereti... ha beszabadul Papa autójába tuti kirámol egy pár szemet, amit talál.. :D Cukor és minden nélkül is egyébként Livike sokkal jobban tűri a mosatást, mert persze Neki is szoktuk, nem árt az! Az Ő fülei sincsenek még azért rendben, megy az orrszívás is rendesen, pedig az égvilágon semmi nem jön egyikőjüknek sem napok óta... eszembe nem jutna szívatni, ha nem lenne muszáj.
Délután miután Livikét hazahoztam a bölcsiből, hamarosan öltöztethettük is át a gyerekeket, mivel Papa kitalálta, hogy menjenek el megnézni egy néptáncbemutatót. :) Livike egyből ujjongva kérdezte, hogy " Papa, elviszel táncolni?" :D Naja.. egyelőre csak nézni még... :)) Nem volt még 17 óra, el is indultak. Mama is ment, én nem.. egyrészt nem nagyon érdekel a dolog, másrészt volt mit csinálni. :) Amíg délután Levike aludt kivasaltam, de így a felszabadult időben takarítottam, ki tudja megint mikor lesz "gyerekmentes" a lakás, pakolásztam, egy pár darabot Mamának is kivasaltam, ha már úgyis azt akarta csinálni délután, de el kellett mennie.. nem sikerült annyit, amennyit szerettem volna, mert hazajöttek. :)
Megvolt az élménybeszámoló, hogy néztek táncot, sokan voltak, majd ettek pizzát, ittak kubut és vizet, majd Livike elvégezte kis- és nagydolgát a MediaMarktban... :D Jó, hogy ott jött rá, és nem a tömegben vagy az autóban. Az még nem derült ki, hogy mi volt előbb, az inger, vagy eleve ott voltak az üzletben... nem csak azért kellett gyorsan bemenni a legközelebbi helyre, ahol van WC, de egyébként nem is lényeges, az a fontos, hogy ügyes volt, Levike is pisilt..
Levikének az este további részében is könyörögni kellett orrmosás, szívatás, orrspray befújás esetén, de még az alvás is nehezen ment. :( Mama altatta egy ideig, majd feladta, mert még dolga van, nem ért rá, altassam el én.. Na jó, bementünk, viszonylag hamar meg is nyugodott Levike, hiszen Mama kiment, várható volt a "Mamázás" egy ideig, de nem volt vészes. Nem aludt el nálam sem, így én egy idő után meguntam, kijöttem írni meg facebookon nézelődni. Utánam jött, visszaküldtem. 10 perc múlva megint jött, pedig azt hittem milyen ügyesen elaludt egyedül... :) Kicsit ide ült mellém, mondom jó, üljél, majd elálmosodsz.. én pedig írtam tovább... néha láttam, hogy már álmos, de azért figyelt, mert pl amikor feltűnt a fb-n egy kép ami vicces volt (egy ijedt kislányt és egy szintén ijedt, a levegőben lévő macskát ábrázolt), egyből felderült az arca Levikének is... :D Kis idő múltán bementünk, lefeküdt és 5 perc sem kellett, már aludt is. :) Úgy látszik, ennyi kellett, volt már vagy 21:45 mire elaludt.. ha nem több! Livike rég alszik... altatni sem kellett, simán kijöttem, pedig mostanában mellé kell feküdni. Ennek egy hátránya lesz: reggel korán fog ébredni, így én is. :(
Azt hiszem ennyi lenne mára, szerintem megyek is aludni. :)
Jövök, amikor tudok.
2012. május 30., szerda
Helyzetjelentés
Szerdán reggel Levike kicsit nyafogott, hogy nem akar menni, de kb ennyi is volt, Livike az úton hisztizett, hogy cseresznyét akar enni az egyébként meggyfáról az út mentén, de a bölcsiben már megnyugodott, hogy ha hazaér majd lesz itthon meggy, mert Apa szed Neki visszafelé. :) Nem is volt semmi baj Livikével.
11:30-kor viszont Levike miatt hívtak, hogy lázas, fájlalja a bal fülét... Ebédelnek, de délre menjek érte, Livikét pedig lefektetik, érte majd délután menjünk. Hát jó... Nem igaz ez a lázas dolog, hogy szombat óta nem volt, most meg megint.. Mondjuk azt tudhattuk, hogy még nem gyógyult meg teljesen csak úgy-ahogy tünetmentes, vártuk a csütörtököt, hogy a másik orvos magánrendelésére menjünk el először, ne mondja már, hogy csak úgy a kórházba megyünk, ahová eredetileg nem lehet, mert az nem járóbeteg rendelés, csak azok járnak oda, akinek már volt dolga ott orvossal, vagy a magánrendelésen mondták, hogy menjenek a kórházba. Hát... mégis kimentünk, nézze meg akkor ott először. Ugyanabban a rendelőben van, mint a doktornő, de szerencsére Ő nem volt ott. Majd holnap biztos összefutunk, mert menni kell akkor is.
Mindkét füle elvileg be van gyulladva, nagy a valószínűsége, hogy szúrni kell.. De ki sem tisztította, semmi, csak megnézte. Kiadta, hogy csináljunk napi 15-szor orrátmosást, de nem sima sóoldatos orrspray-vel, hanem készíteni kellett sóoldatot (1 l vízben feloldani 9 gramm sót, felforralni, kihűteni, majd egy 5 ml-es fecskendővel befecskendezni a hanyatt fekvő Levike orrába hirtelen mozdulattal, ugyanakkor a másik orrlyukát pedig szívatni kell az orrszívóval. Ezután jöhet a Nasivin, majd egy Bioparox nevű antibiotikumos spray és inhalátor, amiből szintén fújni kell, és ezt kell ismételgetni sokszor a nap folyamán.. Namost.. ebből mit tudtunk megvalósítani? Nem sokat sajnos. :( Egyrészt 14 óra körül Levike elaludt, hiszen délben megkapta a 6 ml Nurofent a lázra, azzal kibírta az ovoshoz menetelt, a várakozást, a vizsgálatot, a hazajövetelt.. 16 óra körül ébredt, egyből az udvaron volt, nem akart bemenni, meg Mama nélkül nem is mertem volna én ezt az átmosást megcsinálni elsőre, főleg hogy ha szívatni is kell akkor kétemberes, ha le is kell fogni, mert ellenkezik a legény, akkor meg minimum három emberes, plusz megkockáztatjuk, hogy ezek után még a sima orrsprayt és orrszívást sem fogja engedni. :( Így délután többször fújtunk Sterimar sóoldatos orrspray-t, amit eddig nem engedett, de most muszáj volt, majd este fürdésnél megcsinálta Mama a befecskendezést, de nem hátra feküdve, hanem ülve, előre-oldalra hajolva... a neten egyébként úgy csinálják, mármint olyan leírásokat és videókat találtunk az orrátmosásról, hogy nem hanyatt fekve csinálják, hanem inkább előre hajolva....
Az antibiotikumos cuccot pedig éjjelre nem mertem adni, mert mi van, ha esetleg allergiás a hatóanyagára, ismeretlen dolgok vannak benne, és ugye sose lehet tudni. Majd reggel.
Láza amúgy nem volt azóta sem, a kedve jó volt, egész délután kint voltunk és bent Mamáéknál is, a füle persze be volt dugva és kapucni is volt rajta, de nem volt hideg sem és szél sem fújt.
Ez az orvos is kilátásba helyezte a mandulaműtétet, de Levikénél az orrgarat és a torokmandulát együttesen, mert megint csúnya a torka is.... Mama felvetette, hogy Livikét is megnézné-e, mondta, hogy meg, de sokat nem beszéltünk amúgy sem, mert nagyon sietett az orvos, rohant ebédelni mert már idő volt, az osztályon ellenőrzés volt, oda is rohangált, közben meg a betegeket is lássa el.
Holnap 10 óra, fél11 körül kell menni, megnézi, és hát valószínűleg meglesz a felszúrás is, de egyelőre ez még rejtély...
Itthon rendben volt minden, egész délután kint voltunk, majd a fürdést is később kezdtük, 20 óra is elmúlt.. Hamar elaludtak, nyugalom van.
Jövök ahogy tudok. :)
2012. május 17., csütörtök
Mandulagyulladás...
Levike is szépen aludt, nem is szörcsögött sokáig, éjfél felé viszont már igen, nehezen szedte a levegőt...
Valamikor hajnalban közénk jött, 4 óra körül pedig már elég melegnek éreztem ahhoz a homlokát és az arcát, hogy lázat mérjek, volt is: 38,5. Kapott Nurofent és kakaót is, majd 6 óráig még Ő is vissza aludt.
A nyirokcsomói még mindig duzzadtak voltak reggel is, bár már talán nem annyira, mint este. Az arcán a piros foltok is még meg vannak most is, sőt a jobb oldalon nagyobb is lett.
A kedve elég jó volt délelőtt, 11 óra körül kezdett bújni, nyávogni, na meg melegedni, először 37,9 volt a hője, majd 11:30-kor már 38,5, akkor már adtam gyógyszert.
Féltem, hogy elalszik 12:30-ig, a háziorvos ugyanis ma délutános, akkor kezdi a rendelést.
Nem aludt el, úgyhogy Mamával el is vittük autóval.
Az orvos előbb meghallgatta a hátát és a mellkasát, majd megnézte a torkát is. Azt mondta, hogy nagyon csúnya mandulagyulladása van, "ocsmány". Az arcán a piros foltok is ettől lehetnek, meg a nyirokcsomó duzzanat is, de ezt olvastam én is a neten.
Kapjon 3X6 ml Nurofent ha van láza, ha nincs, ennek ellenére még felmehet a láz, ne ijedjünk meg. Ha tényleg így adom a Nurofent, akkor egész nap kómás lesz....
Ezen kívül még írt fel Sumamedet, Livike már kapott ilyet korábban, négy napos kúra, napi egyszer kell adni 5 ml-t. (antibiotikum)
Még ma el kell kezdeni, vasárnapig tart és hétfőn menjünk vissza délelőtt ellenőrzésre.
Jó, hogy Livikével is akkor kell menni a fülészetre! Na majd Őt viszi Apa busszal, én meg viszem Levikét ide gyalog. :)
Gyorsan ki is váltottam a gyógyszert, megcsináltam (szuszpenzió: víz kell a porhoz), és adtam is volna az első adagot. Itt jött az, amire nem számítottam, hiszen eddig mindig, minden gyógyszert szó nélkül megivott... Nem volt hajlandó bele sem kóstolni! Livike persze már jelentkezett, hogy majd Ő, de ugye ez nem Nurofen, hogy akkor egy kicsit Neki is adok, hadd nyugodjon le, az antibiotikum nem játék. Mivel simán nem kellett, beletettem egy kis teába, úgy emlékeztem Livike is úgy kapta, de tévedtem, az az Augmentin volt biztos... mert ez valami rémcsúnya zöld lett így a fehér színből, hogy most azért, vagy alapból nem fogadta el, nem tudom, de még mindig nem tudtam sehogy belediktálni. :(
Egy órát könyörögtünk, próbálkoztunk, de nem... ! Nem hajlandó meginni. :( Se a Nurofen adagolóból, se pohárból, se a saját adagolójával, sehogy! :( Most alszik, nem adom fel, ha felkel megint próbálkozunk. Muszáj beszednie a négy adagot, ha egy is kimarad nem ér semmit, nem beszélve arról, hogy nincs az üvegben fölösleg, épp annyi, ami kell. Nem önthetem ki ezt a zöldre változottat. :( Elvileg azt írják, hogy 5 ml-el több van benne, hogy biztos jól ki lehessen adagolni, de a múltkor sem maradt ki semmi, szóval nem tudom hogy lesz. :( Ami még rossz, hogy nem nagyon akar se enni, se inni! :( Még inni csak-csak, mert a kakaó azért megy, meg tea is úgy ahogy, de kaja, az semmi :(
Reggel voltam bent a bölcsiben is szólni, hogy mi a helyzet, tegnap délelőtt semmi baj nem volt Levikével, jó volt a kedve, evett, aludt, délután már nem volt ott a Teca gondozónő, azért nem tudhatta, hogy akkor már lehetett látni Levikén a közelgő betegséget. :(
Egyelőre ennyi van, jövök, amikor tudok.