2009. december 26., szombat

Milyen nap van ma? :)

Tudom, szombat.
Bár néha gondolkodom rajta, mert az ünnep miatt teljesen meg vagyok kavarodva, ma pl azt hittem vasárnap van.
Aztán.. ugye Karácsony másnapja.
A tizedik hónapforduló.
És Apa névnapja! :)

Mennyi minden egy napon.
És még az idő is jó :) Kell ennél több? Hát, hogy meg is válaszoljam, kellene.
Egy dologgal megelégednék jelenleg, ez pedig a türelem. Jóó sok! :)

Nna.
Tegnap este Levi felébredt 22 óra előtt, 23:20-ig altattam. Nem tudom mi baja volt, sírt, pukizott, fájhatott a hasa is, meg az ínye is, mert mikor bekentem kicsit jobb lett.. de aludni attól függetlenül nem akart. Ha reklám volt a tévében, azt persze csendben nézte. Ha épp úgy fordultam Vele, hogy nem látta, majd' kiesett a kezemből, annyira tekeredett a tévé után :)))
Nagy nehezen csak el tudott aludni.

Reggel 4:30-kor mindketten, sőt mind a négyen ébredtünk, a gyerekek kajáért, ehez ugye kellettem én is, Apa meg már korábban ébredt, nem tudott aludni, pedig ötkor is ráért volna felkelni, hogy hatra beérjen dolgozni.
Azt mondta az időjárás miatt nem tudott aludni, a front miatt.
Hát ha már felkeltem én is, gyorsan meg is köszöntöttem, gyorsan eltelt az idő, indult dolgozni, én meg próbáltam még aludni.
Nem igazán ment, lehet, hogy nem kellett volna kávét innom, pedig nem volt sok. Minden hülyeséget összeálmodtam, de aztán csak sikerült elaludnom, mert 8:10-kor ébredtem... igaz, hogy 7 órakor még néztem az órát... :)
Livike is segített ébredni, gagyarászott vidáman, és ahogy felnéztem ott vigyorgott a kiságyban a rácsokon kukucskálva. :)

Gyorsan - magamhoz képest - rendbe szedtem magam és Őket is, majd kiporszívóztam, megcsináltam a játszós helyet, kimostam Levi "rongyait", megcsináltam a gyümölcsöt, telt az idő....
Délben már ebédeltünk, mármint mi. Mamáék és a Dédi meg én.
12:45-körül Ők elindultak Dédit hazavinni meg még pár rokont meglátogatni, úgyhogy egyedül - fenét egyedül! - hárman vagyunk! :))

Másfél órát voltak kint a gyerkőcök a babakocsiban, szép idő van, senki nem mondaná meg, hogy karácsony van, ha csak az időjárást néznénk. :)
Na nem baj. Húsvétkor meg majd biztos esik a hó.....

Lassan etetnem kell, készülök rá lelkileg. :)
A mosógép is le fog járni hamarosan, bár azt hamar kidobálom (száradni), mármint a benne lévőket, mert csak ágynemű huzat van benne... :)

Délután hátha sikerül a videóval is foglalkoznom.....
Á, nem is írom ezt többször, majd egyszer csak teszek fel és kész :))))

Na megyek... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)