2009. december 12., szombat

És akkor a gyerekekről is írok :)

Külön írom, nem a peches bejegyzésbe. :)
Tegnap este Livike a hordozóban aludt el, 23 óra után tettem a helyére.
Levi viszont épp akkor ébredt fel, és nem is aludt csak majd valamikor 1 óra után.
Csak ficánkolt, vigyorgott, jól elvolt, de aludni,azt nem akart.
Csináltam még neki kétszer kaját, majdnem mind megette. Ennyire éhes lett volna?:) Pedig evett rendesen egész nap.

Apa is 1 óra előtt ért haza, annak ellenére, hogy 22-ig dolgozott volna. Ilyen ez a vendéglátós szakma főleg hétvégén, vagy ha valami rendezvény van, a munkaidő vége nem jelenti azt, hogy ténylegesen is vége van.
Persze én sem aludtam még, hisz' Levivel kellett foglalkozni, a helyén nem maradt, így a nagy ágyon volt, néztük a tévét jobb híján, vártam, hogy majd csak elalszik, de nem akartam lefeküdni, mert akkor tuti én alszom el előbb.. :)
Azért olyan fél2 felé csak sikerült mindannyiunknak nyugovóra térni.

Reggel 6:30-kor adtam Livinek kaját - igen, lusta voltam megint felkelni..:) - és még kb egy órát tudtunk így aludni. El bírtam volna viselni még egyet.. :) De ez ugye nem így megy, nem mi döntünk, hogy meddig alszunk, hanem a gyerekek.

Apa ment 10-re dolgozni, Mama jött segíteni gyümölcsöt etetni a gyerekekkel, és utána mentünk Papával az említett bevásárló körútra, ami csak részben sikerült, az előző bejegyzésben írtak miatt.

A gyerekek egyébként kifejezetten JÓK ma :)
Na de meddig? Majd kiderül, még azért van a napból hátra pár óra.

Szörnyen hideg van, szerintem hó is esni fog.... délelőtt esett valami dara féle dolog, de talán nem volt ennyire hideg, mint most.

Egyelőre ennyi.. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)