2010. július 16., péntek

Csütörtök délutántól- Péntek 11-óráig!

Ez most így sikerült, hogy tegnap nem tudtam a géphez jutni, annyira zsúfolt volt a programom! Este meg, no, majd később!
Edzésről haza jöttem, a Papa addigra letette aludni a gyerekeket. Nem volt hosszú pihenés, sem nekik, sem nekem. Hamarosan ébredtek, Livi egy fél órát aludt, Levi háromnegyed órát. Uzsonna, majd séta, kicsit hűlt a levegő. Este 20-órakor fürdetés. Úgy tűnt, hogy el is alszanak, de ebből csak Livike tette ezt egy jó fél óra múlva, Levi viszont egyáltalán nem óhajtott aludni! Nem ragozom mi történt, nem hiszti volt, játszhatnék, pörgött ezerrel!:) Sietek most is, így csak a lényeget írom! Mire sikerült letennem aludni, éjfél lett, és addigra már totálisan kiidegelt! :) Én nagyon fáradt és álmos voltam, vele ellentétben!:) Éjjel Ő nem ébredt fel, csak egyszer. Akkor is csak felült, kicsit nyafizott, és vissza feküdt, aludt tovább. Livike ha jól emlékszem, 1x volt fent, neki kaja kellett, 3-óra körül! Nagyon összefutnak az események, hulla vagyok, gondolkodni sem tudok! Mára teljesen kikészültem, úgy idegileg, úgy fizikailag, és úgy mindenestől! :) Reggeli után elég jól elvoltak egy darabig, majd azután mintha összebeszéltek volna, és elkezdtek ordítani. Kivittem a fürdetőkádat, és tettem bele vizet, majd abba fürdettem meg őket. Kicsit felfrissültek, ez mind persze 10-órai után volt. Most alszanak, de szerintem hamarosan ébrednek is. Nagyon jó nagymamának lenni, de borzalmasan fárasztó! :) Ez most így kicsit sok volt!! Megyek, csinálok nekik valami ebédet, meg hát...már magunknak sem ártana, mert én egy hét alatt 2 kg-tól szabadultam meg! Nem hiányzott, azt hozzá teszem! Este már a lányom lesz! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)