Ezért is "jó" pesszimistának lenni, mert ha valami mégis sikerül, akkor nagyon tudok neki örülni. :))
Nevezetesen most annak, hogy egész jól telt az este hátralévő része, hamar el is aludtak, ahhoz képest legalábbis, ahogy mostanában szoktak.
19:25-ig ettek, a három és fél virslit elég kis veszteséggel begyűrték. :) (kevés volt a székükben és az ölükben, a földön meg szinte semmi!) :)
Sőt, Livike megkapott egy kb 5 cm-es darab virslit egyben (nem tőlem, Apától:) ) amit hihetetlen gyorsasággal evett meg! Nem akartam elhinni, hogy megette, de mivel nem találtam meg sehol, így csak ez lehetett a "sorsa" :) Végülis van már elég foga a Lánynak, hogy gyorsan és ügyesen tudjon rágni velük. :)
Miután bementünk és rendet tettem idekint, nagy intenzitással belekezdtünk a fürdés előtti játékba, lefárasztásba. :)
Most jut eszembe, hogy az áramszünetes bejegyzésem félbe maradt, még csak ott tartottam, hogy megebédeltek a gyerekek. :)
Ekkor kb 15:30 volt... Mivel az eső újra esni kezdett, szó sem lehetett sétáról, vagy hintáról, vagy bármi kinti tevékenységről. :( Maradt a szoba, újra.
Játszottunk, de egyre jobban fáradtak, úgyhogy 16:45-kor letettem Őket aludni egy kis tápszerrel. Apa is haza ért már, úgyhogy Ő maradt, én pedig mentem a postára meg a boltba. Most nem áztam szét, csak kicsit esett, azt még az esernyő is elég jól védte... :)
Az alvás 18:20-ig tartott. :)
Ahogy felébredtek gyorsan főztem is a virslit, mégiscsak melegen jó az! :)
Ezután már az ismert rész jön, mégpedig az, hogy itt ettek mellettem, míg én "elővettem" a jó kis jegyzettömböt és ott írtam a bejegyzést :)
(Régen, amikor offline írtam naplót, mindig jegyzettömbbe írtam... kicsit jó volt nosztalgiázni:) A blogszerkesztőbe ugyebár be sem engedett net hiányában...)
A fürdés előtti játékban volt minden: táncoltunk, a tévé be sem volt kapcsolva, csak a rádió szólt ezerrel. :) Jó ez a Sztár FM. :)
Mama épp bejött, hozott vacsorát..:))) (köszönjük szépen!) amikor látta, hogy Apa Levivel, én meg Livivel táncolok. Mondta is, hogy ezt fordítva kellene, nem? :) De, igen, meg előtte úgy is volt, de érdekes módon az a kb 70 dkg súlykülönbség is olyan sokat számít..... Levike sokkal nehezebbnek tűnik, nem bírtam sokáig cipelni. :) Ültek a nyakunkban is, voltak karban, kézben, na és a földön is, ami nem nagyon tetszett, hiába akartam a Kisasszonyt cselesen letenni, hogy letérdeltem, de még a karomban volt, vette a lapot és nekikezdett hisztizni. :))
Ma a távirányító meg a légycsapó helyett egy üres üdítős flakonon vesztek össze. :))) Livike szépen eljátszott vele, amikor hirtelen arra jöttem be, hogy éktelenül visít... állt a drága az ágynál és nagyon el volt keseredve: üres kézzel... Levike meg ott sétálgatott vigyorogva előtte az üveggel. :)))))
Szerencsére Levikét most is sikerült lekenyereznem, megkapta a távirányítót.... a flakont meg visszaadtuk Livikének. :)
A távirányító azt hiszem nem sokáig lesz most már odaadva. Ugyanis ma azt láttam, - a nagy csend is gyanús ugyebár - hogy mindkettőjük kezében van egy-egy elem. Levike rájött, hogy az elemtartó fedelét is le lehet venni, - nem csak a gombok egy része fölött van ilyen csúszkás takaró rész, mert azt már rendszeresen tologatja - és szépen kiszedte a két ceruzaelemet belőle. Namost az ugye nem igazán gyerekszájba való, márpedig Ők aztán mindent az égadta világon meg akarnak kóstolni! Azóta nem szedte szét, bár nem is volt Nála a cucc, ha jól emlékszem. Egyébként ha nem adom oda, akkor odaáll a tévé elé és mutogat, hogy "ott van" (a tévé tetején). Ja, és ha a karám úgy áll, hogy el tudják tolni, akkor Levike szépen ügyesen nyomogatja a tévé elején lévő gombokat... (mert eléri a két csatornaváltót és a hangerőszabályzót...) Úgyhogy Neki már a távirányító sem szükséges ahhoz, hogy elállítgassa a tévét... :))
20:30-kor úgy láttuk elég álmosak és fáradtak már, úgyhogy kezdtük a fürdetést.
Livike elég jól viselkedett most, bár a fél kád vizet most is kicsapkodta. :(
Levike Apával fürdött, vagyis Ő fürdette :) és az öltöztetésnél már igencsak behergelődött a Legény... magyarul visított mint akit kb nyúznak. :( Apa szerint a falon lévő halacskás figurát szerette volna magáénak tudni.... amit ugye nem lehet. Én nem tudom mi baja volt, nem láttam, mert ágyaztam, pakoltam, meg néztem (hallgattam) a filmet is, mert az meg már megkezdődött.... :)
Mindenesetre Levike annyira beleélte magát abba hogy nem kapta meg amit akart, hogy amikor tettem le a kajájával az ágyába, láttam, hogy csupa könny az arca... DrágaManó... ennyire akarni valamit! :(( Megpuszilgattam, fogtam, ölelgettem kicsit, de a cumisüveg láttán inkább lemondott a babusgatásról, és kéredzkedett be az ágyába, majd rávetette magát a kajára kb úgy, mint aki ma még nem evett. :))
A film hátralévő részét meg tudtuk nézni, a végén Levike már állt és a kiságy szélét rágcsálta, meg az öklendező hangokat hallatta.... Meg is néztem gyorsan, nem nyelt-e le szálkát vagy valamit, de nem éreztem a szájában semmit, meg egyébként is tele szájjal röhögött amikor lefektettem és visszaadtam a kajáját. :) Nem volt semmi baja, csak szórakozott.... :)
Ma néztem, hogy Livike kiságyának a széle most már teljes hosszában, meg az ajtó felőli rövidebbik oldala is végig van rágcsálva...
Leviének pedig a mi ágyunk felőli vége, valamint a hosszabbik oldalnak egy kicsi része van megrágva. Neki eddig ez kimarad, de úgy látszik behozza a lemaradást. :(( Hát nincs mit rágni? Hiába van mindig az ágyban meg a kezük ügyében rágóka meg minden egyéb, Nekik az ágyat kell szétrágni szálkásra?? :((
21:20-kor csináltam még Levinek 90 ml kaját mert úgy tűnt kevés lett a 150... azzal szépen el is aludt. Livike már korábban. :)
Ma is csak azt tudom írni befejezésnek, hogy remélem, reggelig így is marad! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)
Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)