Az ajándékok be vannak csomagolva. Kb ennyi, ami eddig meg van a karácsonyi előkészületekből. Sütés, főzés, még egy takarítás... még várat magára. Hogy mit mikor fogok tudni megcsinálni, fogalmam sincs.
Csütörtöktől a gyerekek itthon vannak, mellettük nem igazán tudok semmit sem csinálni. :( Kissé fokozódott a taknyosságuk, Livikének konkrétan jön a zöld cucc az orrából, úgyhogy tegnap reggel is és ma is már kapták mindketten a Sinupretet és a Rinathiolt, hogy minél előbb helyre jöjjenek az ünnepekre. A kedvük jó, ami főként a rosszaságban nyilvánul meg.
A hetet amúgy jól kibírták az oviban, már akkor is több váladék jött az orrukból, de azért nem volt vészes... most sem az, de szívatom rendületlenül az orrukat, hiszen a gyógyszer miatt méginkább megnövekedik a szívatni való.. Erről ennyit. Remélem nem fordul komolyabbra, mint pl bronchitis és társai. Január 7-ig van idő kigyógyulni rendesen.
Azt hiszem a 24-e marad a sütés-főzés dolgokra, mert Apa addig végig dolgozik, következőleg viszont csak 28-29-én, a szilveszter pedig kérdéses, lehet, hogy akkor is mennie kell majd.
Nehéz lekötni a gyerekeket, most megint felfedezték a gyurmázást, azzal elég jól el tudnak lenni, no meg a laptopommal is, amit nem igazán szeretek. :(
Behoztuk a régi íróasztalomat a kis szobába, azt, ami általános iskolás koromtól végig kísért, majd egy pár évig Mama dolgozott rajta a benti kis szobában, ami most már az iroda, az átalakítás után. Az óta a garázsban volt az asztal, de most behoztuk, így betelepítettem a gépem, kislámpát, hangszórókat, hogy ne a konyhában legyen már a gép. :) Persze a gyerekeknek ez nagyon tetszik, Levike egyből ki is akarta sajátítani, hogy ez az övé, és Neki miért nem lehet ilyen asztala meg lámpája.. :D Várom, hogy mikor unják már meg a dolgot... :) Egyébként profi módon kezeli a gépet, simán bekapcsolja, rámegy a mese videó gyűjtemény oldalra vagy a YouTube-ra, bár azt még meg kell mutatnom, hogy is kell, meg ugye ott írni kell, de a másikon nem, ott simán kiválasztja, hogy mit akar nézni.. :))
A hét közepén megtörtént a kazán csere is, pontosabban Mamáékhoz lett felszerelve egy kondenzációs kazán, így a garázsban eddig működő régi készülék most csak azt a célt szolgálja, hogy nekünk meleg vizet adjon, tehát nyári üzemmódba van kapcsolva, mert ha fűtésre is menne, akkor megkergülnének, hogy most akkor melyik is kapcsoljon be hőigény esetén.. :) A termosztát azért fent maradt nálunk is, most hőmérőként funkcionál.. :) Jóval kevesebb gáz ment el így mióta ez a fűtés van, kivéve a tegnapot, de akkor szinte egész nap és éjjel ment.. így ment el annyi, mint amikor a régivel reggel és este, meg nap közben kis időre be volt kapcsolva a fűtés. A gyerekek miatt jobban figyelni kell, hogy ne nagyon menjen le 20 fok alá a hőmérséklet, de azért az átlag annyi, 20-21-21,5 fok.. :) Elég is, már megszoktam a kevesebbet.
Éjjelre 19 fokra van állítva a termosztát, most nagyjából megvan ugyanaz a hőmérséklet Mamáéknál és itt is, nem úgy, mint eddig, hogy ott két fokkal mindig kevesebb volt, mint itt, mert nem ment át a meleg... vagyis hamar leállt a kazán, mire ott is meleget tudott volna csinálni, már nem is ment. Na mindegy, nem akarok nagyon belebonyolódni, csak meg akartam említeni, hogy ilyen is történt nálunk. :)
Megyek is, mert azt hiszem felkeltek, ha addig nem jönnék, akkor mindenkinek szeretnék nagyon kellemes, boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánni! :) Igyekszem azért jelentkezni, de hogy ebből mi lesz... a jövő titka. :)
Ja... valaki tudja hány órakor van a világ vége?:)) Eddig még elmaradt.. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)
Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)