2015. július 12., vasárnap

Vasárnapi helyzetjelentés



Este ott hagytam abba, hogy megfürödtek szó nélkül mind a két gyerkőc.

Ezután megvacsoráztunk és még egy kis mesenézés volt, majd maguktól átkapcsolták a Tv-t a Muzsika Tv-re, mert otthon úgy alszanak, hogy az szól, vagyis, inkább csak világít a Tv. 
Nem sok idő volt, kb.5-10 perc és el is aludtak. 
Levi kb. egy óra múlva ismét kezdte a vergődést, forgolódást, keresztbefordulást, felült, dőlt-borult és hasonló dolgok. Hangosan beszélt, veszekedett valakivel, majd helyeselt és aludt tovább! :) Ez egész éjszaka így volt, és hogy tuti ne unatkozzak, most a Lívia is hasonló dolgokat tett. Bár, Ő nem vágott fejbe, meg nem rugdosott, csak sokat beszélt, felkiabált, sírt, hisztizett. Eléggé sokára tudtam felébreszteni, kicsit már meg kellett paskolni az arcát, hogy felébredjen. Ekkor kaptam egy frászt, ahogy emelte a kezét, jó fejbe vágott! :) Nehezen megnyugodott és lefeküdt, aludt. Sokat forgolódott, felült és beszélt, majd aludt.

Eltelt nagy nehezen az éjszaka, nekem alig pár órás alvással.

Reggel korán kelt a Levi, alig 05:30-volt. Éhes volt, adtam neki Jó Reggelt kekszet, és áthoztam a Papához a nappaliba, aki már persze nem aludt. Nem tartott sokáig a nyugalmam, Lívia is felkelt, mert a Levi és a Papa is elég hangosan beszéltek. Levi tegnap este elkezdett játszani a Papa kis kézi kamerájával, felvett bennünket és szórakozott kicsit vele. Összeszerelte a tartóját, és rá a kamerát, mint a nagyok és videózgatott. Reggel, vagyis korán reggel ismét ezt csinálta és többször bejárkált a hálószobába is, hogy felvegyen minket Livivel. Nem is csoda, hogy felébredt a Lívia. Papának nem szokása csitítgatni őket, ha valaki alszik, mert Ő tud aludni zajban is és nem érdekli, hogy ki alszik, ki nem. Vagy, nem nagyon érdekli! Reggel nem érdekelte! :( Mérges is voltam...! Mivel nem aludtam eleget, elég nyűgös voltam délelőtt. Mondtam is mindenkinek, hogy ne kelljen senkire rászólnom, mert, akkor az durva lesz! Szerencséjükre nem is kellett. Megreggeliztünk, majd kimentek az udvarra és játszottak, amíg nem volt nagyon meleg. Közben főztem az ebédet és néha Levi bejött, hogy kamerázzon. :) Már nem voltam nyűgös, közben felébred a testem is! :)
Most jó lenne, ha alhatnék, de majd alszom a sárgaföld alatt, ha eljön az ideje! :)

Közben ebédig sakkoztak is. Lívia tanítja a Levit, de Őt nagyon nem érdekli, hamar megunja. Így Papa fejezte be a Levi játékát. :)

Alapjában véve minden rendben volt, jól ebédeltek, szófogadóak, kimentek még játszani, majd most egy öt perce bejöttek és nézik a TV-t és játszanak valami maguktól kitalált „színházi” darabot! :)


Egyelőre ennyi! Megyek, vasalok nekik holnapra Ovis ruhákat.

Ahogy lesz valami érdekesség jövök! :)



További szép napot kívánok!

Üdvözlettel: Edit Mama.



2015. július 11., szombat

Ami délutántól történt eddig




Az ebéd megvolt, nagyon sokat ettek, és jóízűen. Nem válogattak, éhesek voltak! :)


Továbbra sem tudok mást írni, csak ismételni tudnám magam, így annyival zárnám le a napot, hogy egész délután el voltak, játszottak, hol boltosat, hol postásat, hol én voltam a posta és jöttek befizetni, hol meg Méh telep voltam és hozták a kacatokat felvásárlásra. :)


Tényleg nem tudok semmi olyat írni, ami negatívum lenne, mert nagyon jó gyerekek voltak eddig.


Livike most bejött és kérdezte, hogy mehetek fürdeni? 19:00-óra volt ekkor és érzik az időpontot, mert ilyenkor szoktak fürdeni. 
Én nem akartam, hogy ilyen korán már fürdés legyen, de ha Ők így szokták meg, akkor had csinálják. Kimossa a kádat, kiengedi a vizet és magától szépen megfürdik, felöltözik pizsire és majd jön be vacsorázni, ezután fogmosás és mesenézés lesz.


Levi most épp itt áll mellettem és kérdezi, hogy miket írok! :) Mondom neki, hogy csupa jókat, mert rosszat nem tudok szerencsére! Látni kellene az arcát, azt a vidám csillogó szemeket, hogy dicsérem őket! Írjam meg azt mondja, hogy mi mindig jók vagyunk, csak Anya sosem hagy minket így egyedül játszani, meg, mindig jön, hogy innen is gyertek, onnan is, és ne nyúljatok ehhez sem, meg semmihez sem! De akkor mivel játszunk? Széttárt karokkal! ..... :)


Mondom neki, hogy Anya félt titeket, hogy valami baj ér, ha mi nem vagyunk itthon és Ő nem tud vezetni és nem tud orvoshoz vinni és stb... Igen, de akkor sem kellene annyira félteni minket, válaszolt!  Igen, ez igaz, csak nem vagyunk egyformák Anyával, mondom én..! 
Azt tudom, kapom a választ és írom, ahogy mondja! :) Te nem féltesz úgy minket, mert Te is rosszalkodtál gyermekkorodban! :) :) Na, ezen besírok...! :) Honnan tudod Te ezeket?  Hát... hallottam, amikor úgy mesélted valakinek. :) Ez igaz, mert tényleg nagyon elevenek voltunk mi is 4-en tesók és én főleg, mert szinte csak fiúkkal voltam körbe véve és ők nagyon elrontottak anno! :) Valószínű, azért is értem meg én jobban, ha Ők "kicsit" belemerülnek a játékba. :) 
Most gyerekek, most játszanak, úgy is olyan gyorsan eltelik a gyerek idő! 


Most Livike elkészült a fürdéssel, és Levi először ment magától szó nélkül fürdeni. 
Nem tudtam, hogy hová megy, de Livike mondja, hogy fürdik a Levi.. :) Micsoda meglepetéseket kapok! :)


No, abba is hagyom, mert azért csak rá nézek!

Nem, nem nézek rá, mert épp jön, végzett! 
Dicséretben részesítve mind a két gyermek és tényleg beigazolódik mindig amit mondok a lánykámnak, hogy amit adsz, azt kapsz!

No, azért mégis megyek, mert a végén még a vacsorát is Ők készítik el! :)


További szép estét kívánok kedves olvasók!


Holnap, vagy amikor tudok, jövök és megírom még a további eseményeket!




Üdvözlettel: Edit Mama.



2015.07.09-10-11.csütörtök-péntek-szombati események eddig:

 
Én az Edit Mama vagyok, aki már nagyon rég nem írtam, szinte nem is tudom, hogyan kezdjem és mi újat is tudnék írni!

Az utolsó bejegyzését olvastam el a lányomnak, sok mindent nem tudok hozzáírni, de majd próbálkozom összeszedni a gondolataim! :)

Csütörtökön reggel elvitte a Papa a gyerekeket az Oviba, én pedig délután elhoztam őket.Ahogy hazaértünk, leültünk, megbeszéltük, hogy a mai naptól 8-9 napot szülők nélkül töltünk és mivel én már nem vagyok fiatal, kérem, hogy ne kelljen többször elmondanom semmit, mert én nagyon nem szeretem a saját hangom sokat hallatni! :) Erre azonnal kaptam egy hozzászólást a Levitől: Mi szeretjük hallgatni..! :)  Mondtam, hogy ismernek, én nem szoktam kiabálni, háromig számolok, és ha nem történik meg a kérés, akkor mind a kettő függetlenül attól, hogy ki mit követett el, kapja a fegyelmezést. Ez lehet fenékre ütés, és akár szájra, ha visszafeleselés történik! Ezen volt felháborodás, hogy ha csak az egyikük rossz, miért kap a másik is! Mondtam, hogy azért, mert úgy is együtt találják ki, ami történik, így ügyeljenek arra, hogy egyiküket sem kelljen megfegyelmeznem. Csütörtöki délután 16:00-tól-20:00-óráig nem is tudtam, hogy léteznek. Lívia bement 20:00-órakor fürdeni hozzájuk, és már csak akkor jött be hozzánk, amikor készen volt. Ezután bement a Levente is, bár hozzá már kellettem én is, mert Ő sajnos fél egyedül a lakásban. Megvacsoráztunk, bőségesen ettek, mert előtte kértek volna nyalánkságokat, de mondtam, hogy majd vacsorázunk és azután! Persze, hogy már nem kellett! :) Ez után jött a fogmosás, és ágyazás. Kitaláltuk, hogy egy szobában fogunk aludni, nem úgy, mint amikor csak egy szombat estét alszanak bent, hogy egyik velem alszik, (Levi) másik a Papával, (Livi), hanem, most 4-en alszunk a mi hálószobánkban. Papa külön alszik a nappaliban. Ő sokat fent van, és Ő sokat TV-zik. Livike szeret, vagyis aludt már úgy, hogy az Apjával otthon a kisszobában a földön, matracon. Ő ezt választotta, és milyen ügyes is volt, mert olyan ágyat varázsoltunk össze, hogy ilyen királyi helye senkinek nem volt! :) Két matrac egymás mellett, (a kiságyuk matracai voltak) alatta egy vastag paplan duplán, a matracok felett még paplan, majd úgy lepedő és párna, takaró. Vastag szőnyeg is van a hálóban..(is)..és így nagyon kellemes helye volt. Ablak bukóra nyitva volt, van, de még így sem fázik, pedig folyamatosan lerúgják a takarót. Levente pedig velem aludt a francia ágyon. Ez az éjszaka nem sikerült valami jóra, nem volt semmi extra, betegség ilyesmi.. csak a Levi nagyon sokat forgolódott, rám feküdt, hol szájba vágott, hol fejbe, hol a hasamba rúgott, hol a hátamba, és nem sorolom! Aki már aludt kisgyerekkel az tudja! :) Szóval, csütörtök éjszaka nekem kb. 3-órás alvás volt, de lehet, hogy csak 2-óra. Elérkezett a péntek reggel. Pikk-pakk összekapták magukat, ami persze otthon nem így van. Amikor mindennel készen voltak és maradt még idő az Oviig induláshoz, addig nézhették a reggeli meséjüket. Kb. 15 percük volt, de szó nélkül kikapcsolták a Tv-t és a Papa vitte őket ismét az Oviba. Minden rendben volt, délután együtt mentünk értük, és nem jöttünk haza, hanem, mentünk a városba. Mivel úszni járnak, és igazából reklám szatyrokban hordják a fürdő cuccaikat, amit a Papa persze nem szeret, így bementünk egy üzletbe és vettünk két kis sporttáskát nekik. Livikének egy strandpapucsot, mert egy eléggé kopottasba járt eddig. Levi egy pólót kapott, mert neki van papucsa. Eltelt a délután, hazajöttünk 18:00-után és kicsit még játszottak, majd jött az esti program. Most előbb volt a vacsi, és azután Lívia ment magától megint fürdeni, addig mi lepakoltuk az asztalról Levivel a vacsora maradványait, elmosogattunk és addigra Livike készen is volt. Mentünk a Levivel is fürdeni, majd még egy kis mesenézés, és én ebbe bele is aludtam. Eléggé fáradt vagyok mostanában, és így nekem sikerült elsőnek elaludnom. Arra egyszer felébredtem, hogy a Levi szólítgatja a Livikét, hogy legyél már csendbe, a Mama alszik. Te is aludj, már én is álmos vagyok.. ! Ez volt 21:00-óra magasságában. (Levi) Persze, ezek után én már nem aludtam újból el, csak úgy csináltam, de hatásos volt, mert mind a kettő 5 perc sem volt, el is aludtak. Valameddig néztem még a Tv-t, majd újból elálmosodtam és hajnali 02-kor ébredtem fel, hogy mennem kell pisilni, :), és a Levi ugyan úgy aludt még abban a pózban, ahogy elalváskor. Ezek szerint meg sem moccant addig. 
Livikét betakargattam, de semmi perc alatt le is rúgta, így hagytam takaró nélkül. :) Lefeküdtem, majd hajnali 4-kor ismét felébredtem, de akkor sem a gyerekekre, hanem, hogy a szomszéd megy el és pittyegtette az autója riasztóját. Levi akkor már másik pózban aludt, megfordult a másik oldalára. Reggel 06:00-kor viszont már arra ébredtem, hogy belém furakszik, bújik hozzám, a takaróm alá.. :) Kicsit még aludtunk, kb.15 perc volt, Ő inkább pihent, és akkor szólt, hogy felkel, és átjön a Papához a nappaliba. Mondtam, hogy rendben van, csak csendben legyen, hogy a Livike még tudjon aludni. Nem is volt semmi baj, aludtam még én is, reggel 07:00-kor ébredt a Livi és akkor keltünk fel. Gyorsan összekaptuk magunkat, mert menni kellett a piacra. 07:30-kor már bent is voltunk a piacon. Bevásároltunk, majd megreggeliztünk a piacon, lángost ettünk. Miután végeztünk,hazajöttünk, elpakoltuk a vásárolt dolgokat, és elmentünk bicajozni a Zagyvára a Zúgóhoz. Visszafelé jövet egy jól megérdemelt gombóc fagyival zártunk a Zagyva cukrászdában. :) Hazajöttünk, és mindenki talált magának elfoglaltságot. Livike rajzolt, Levi megszerelte a távirányítós autóját, Papa olvas a neten, majd sakkozik a gyerekekkel, én pedig írok... :) Most még sakkoznak, én pedig befejezem az írást, mert gyorsan megcsinálom az ebédet. Fele már készen van, csak a másodikat kell gyorsan elkészíteni.
Eddig nagyon jól viselkednek, egymást nevelik, és magukhoz képest még csendesek is! :) 


Ennyi volt eddig! Ahogy tudom, majd folytatom az írást!
  
További szép napot kívánok a kedves olvasóknak és jó 7végét! :)

Üdvözlettel: Edit Mama

2015. július 4., szombat

Ovis ballagás - ...és egyéb események röviden. :)

Megint eltelt két hónap mióta utoljára írtam. Az a baj, hogy laptopom vagy gépem még mindig nincs, ezen a kicsin ami van, meg alig lehet írni. Valamivel gyorsabb azért, mint telefonról. Ha bent vagyok Mamáéknál, akkor meg nincs idő blogot írni. Tudom, ne keressek kifogásokat, írjak... már ha van még egyáltalán valaki aki olvassa. :D
Szóval... megyek időrendben naptár szerint, a címbe csak azért írtam a ballagást elsőnek, mert mégiscsak egy mérföldkő a gyerekek életében.

Legutóbb az Anyák napjánál tartottam. Most sem volt ovis műsor. Volt betanult vers itthon mondása, ami szép szivecskés papírra lett leírva - puskázásra, ha elfelejtenék - és egy kis plüss-szerű drótból hajtogatott virág. :) Ügyesek voltak! :)

Május 6-án volt Papa (Apukám) 60. éves! :) Mivel akkor Ők épp Olaszországban voltak három napos szakmai eseményen (ebből 1-1 nap buszos utazás volt), így 9-én, szombaton ünnepeltük meg. Egyébként is hétvégén szoktuk tartani a születés- és névnapokat akkor is, ha hétközben van eredetileg. Itt voltak a Dédi Mamák, ebédeltünk, tortáztunk, a szokásos dolgok voltak. :)

Közben zajlott az ovis ballagás szervezése. Idén először rábízták néhány szülőre az egészet. Torta, díszítés, tarisznyák és belevalók, óvónőknek, dadusoknak közös ajándék, stb... Mivel vegyes csoport lett a rendszer így a harmadik évre, minden csoportból voltak ballagók, volt ahonnan 6-an,de volt ahonnan 9-en ballagtak. Emiatt (is) minden költséget mi, szülők álltunk. Nem ám csoportpénzből, mint eddig csinálták! Na mindegy is már, elmúlt.
Majd mindjárt írom milyen volt, csak közben volt más is. :)

A Gyermeknapi városi dolgokat kihagytuk, itthon persze kaptak apróságokat... Jahh... olyan régen kérték már reklám alapján azt a bizonyos kézzel megfogható buborékfújót! Mármint a buborékot lehet megfogni, a fújót a hagyományos esetében is meg lehet... :D Na, gondoltam veszek Nekik. Neten rendeltem, mert annyi időm nem volt, hogy bemenjek a Régió játékboltba, amúgy ott nem is lett volna, ahogy néztem az oldalukon.... Örültek is nagyon a gyerekek! Azzal nem számoltunk, hogy miután mégis szétmennek a buborékok, a helye az olyan lesz kb mint a .... hogyismondjam, orrváladék más szóval. :D A járda olyan lett, mintha egy csomó csiga nyoma lett volna rajta, csak nem vékony csíkban, hanem foltokban. :) Azért még napokig elvoltak vele, persze mára már feledésbe merültek a kis színes tégelyek. :((

Május 31-hez köthető még egy esemény, mégpedig Levike életében fontos: kiesett az első tejfoga, a jobb alsó 1-es! :) Gyorsan lefényképeztem csak úgy egy papírtörlőn, gondoltam majd csinálok még jobb képet is bent a barna ablakpárkányon, ahogy Livike fogainál is csináltam, erre eltűnt a fog! Biztos leesett, és mivel nem lett meg, csak arra tudtunk gondolni, hogy a Berci ehette meg. :( Előtte épp ebédeltünk, dobáltuk le neki a csontot, miegymást, gondolom azt hitte az is kaja.. :((( Így mégis az az egy kép maradt meg az utókornak, egyelőre facebookon van, de majd EGYSZER  ide is felkerül minden kép!

Június 4. csütörtök. Ovis évzáró és gyermeknap volt ezen a napon. Volt táncos-éneklős műsor népviseleti ruhába öltözve, nagyon ügyesek voltak a gyerekek! :) Légvár, egyéb udvari játékok, büfé, stb... Nem maradtunk túl sokáig, mert Judit (a fodrász) csak úgy tudta elvállalni a gyerekeket, ha 17 óra körül megyünk. A ballagásra mindenképp szerettem volna, ha Levikének levágják a haját. Végül Livikének is le lett vágva áll alattig érőre és lett frufruja is. Ha lehet, még nehezebb vele bánni, mint eddig... csúszik szét, itt-ott nem ér bele a gumiba, stb... de legalább a vége már nincs meg, ami már el volt töredezve és nagyon gubancolódott. :)

Június 5. péntek. Eljött a nap, elballagtak a gyerekek az oviból. Hivatalosan itt vége.... Persze még július 17-ig továbbra is járnak, bár az iskolai szünet beköszöntével jelentősen csökkent az oviba járó gyerekek létszáma. Volt műsor, versek, búcsúzók, részleteiben már hallottam, mert itthon is gyakoroltatni kellett, de egyben volt az igazi. :) A plüss figurás virág most a "menő", így azt kaptak... :) Tőlünk száraz virággal készültet kaptak, delfin és kutyus volt egyikben és másikban, Mamáéktól olyat, amiben szív alakú lufi volt és élő virág. :)

Június 12-13-14-én volt a Veterános Túra, ami most csak a tagoknak és családtagjaiknak lett megrendezve, nem jöttek most idegenek az ország minden tájáról. Az indulás napján kb fél órával azelőtt, hogy indulni kellett, Papa kitalálta, hogy  vigyék el a gyerekeket is. Ez eddig nem is baj, leszámítva, hogy azért egy három napos távollétre készülni kell, ruhák, stb.. épp akkor teregettem ki a mosott ruhákat, benne persze a "normálisabb" ruháikkal... ami nem száradt meg, azt elvitték úgy, és majd megszáradt. :) Persze nem kellett minden, de direkt pakoltam 1-2 pólóval, rövidgatyával többet, mint ami kellett, sose lehet tudni alapon. :)
Tiszafüred volt a cél, előtte még megálltak több helyen, másnap mentek tovább Poroszlóra meg én már nem tudom hova... Ökocentrum, csónakázás, strandolás, stb... szóval tartalmasan telt a hétvége. :)
Nekem kb annyira, hogy amit lehetett kimostam... ágyneműhuzatokat, törölközőket, kiszellőztettem az ágyneműket, takarítottam, stb...

Június 17-én Papa javaslatára elkezdtünk járni úszásoktatásra. Mármint a gyerekek tanulnak. Most voltak ötödjére, bár minden hétköznap van oktatás, nekünk mégis kimaradt két hét, mert a hideg, rossz időben nem akartunk menni, valamint volt olyan nap, amikor Papa nem ért rá elvinni bennünket.... Mivel két külön nemű gyermekről van szó, így ketten kell mennünk, Papa megy Levivel a férfi oldalra (öltöző), Livikével pedig én megyek a a női részre. Eleinte betettem szekrénybe a cuccot, de már nem teszem, mert mióta meleg van nem viszünk köntöst, és még a kocsiban átveszik a papucsot, kevesebb a holmi. :)) Amúgy elég fura nekem ez a beléptető rendszer...Régen volt egy forgóajtó, mentél aztán jólvan... Most meg eleve két irányba lehet bemenni, bent az öltözőben vannak szekrények, ha mégis betesszük a cuccot, akkor meg kell jegyezni a szekrény számát, visszafelé azt kell bemondani a "néninek", Ő kinyitja és ennyi. Ebben a részlegben vannak a zuhanyzók, WC-k, öltöző fülkék, de lehet a szekrények közötti padokon is öltözni. Van 5-6 db hajszárító, amit csak maximum fokozaton lehet használni, mert amúgy alig fúj, így viszont forró... mégis alig szárad a Lány haja, valószínűleg a sok párától ami bent van... Nem is ezt akartam mondani a beléptetéssel kapcsolatban... A pénztárnál kérjük ugyebár a jegyeket. (ki hitte volna!:D) nade... van a gyerekeknek úszásoktatás/táborozás..stb-re jegy,ez 620 Ft. Ezzel persze nem mehet, csak a tanmedencébe. Ez olyan, mint a nagy hidegvizes úszómedence, csak kisebb, nem olyan mély (felnőtteknek derékig ér) és 28 fokos, ha jól láttam kiírva. Van nekünk kisérőknek egy 200 Ft-os jegy, amivel kb annyit lehet csinálni, amit jelent. Látogatni, gyereket kisérni. Nem fürdeni. Mégis sok anyuka, nagymama aki kiséri az úszni tanuló gyermekét simán benne van a medencében... Na jó, van aki megveszi a teljes árú belépőt, mert hallottam, hogy beszélték, de szerintem van, aki simán használja az egész strandot a látogatói jegyével. :) Nincs karszalag, nincs semmi megkülönböztetés, egyedül a jegy van, amit ugye általában eltesz az ember, nem hordja magával. Most, hogy ilyen nagyon meleg idők vannak, rajtam volt ugyan a fürdőruha felső, de még a pólót sem mertem levenni... bevizeztem karom-lábam a tusnál és kész.. pedig milyen jó lenne belemenni..:))))
Na de hogy azt is írjam már, hogy haladnak....! Ügyesek, egyre jobban megy, most a rövid távú siklásnál tartanak, nem nagyon haladnak, mert 10-12 gyerek is van Tibi bácsinál egy időben.... majd úgy 17 óra felé, amikor kevesebben vannak, akkor van több ideje... Eddig még minden alkalommal volt olyan gyerek, aki új volt tehát kezdték a 3 mp-re víz alá bukás, stb... gyakorlását, amikor javarészt rá figyel az oktató, a többieknek csak kiadja, hogy éppen mit csináljon. A mieinknek általában deszkával lábtempózás van kiadva. :)) Elvileg 15 alkalom alatt meg szeretné tudni tanítani Őket Tibi bácsi, na majd meglátjuk.. ! :)

Június 24-én voltunk utoljára logopédusnál a nyári szünet előtt, következőleg majd augusztus végén kell menni, Levikének hiányzik még az "r" eredeti formája, az ajakperdítéses már megy, de az nem az igazi... Livikének már minden oké, ha odafigyel.. Most már csak a nyávogásról kellene leszoknia, de az nem logopédiai feladat.)

A következő dolog nem a gyerekekről szól, dehát a család ügye, úgyhogy írom... június 25-én Pistinek olyan szinten becsípődött a dereka, hogy fel sem tudott kelni az ágyból, ez csütörtök volt, akkor még nagyon nagy kínok között felkelt, bement dolgozni, nem tudott a váltó társa bemenni helyette... na ezt a napot nem kellett volna így csinálni, akkor talán megússza a következő 4 nap fix fekvést! Pénteken már egyáltalán nem tudott felkelni, az ágyban úgyahogy mozgott, de a terhelést nem bírta... Vasárnap este Mama szólt a csontkovácsnak, aki a gyerekek fülét és Papa derekát is szokta kezelni, hogy ha tud jöjjön el... Én nem akartam hétvégén hívni, de ha jött, hát annál jobb! Nagyon nagy kínlódással, de kiszedte a becsípődést, még Ő is beleizzadt! Felkelni még hétfőn sem tudott Pisti, így megint következett egy kezelés, kedden már végre sikerült kis időkre felállni, járkálni, de a harmadik kezelésre autóval mentek el Papával. Ha már ott volt, Őt is megkezelte. :) Hát... én komolyan féltem, hogy kórház és műtét lesz a dolog vége, de szerencsére nem kellett ilyesmi. Először amíg még nem jött ki vasárnap, tettünk a derekára mézet és káposzta levelet, majd betekertük folpack-kal körbe, mikor levettük eltűnt a méz... :))) (telefonon javasolta, hogy addig is legyen valami rajta)
Később a kezelések után Fekete Nadálytő krémmel kellett bekenni a kérdéses területet és úgy betekerni fóliával, ezt reggel-este még most is csináljuk, plusz innia kell Vese Meridián teát, merthogy vesehomokja is van, ami a csontkovács szerint szinte mindenkinek van, mert senki nem iszik annyi folyadékot, amennyi szükséges a vesének....
Kicsit húzós volt ez a pár nap, ennivaló, innivaló, minden legyen bent, mosdatás, stb... Ja és a gyerekek is itt voltak persze délutántól.... :) Bár csak fürdésre jönnek be mostanában, de akkor is....

Jajj, el ne felejtsem már!
Július 1. szerda: Levikének kiesett a második tejfoga, a bal alsó 1-es! Ez a fogacska meg van, persze a Fogtündér elvitte... :)) (a Fogtündért is elvihetné már valaki..:D Továbbra sem tetszik ez a szokás...)

Nna... lassan utolérem magam...
Ja, még egy fontos csqládi ügy van, ami Mamát (Anyukámat) érinti, ez pedig az, hogy bekerült a válogatott keretbe, magyarul augusztus 20-án utazhat Argentínába, a XX. Szervátültetettek Világjátékára! :)) Nehezen, de csak sikerült! Nagyon kevés sportoló mehet idén, nincs pénz... :( Naja..erre nincs:((( Reméljük sikerül hozni a két éve Dél-Afrikában elért eredményeket, de természetesen, ha rosszabbul sikerül akkor is nagyon büszkék leszünk Rá! :))

Ha minden jól megy, jövő hét csütörtöktől megyünk nyaralni.:) Most csak sátras, Tisza-partos, "kietlenes" pár napra futja.... csak legalább jó idő lenne, de sajnos pont akkorra jósólnak változást, hát ha esős és viharos idő lesz, nem tudom hogy bírom...minden sátrazásnál ettől féltem, meg is úsztuk eddig, egyszer volt csak eső, bár akkor egész éjjel és másnap végig... Na majd meglátjuk milyen lesz.
Remélem Mama jön helyzetjelenteni, ha mást nem, a blogot mindig megnézem telefonról. :))

Azt hiszem mára ennyi, ha mindig írtam volna időben, legalább 10 bejegyzésem lenne... :) Most van egy, de az jó hosszúúúúúúúú, de ha már itt tart az olvasó, akkor megnyugodhat, befejeztem! :)

2015. május 1., péntek

Helyzetjelentés

Nézzük, mik történtek, mióta utoljára írtam.
Először is megküldték az iskolából a levelet, hogy április 17-től tanulói jogviszonyban állnak a gyerekek az iskolával, úgyhogy most már végérvényesen iskolásnak számítanak! Következő lépés majd szeptemberben lesz, amikor valóban ott lehetnek. :)

A mostani rövid hét első három napján Erdei Ovi volt, ami a kövekezőképpen nézett ki:
Hétfőn tízórai után bejárták a Tisza-Zagyva torkolattól az erdőig a területet, természet, élővilág tanulmányozása, stb... A füvet épp nyírták a gátoldalban, kár, hogy épp utánuk, szóval a gyerekek még derékig érő fűben voltak... várhattak volna amíg levágják ott is a füvet. Délután az volt az első dolgom ahogy hazajöttünk, hogy átnéztem Őket, nincs-e kullancs vagy valami bennük.. Szerencsére nem volt. Ezen a napon jó idő volt, talán nagyon is!

Kedden a Tiszaligetbe mentek, ott is tanulmányozás, stb.. fele társaság - a nagycsoport - mentek ovifocira, ebből utolsó volt Nekik... majd újra összetalálkoztak a többiekkel és visszajöttek az oviba. Meleg volt akkor is, Levikéről tudni kell, hogy nagyon hamar totál le tud főni.... elég ha rohangál az udvaron, már szakad róla a víz.

Szerdán helyközi járatos busszal mentek Besenyszögre (20km), a természeten kívül volt perec-sütés, népi játék készítés, csónakázás, stb... nagyon jó lett volna, ha az idő is megmaradt volna jónak, de az sajnos elromlott.. esett az eső, hideg volt... kb akkor kezdett kicsit melegedni, amikor már visszaértek.. legalábbis ahogy én néztem az órát, 13:30 körül volt amikor elállt az eső... Szegénykéim fáztak, mert azt hittem, hogy nap közben majd meleg lesz ezért nem öltöztettem túl Őket, persze volt vékony kabát, de alatta csak póló volt, meg egy kapucnis felső viszont trikó, vagy vastagabb pulcsi nem. :((

Anyák napi műsor, vagy megemlékezés tavalyhoz hasonlóan most sem volt, kaptak megint egy borítékot, hogy Apával gyakoroljanak és majd vasárnap mondják el.... (gondolom megint tanultak verset, Apa csak azért kell, hogy segítsen, ha elakadnának. )
Én már megkaptam Apától és a gyerekektől az Anyák napi virágot tegnap. :)) Azt tudni kell, hogy én nem igazán szeretek kertészkedni, de persze megcsinálom, mert a dudva is zavar... a lényeg most nem is ez, hanem az, hogy a muskátlikat viszont szeretem. Olyan jó nézni, amikor jönnek az új kis bimbók, ugye folyamatosan gondozni, ápolni kell, leszedegetni az elszáradt részeket, locsolni, stb.. szóval ezekkel a virágokkal szeretek foglalkozni, így Apa hozott 5 tövet, amit ki is ültettünk a gyerekekkel közösen a szőlő lugas alá, ide a ház elé. :) Mamáéknak minden évben szokott lenni muskátli csak úgy cserépben, ládában, mikor miben, de mióta nincs a nagy fenyőfa, árnyék sincsen, a nagy melegben kiégnek... tavaly is megsínylették a nagy meleget. Bár nyár közepe felé átpakoltam őket az árnyékosabb helyre ide elénk, nem igazán jöttek már helyre.. Apa télire eltette őket a garázsba, most tavasszal kiültette azt az ötöt ami megmaradt, így most ha minden jól megy lesz 10 tő muskátlink:)
Igazán nagyon szépek előző évben voltak, de akkor addig hezitáltunk, hogy hova kellene eltenni őket télire, hogy a végén kifagytak... pedig akkor is egész nyáron foglalkoztam velük.. :(( Na majd a mostaniak, remélem szépek lesznek! :)

Ma május elseje van.. voltunk kint a ligetben, hát... semmi extra nem volt, egyszerűen egy értelems dolog nem volt amit a gyerekeknek meg lehetett volna venni normális áron... :(  Levike ment egy kört egy kis körhintán, Livike pedig trambulinon ugrált.. azon a fajtán, amikor gumikötéllel ki van kötve és jó magasra ugorhat.. :) Sokat kellett várni, viszont 7 percig lehetett benne, szemben az általános 3-4 perces időkkel a többi sergőn és társain... 
Megebédeltünk, majd jöttünk is haza.. Livike zokon vette, hogy nem kaptak játékot, dehát ez van.. Papa próbálta magyarázni, hogy most csak azért mert itt vagyunk nem kell minden hülyeséget megvenni, ha olyat lát, ami értelmes, Ő alkalomtól függetlenül úgyis megveszi, de ennek így nincs értelme, pénzkidobás. Amúgyis nagyon el vannak szállva az árakkal.. pl a bocskorszíj, (ha valaki nem tudja, hosszú, gumicukor-szerű anyag ami egszerre édes és mentolos. én speciel meg nem tudom enni, de ez mellékes, Papáék szeretik), dehát 8000 Ft kilója?:( mivel 800 Ft-ot akartak elkérni 10 dkg-ért.. kész rablás.. Tavaly 500 Ft volt, már akkor sem vettük meg. Minden drága.. kár ezen keseregni, úgyse lesz jobb. :( Az a rossz, hogy ha valaki nem engedheti meg magának, inkább ki se menjen, mert csak fájdítja a szívét meg a gyerekekét is... régen azért nem erről szólt a majális, most meg mindenhol ezzel szembesülünk, hogy őrült drágaság, és még nem is minőség társul hozzá, hanem bóvli dolgok.. a játékokra értem.. Na mindegy.

Most megyek, mert fürdés idő van, legalábbis szerintem, a gyerekek meg odaát vannak Mamáékkal, ideje összeszednem Őket. :)) Tegnap is hiába feküdtek viszonylag későn, reggel 6:20-kor mégis felkelt Levike, ezzel felébresztett engem is, majd hamarosan Livikét is.. miért nem lehet hétvégén, - ünnepnapon - kicsit tovább aludni?:(

Najó.. ennyi voltam mára, majd jövök. :)
Minden Édesanyának, Nagymamának, Keresztanyának boldog Anyák napját kívánok! :)